Hogyan ne készíts költségvetést?

Pláne olyan időkben, amikor a környezeti feltételeket jellemző szó a bizonytalanság. A 2024-es költségvetési törvénytervezetet előzetesen – még benyújtása előtt – tárgyaló és értékelő Költségvetési Tanács az értékelő szövegben nagyjából bekezdésenként használja a „bizonytalanság”, „kockázat”, „kockázatok” szavakat. Véleménye kifejtése során pedig így fogalmaz:

A Tanács, elismerve a tavaszi-nyári költségvetés készítésének előnyeit (felkészülési lehetőségek, a stabilitással, társadalmi programokkal kapcsolatos pozitív hatások), szükségesnek tartja felhívni a figyelmet a költségvetési tervezés makrogazdasági feltételeinek jelenlegi előreláthatósági korlátjaira, amelyek következtében a 2024. évi – a magyar gazdaságot körülvevő – külső folyamatok előre jelezhetőségét nagy bizonytalanságok terhelik. Az ezzel járó kockázatok újratervezést tehetnek szükségessé, ami korlátozza, hogy a költségvetés betöltse gazdasági iránytű szerepét.

Szóval azon kívül, hogy Varga Mihály idén is menőzhetett azzal, hogy már májusban elkészült a következő évi költségvetés, tulajdonképpen minek is? A rendszerben, amelyben élünk, bőven elegendő az, hogy „így szoktuk”, és a miniszter „menőzni” szeretne ezzel idén is, akkor meg miért ne. Úgyis akkor írjuk át (parlamenti vita nélkül, hiszen vészhelyzet volt/van/lesz), amikor csak kedvünk szottyan [értsd muszáj, mert az eredeti nem tartható – lásd a 2023-as költségvetés módosítása 2022 decemberében].

De miért is nem lehet komolyan venni a 2023 májusában benyújtott 2024. évre vonatkozó költségvetést? Egyszerűen fogalmazva azért, mert még az idei év alakulása is erősen bizonytalan. Mintha futóhomokra építenénk kártyavárat: lehet, hogy megáll, de nem arra fogadnánk.

A 2023-as éves költségvetési törvényt decemberben módosította rendelettel a kormány, amire később (márciusban) az országgyűlés is rábólintott. Ez alapján az idei érvényes költségvetés két legfontosabb kiindulópontja az, hogy a magyar gazdaság idén 1,5%-kal fog nőni, az éves infláció pedig 15% lesz.

A törvényben megadott várt gazdasági növekedés sokmindent meghatároz, például, hogy mást ne mondjak, igen erősen meghatározza a várható éves adóbevételeket (forgalmi adók, jövedelemtől függő adók). A várt infláció ugyancsak befolyásolja a bevételi oldali számokat – az adófizetés bázisa mindig a nominális érték, nem a reálérték. De hat a kiadási oldalon is: meghatározza a nyugdíjkiadások mértékét (pontosabban éves változását), valamint az árakkal „együtt mozgó” kamatlábak miatt erősen befolyásolja a kamatkiadások alakulását.

Kivülről nézve meghökkentő, de igazából másra nem nagyon van hatással az általános áremelkedés a kiadási oldalon.

Az állam kiadásai ugyanis alapvetően autonóm módon dőlnek el, vagyis a nyugdíjon kívül nem nagyon van olyan kiadási tétel (legalábbis Magyarországon), amit az inflációval azonos mértékben emelni kellene.

Nincs indexálási kötelezettség sem a családtámogatások esetében, sem a szociális transzferek kapcsán, de még a normatív támogatások esetében sem. A nyugdíjkifizetések, a kamatkifizetések, valamint az adóbevételek azonban önmagukban is elég fajsúlyos tételek ahhoz, hogy ha a növekedési és az inflációs előrejelzés – a számítási alap – és a valóság között nagy eltérés mutatkozik, akkor borul a bili, nem tartható a hiánycél. Legalábbis egyéb, pótlólagos beavatkozások nélkül.

Hogy mi vár ránk 2023-ban, az persze majd kiderül, de a Magyar Nemzeti Bank legutóbbi inflációs jelentése alapján annyit biztosan állíthatunk, hogy az éves infláció az MNB szerint 16,5% és 18,5% között lesz, azaz legalább 1,5%-kal meg fogja haladni a 2023-as költségvetési törvényben szereplő 15%-ot.

A gazdasági növekedést az MNB 0% és 1,5% közé várja, ami önmagában is jelzi a kincstár „kincstári” optimizmusát, de ha mellé tesszük az EU május 15-ei prognózisát (0,5%-os növekedés), az OECD júniusi előrejelzését (0%), az EBRD várakozását (0,4%), valamint az IMF értékelését (0,5%) a magyar gazdaság 2023-as növekedési lehetőségéről, akkor egészen szembetűnő, hogy a magyar kormány mintha a növekedést illetően is tévedésben lenne. Nagyjából egy százalékpontnyi tévedésben. És persze ehhez hozzátehetjük, hogy egy igazán jó mezőgazdasági teljesítmény a 2022-es gyatra év után javíthat a hazai növekedésen, de az első negyedéves –0,9%-os változás mellett kisebb csoda kellene a 1,5%-os éves növekedés eléréséhez.

A tervezettnél magasabb infláció a tervekhez képest tehát sok milliárd forint pluszkiadást jelent a nyugdíjak és a kamatkiadások oldalán, a gazdaság – a tervezettnél nagyobb mértékű – lassulása pedig csökkenő bevételeket. Itt érdemes megjegyezni, hogy miközben a vártnál magasabb infláció akár érdemben növelhetné is a költségvetési adóbevételeket, ám nagyon úgy tűnik, hogy a reálkeresetek csökkenése miatt brutálisan visszaeső kiskereskedelmi forgalom okán a forgalmi típusú adóbevételek (áfa) igen rosszul alakulnak per pillanat.

Május végéig 2652 milliárd forint folyt be áfából, ami az éves cél 33,2%-a. Ezzel szemben tavaly ilyenkor az éves cél teljesítettsége 37,7%-on állt. Ez alapján kiszámolható, hogy leegyszerűsítve

5 HÓNAP ALATT A FOGYASZTÁSI KRÍZIS MIATT 360 MILLIÁRD FORINTOS ELMARADÁSBAN VANNAK AZ IDEI ÁFABEVÉTELEK.

– olvashatjuk a Portfolio.hu gazdasági hírportálon (kiemelés az eredetiben).

A 2023-as költségvetés problémái azonban nem „csak” a 2023-as költségvetés problémái, hanem a 2024-es évié is. A 2024-es költségvetési terv ugyanis a 2023-as bázisra épül. Ha nem tudom, hogy mennyi lesz a teljes nyugdíjkiadás 2023-ban, akkor mit ér a következő évi tervbe beírt szám, ahol egy fiktív összeget növelek a 2024-re kalkulált 6%-os inflációval? Ha nem látom előre az idei kamatkiadásokat, mert azok részben függenek a forint árfolyamától (ami bizonytalan), valamint az energiaszámlától (ami bizonytalan) és a megtakarítások állampapírok felé terelésének sikerességétől (ami szintén bizonytalan), akkor mennyire lesz biztos a 2024-re tervezett számom? Ha nem tudom, hogyan alakul a növekedés és a háztartások fogyasztása 2023-ban – amiből nagyjából az következik, hogy fogalmam sincs az adóbevételek várható teljesüléséről –, akkor hogyan tudok bevételeket tervezni a következő évre? Az EU-s források körüli bizonytalanságokat, valamint a beáramló működő tőkét (távol-keleti akkumulátorgyárak) övező bizonytalanságokat (helyi tiltakozások, EU-s külpolitika) csak halkan említem meg. Bizonytalanság bizonytalanság hátán.

Ilyen helyzetben pedig egy dolgot szokás tenni, ami kettő: plusz bevételek után nézni és kiadásokat csökkenteni, hogy minél nagyobb mozgástérrel fussunk neki az idei év második félévének és a jövő évnek.

Amikor tehát a nem állampapírban és ingatlanalapban tartott megtakarítások hozamára vet ki plusz 13 százalék adót hirtelen a kormány (szociális hozzájárulási adó néven), és amikor az üzemanyagok jövedéki adóját az EU által előírtnál magasabb mértékben növeli, akkor bevételi oldalú kiigazítást folytat a kormány a szemünk előtt, részben a 2023-as évet, részben a 2024-es évet érintve. Amikor pedig a CSOK elérhetőségét kivezeti a városokból és a babaváró hitel igénybevehetőségi korhatárát szűkíti, akkor a kiadási oldalon szorít meg már most az Orbán-kabinet. (Mérce)