Amikor hírét vettem a Hamász október 7-i Izrael elleni támadásának, majd ennek a részleteit is megismerte az egész világ, a megdöbbenés és a fölháborodás mellett azt gondoltam, hogy ez a terrorszervezet öngyilkossága.
Gonosztettei még az öngyilkos merénylők bűnénél is súlyosabbak, ilyet csak emberi mivoltukból teljesen kivetkőzők követhetnek el. Az nem lepett volna meg, ha elvakult vallási fanatikusok, javíthatatlan zsidógyűlölők, a sok évtizedes izraeli politika személyes áldozatai (inkább titokban, mint nyíltan) örültek volna az izraeli védelem csődjének, de azt elhinni is alig tudom, hogy európai fővárosokban, amerikai egyetemeken nemcsak arabok, de egyetemisták, tanult emberek, még gyakorló keresztények is tüntetnek a kegyetlen, gyermekgyilkos terroristák mellett. Indokolt sajnálkozni a palesztinai arabok sorsán, akiket ugyancsak megillet az államalapítás joga. Jogosnak tartom elítélni azokat a zsidókat és arabokat, akik elutasították Izrael és Arafat palesztin vezető 1993-as oslói, illetve amerikai megállapodását, a „területet békéért” ajánlatot. Azóta a gyűlölet csak nőtt, és mindkét félnek van ebben felelőssége. De nincs magyarázat, még kevésbé mentség arra, amit az elmúlt hetekben láttunk. A palesztin zászlók alatt mi mellett tüntetettek százezrek? Nem az arab–izraeli megbékélésért, a kétállami megoldásért, az erőszak és a terrorizmus ellen, hanem a Hamász terrorja mellett, sőt Izrael létének fölszámolásáért! Mert „a folyótól a tengerig” (teljes változatban: „A folyótól a tengerig Palesztina szabad lesz”) jelszó azt jelenti, hogy a tízmilliós Izraelt a lakosságával, a demokráciájával együtt meg kell semmisíteni, amit a Hamász, a Hezbollah és Irán nemcsak hirdet, hanem amire készül is.
El lehet felejteni, hogy a zsidók a II. világháborúban a kiirtásukra tett kísérlet reakciójaként hozták létre „az Ígéret földjén”, vallások Szentföldjén „nemzeti otthonukat”? Hogy a sivár, sziklás földet termékennyé varázsolták, azon virágzó gazdaságot, magas életszínvonalat hoztak létre, példát nyújtva az egész Közel-Keletnek? Akik ezt a katonailag erős országot megpróbálnák elpusztítani, az atomháborút provokálnák ki. Ezt akarják az elvakult tüntetők?
Izraeli professzorok levélben fordultak az Egyesült Államok egyetemeihez: „Amit a Hamász képvisel, az szöges ellentéte a szabadságnak, semmi köze az amerikai egyetemi világ értékeihez. Izrael arra használja a fegyvereit, hogy védje polgártársait, a Hamász saját polgártársait használja arra, hogy védje a fegyvereit, amelyeket kórházakban, iskolákban és mecsetekben rejt el. Alapvető fontosságú megkülönböztetni a Hamász terrorista céljait a palesztin nép saját állam létrehozására irányuló törekvéseitől.”
Az Egyesült Királyság főrabbija, Ephraim Mirvis, a londoni Times-ban joggal mutatott rá arra, hogy a Hamász tagjait nem lehet bátor ellenállóknak, hősöknek tekinteni. Ezek embertelenek, háborús bűnöket követnek el, emberrablás, nemi erőszak, kínzás, megcsonkítás, élve elégetés, gyermekek meggyilkolása a módszerük. Az ártatlan palesztinok igényeinek támogatásával egyidejűleg egyértelműen el kell ítélni a Hamász barbarizmusát. Nincs nagyobb ellensége a palesztinoknak, mint a Hamász, mutatott rá – teljes joggal – a főrabbi. Sokat elárul, hogy Egyiptom, Szaúd-Arábia, Jordánia, Bahrein, Omán, Katar, Kuvait, Marokkó, Tunézia, Algéria és Líbia is a béke és nem a terrorizmus pártolása és terjesztése mellett szólal meg.
Érthetetlen, hogy a tüntetők nem veszik észre, hogy a Gázában élőknek semmi baja nem esne, ha a terroristák nem támadtak volna rá a kibucok védtelen lakóira és a zenei fesztiválon részt vevő fiatalokra. Jó úton haladt az arabok és Izrael megbékélése, ahogy mind több arab állam elismerte Izraelt, és gyümölcsöző kapcsolatok kezdtek kialakulni közöttük. Ez az út – az Egyesült Államok és az Európai Unió támogatásával és a békepárti izraeliek felülkerekedésével – elvezetett volna a független palesztin állam megszületéséhez, amelyet Izrael – jól felfogott érdekéből is – sokoldalú támogatásban részesített volna. Ahogy erről a tervről személyesen beszélt nekem a szándékaiért saját népe fanatikusa által meggyilkolt Rabin miniszterelnök 1993 januárjában.
Mi a magyarázata az amerikai egyetemeken és Nyugat-Európa nagyvárosain végigsöprő antiszemita hullámnak, a tömeges tüntetéseknek? Érdekes, hogy az elmúlt években Putyin bűnei – a csecsenföldi népirtás, Aleppó és más szíriai városok bombázása több tízezer halottal, az Ukrajnában elkövetett háborús bűnök – nem váltottak ki világméretű tiltakozást, de még az amerikai campusokon sem hallottam tüntetésekről. Pár éve a rasszizmust és a fehér felsőbbrendűséget joggal elutasító mozgalmak átváltoztak a fekete rasszizmus és az ideológiai diktatúra hirdetőivé, erőszakos propagandájukkal magukkal ragadva mind több valójában jó szándékú, de alaptalan önvádtól gyötört, a „politikai korrektség” őrült divatját elszántan terjesztő embert. A „woke”, a Black Lives Matter (másszínű emberek élete nem számít?) és hasonló mozgalmak távolról sincsenek többségben, de a hangos szélsőbalos és szélsőjobbos radikális kisebbség szembemegy a szabad világ józan többségével, és megpróbálja azt megfélemlíteni. A demokrácia hatalmas tábora előtt nem lehet kétséges, hogy a szellemi diktatúra a politikai diktatúra előszobája. Biztató, hogy az Egyesült Államok képviselőháza elítélte azt a Rashida Tlaib képviselőt, aki élesen támadja hazája Izrael melletti kiállását, és Izrael megsemmisítését propagálja.
Amikor a türelmetlen radikalizmus az Ukrajna elleni agressziót elindító, háborús bűnöket elkövető Putyin orosz elnököt élteti, akkor mi, akik túléltük a szovjet birodalom elnyomását, csakis a megtámadottak, Ukrajna és Izrael mellett állhatunk. Lehet-e, szabad-e a gyilkosok mellé állni, mellettük tüntetni? A kormányok ezzel szemben tehetetlenek, „a csendes többség” nem mer kiállni a gyalázatos viselkedés ellen? A félretájékozottságban és az embertelenségben ide süllyedt volna a világ? Nem, még nem, de ha sokan hallgatnak a gonosz, hamis prófétákra, akkor valóban lealkonyulhat a szabad és demokratikus világnak.
