A hírszerzés zárt világa árulja el, miért vérzik ezer sebből az ügyészek reakciója a „nem létező” Gattyán-ügyre

A nyomozók és a hírszerzők feladatának összemosása miatt egyes sajtótermékek az ügyészségi közlemény alapján úgy állították be a történetet, mintha a nyomozó ügyészek leleplezték volna Tiszolczit. „Lebuktatta az Ügyészség a Partizánnak interjút adó pénzügyőrt: hiába mesélt róla, nem is dolgozott a Gattyán-ügyön” – írta például a Mandiner, de hasonlóan tálalta az ügyészségi közleményt a Magyar Nemzet is. „Hazudott a Gattyán-ügy állítólagos nyomozója, leleplezte a férfit az ügyészség” – írta a lap.

De nem ez az egyetlen figyelemreméltó elem a nyomozó ügyészség közleményében, amelyet most mélyebben elemzünk olyan források segítségével, akik ismerik azt a zárt, a nyilvánosság előtt nem ismert világot, amilyen a bűnügyi hírszerzés.

Az ügyészség azért is terelhette úgy a Gattyán-sztori narratíváját, mintha a Partizánban megszólaló Tiszolczi hazudna, mert a nyilvánosságnak csak nagyon kevés ismerete van arról a területről, amelyet operatív munkának, bűnügyi hírszerzésnek nevezünk – és amely valóban más, mint a klasszikus értelemben vett nyomozói munka.

De nézzük sorban, miről is van szó!

A nyomozó főügyészség azután adott ki közleményt, hogy feljelentés kiegészítése keretében megvizsgálta azt a videóinterjút, amelyet Tiszolczi Lajos adott a Partizánnak.

Az interjú fő állítása, hogy a politika legmagasabb szintjéről sikálták el 2021-ben Gattyán György milliárdos vállalkozó rendkívül nagy értékű, 19,4 milliárd forintos adócsalási ügyét.

Az interjút arccal-névvel vállaló Tiszolczi azt állította, hogy három, rendkívül jó politikai kapcsolatokkal rendelkező külső személy, akik közül kettő széles körben ismert, közbenjárt az ügy megszüntetése érdekében. A volt NAV-os állítása szerint ha ez a három ember nem kapcsolódik be az ügybe, akkor a NAV folytatta volna a nyomozást a Gattyán-ügyben.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleményének fókuszában az áll, hogy nem igaz, amit Tiszolczi állít, és nem azért szűnt meg az eljárás, mert valaki vagy valakik „leszóltak” felülről. Az ügyészség azt állítja, hogy miután a Partizán-videóban megfogalmazott állításokat megvizsgálták, arra jutottak, hogy a nyomozást nem politikai utasítás alapján szüntette meg a NAV nyomozó szerve, hanem az Európai Unió Bíróságának ítéletét is alapul véve, a portugál jogsegély során beszerzett bizonyítékok alapján.

A közlemény ezen részének valóságtartalmát nem tudjuk ellenőrizni, mivel a Központi Nyomozó Főügyészséggel ellentétben a Telex nem ismeri az ügy iratait. Már csak azért sem, mert az ügy el sem jutott a vádemelésig, így az iratait, köztük titkos, minősített anyagokat az érintettek sem ismerhették meg. A dokumentumok csak a NAV-nál és az azzal együttműködő szerveknél lehetnek, amíg le nem selejtezik vagy meg nem semmisítik azokat.

Ám anélkül, hogy az ügy részleteire rálátásunk lenne, a Központi Nyomozó Főügyészség olyan állításokat is megfogalmazott, amelyeket egyszerűen cáfolni lehet.

Ilyen, egyértelműen cáfolható állítás a közleménynek az a része, amelyben az ügyészek úgy próbálják beállítani a nyilvánosság elé álló Tiszolczit, mint akinek semmi köze nem volt a Gattyán-ügyhöz, nem is nyomozott abban, tehát eleve hiteltelen.

Ahhoz, hogy megértsük, miért sántít az ügyészségnek ez az érvelése, fontos tisztázni, mi is hangzott el az interjúban, és mit is csinált Tiszolczi az ügyben. A Központi Nyomozó Főügyészség ugyanis egy olyan állítást cáfolt, amelyet sem Tiszolczi, sem a vele interjút készítő Partizán nem állított.

Már a Partizánnak adott interjú legelején Tiszolczi világossá teszi, mi is volt az ő feladata, munkája. Állítása szerint – és ezt az ügyészségi közlemény sem cáfolta – ő 2022 májusáig a NAV Bűnügyi Ellátó Főosztályán dolgozott őrnagyi rendfokozatban, operatív tisztként. Ezután pedig 2023 májusáig a Központi Nyomozó Főosztály állományában volt, akkor szerelt le.

Az interjúban Tiszolczi maga mondja el, hogy bár korábban nyomozóként dolgozott, 2013-ban váltott, akkor került át a Bűnügyi Ellátó Főosztályhoz és kezdett bele az operatív munkába.

Szintén ő maga mondja el, hogy ez a főosztály a NAV Bűnügyi Főigazgatósága alá tartozott, és „speciális végzettségű nyomozók” dolgoztak ott.

A Bűnügyi Ellátó Főosztály (BEF) jelenleg Bűnügyi Műveleti Főosztályként (BMF) ismert. Ez a főosztály országos hatáskörrel rendelkezik, és nem csak a NAV hatáskörébe tartozó ügyekkel, bűncselekményekkel foglalkozik. Tehát nemcsak a NAV-nak dolgozik be, ha igény merül fel rá, hanem adott esetben más szerveknek is, legyen szó a rendőrségről vagy valamelyik titkosszolgálatról. Ilyenkor a BMF segítségét kérő szervezet (legyen az a NAV, a rendőrség vagy valamelyik titkosszolgálat) úgynevezett hírigényt ad le: ezt és ezt szeretné tudni, kideríttetni a BMF segítségével. A Gattyán-ügyben is ez történhetett: a BMF a NAV alá dolgozott mint „szolgáltató” szerv, amely a nyomozást támogatja.

A BMF-nél dolozó nyomozók éppen ezért sokkal speciálisabb feladatot látnak el, mint egy nyílt eljárásokban tevékenykedő nyomozó vagy vizsgáló. A munkájuk sokkal inkább hasonlít a titkosszolgák, de leginkább a hírszerzők munkájához. Gyakorlatilag ez bűnügyi hírszerzői munka. Egy BMF-nél dolgozó operatív tisztnek a klasszikus nyomozókkal szemben nagyobb szabadsága van, emellett jóval több rendszerhez, adatbázishoz fér hozzá. Eleve az eszközei is széleskörűbbek, mint a nyomozókéi, a BMF leplezett eszközöket is alkalmazhat a felderítés, az adatgyűjtés során.

Lényeges elem, hogy a BMF munkatársai (hírszerzői) a műveletekben és akciókban nem vesznek részt, nem mutatkoznak „arccal”, ellentétben a nyílt eljárásban részt vevő nyomozókkal. Ennek prózai oka van: ha így tennének, akkor dekonspirálódnának, vagy ahogy a bűnügyi hírszerzők egymás közt mondják, „megégnének”. Egy kiképzett fedett nyomozót vagy hírszerzőt alkalmazó szervezet részéről pazarlás lenne egy ilyen emberét „elégetni” bármilyen ügyben.

Éppen ezért a BMF-nél dolgozó hírszerzők vagy fedett nyomozók az adott bűnügyben dolgozó nyomozókkal nem is érintkeznek. Ha tárgyalnak vagy egyeztetnek egy folyamatban lévő bűnügyről, amelyen ők is dolgoznak, akkor azt a szervezeti egység vezetőjével, esetleg az ügy előadójával teszik. Ez azt jelenti, hogy Tiszolczi személye azon NAV-nyomozók előtt sem lehetett ismert, akik a Gattyán-ügyön a NAV-on belül dolgoztak.

Az eddig általunk megismert információk alapján Tiszolczi feladata többek között az volt, hogy információt szerezzen be a törvényben meghatározott módokon – így például a vele mint operatív tiszttel titkosan együttműködő személyektől. Kizárt, hogy Tiszolczi saját szakállára kezdett volna dolgozni, hiszen egy ilyen munkában ő a nyomozó ügyészség közleménye szerint is feljegyzéseket, jelentéseket küldött – ezt csak akkor tehette, ha erre utasítást adtak neki.

Mindezek alapján értelmezhetetlen az ügyészség azon állítása, miszerint Tiszolczi „büntetőeljáráson kívül” tartott kapcsolatot az együttműködő személlyel.

Ha pedig igaz lenne az ügyészségnek az az állítása, miszerint Tiszolczi szabályellenesen tartotta a kapcsolatot az informátorával, akkor ez már akkor kiderült volna, amikor a Gattyán-ügyről szóló jelentéseit a Bűnügyi Főigazgatóságra felterjesztették. Ráadásul a BMF bűnügyi hírszerzőinek jelentéseit a hírszerzők felettesei is olvassák és aláírják. A hírszerzőknek mind szóban, mind írásban jelentési kötelezettségük van. Ezért ha Tiszolczi szabálytalanul járt volna el, akkor az a felettesei és a vezetők előtt sem maradhatott volna titokban – árulták el a belső protokollt ismerő források a Telexnek.

Ez azt is jelenti, hogy ha Tiszolczi valóban szabálytalanul járt volna el vagy hibázott volna, akkor nemcsak ő, de a felettesei is hibát követtek volna el, ennek pedig következménye kellett volna, hogy legyen. Csakhogy Tiszolczi ellen semmilyen eljárás nem indult. Pedig egy ilyen hiba bőven elég indok lett volna, hogy a BEF-ről törvényesen eltávolítsák.

A Központi Nyomozó Főügyészség a közleményében azt is felrója Tiszolczinak, hogy a jelentéseiről az ügyészséget nem tájékoztatta. Ez a kijelentés azért sántít, mert Tiszolczinak nem is kellett tájékoztatnia ezekről az ügyészséget. A folyamatban lévő nyomozások esetében főszabály szerint – a BEF által a relevánsnak tartott információkról – az eljáró hivatal vezetőjét és az ügygazdát tájékoztatják. Az ügyészség tájékoztatására vagy saját kezdeményezésre, vagy vezetői utasításra kerül sor. Ebben az esetben azonban ilyenről nem tudunk, és az ügyészség sem utalt ilyesmire.

Fontos tudni azt is, hogy ha egy BMF-nél dolgozó operatív tiszt egy adott ügyben együttműködő személy segítségét veszi igénybe, akkor az a jogszabály szerint egy olyan leplezett eszköznek számít, amely bírói és ügyészi engedélyhez sem kötött.

Az pedig külön pikantériája az ügynek, hogy miközben a BMF-fel együttműködő informátor anonimitását a törvény szigorúan védi, így a kilétét – igen ritka kivételektől eltekintve – még egy nyílt eljárásban sem lehet felfedni, a Központi Nyomozó Főügyészség a közleményében leírta, hogy Tiszolczinak volt egy informátora, aki a Gattyán-ügyben információkat adott át, és ezzel Gattyánt zsarolni próbálta. A Telex által megkérdezett szakértők szerint dekonspirációs és biztonsági kockázatot, esetleg titoksértést gyanúját veti fel, hogy ezt leírták a közleményben. A hírszerzői szakmában alapvető szabály, hogy módszert és erőt szinte sosem fednek fel.

Ahogy egy korábban ezen a területen dolgozó forrás a Telexnek elmondta: „Az együttműködő erőnek számít.” Márpedig az erőt védeni kell, ezért minősített, tehát titkos minden dokumentum, melyben szerepel. „Az informátorral való találkozó és az együttműködés ténye is minősített, nem csak az információ, amelyet az informátor átad” – magyarázta a forrás.

Azzal, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség egy közleményben tudatta, hogy a Gattyán-ügyben a BMF egyik hírszerzőjének egy együttműködő személy adott információkat, gyakorlatilag dekonspirálhatta az eszközt és a módszert is,

mivel a célszemély, Gattyán György számára is beazonosíthatóvá válhatott az a személy, aki Tiszolczival együttműködött.

Ráadásul még egy fontos eleme van a közleménynek: azt állítja benne az ügyészség, hogy Tiszolczi nem ellenőrizte az informátora által elmondottak valóságtartalmát. Mindkét állítást érdemes erős fenntartásokkal kezelni. Elmagyarázzuk, miért.

Kezdjük az informátor által átadott információ ellenőrzésével kapcsolatos állítással! Egy hírszerző jelentéseit olvasva senki nem tudhatja, hogy ellenőrizte-e az abban foglalt információkat, vagy sem. Ez csak abban az esetben derülhet ki, ha maga beleírja a jelentésbe, hogy ellenőrizte. „Ez nagyjából olyan, mintha elolvasnánk egy receptet, majd kijelentenénk, hogy az ételt soha senki nem készítette el. Ezt nem tudhatjuk, így biztosan ők sem tudhatják” – magyarázta a Telexnek egy olyan forrás, aki maga is dolgozott már hasonló területet. Az információkat a hírszerző ellenőrizhette akár egy másik titkos együttműködő személy vagy adatbázis, esetleg mindkettő segítségével. Sőt, annak ellenőrzésére – lehetőség szerint – akár hetekkel, hónapokkal a jelentés megírása után is sor kerülhetett.

Nézzük a másik állítást, amelyben a Központi Nyomozó Főügyészség azt sugallta, hogy Gattyánt zsarolhatta vagy zsarolni akarta az informátor, és ezt az ügyészek Tiszolczi jelentései alapján tudják. Ez az állítás egyrészt nem életszerű, másrészt nem logikus. Amikor egy hírszerző titkosan együttműködő személlyel beszél, akkor úgy próbál információhoz jutni, hogy a saját célját leplezi. A hírszerző – a konspirációs szabályokat betartva – nem árulhat el, nem adhat át információkat az együttműködő személynek. Adott esetben megtévesztő információkat ad át neki, hogy az együttműködő ne tudja meg, konkrétan milyen információkra kíváncsi. Például ha egy bűnügyi hírszerző egy cég tényleges vezetőjére kíváncsi, akkor további három cég tulajdonosi, vagyoni helyzetét kérdezi meg, és – nem túl hangsúlyosan – a vonatkozó cég vezetőit is.

Az ügyészség könnyű helyzetben van, mert az állításait nem kell bizonyítania, a jelentések, amelyekre hivatkozik, titkosak. Tiszolczi sem beszélhet róla, ráadásul ha bármit mondana, azzal csak az együttműködő személynek ártana, hiszen úgy még könnyebben lehetne beazonosítani. Emellett titoksértést követne el, amit a törvény büntet. Így azt is tét nélkül állíthatja a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy Tiszolczi informátora valamiféle anyagi haszonszerzés reményében adott információkat.

Azért is lényeges ez, mert valóban előfordulhat egy olyan helyzet, hogy az együttműködő személy hasznot akart húzni az együttműködésből. Utóbbira egy példa: adott egy ember, akinek információja van egy bűncselekményről és annak elkövetőjéről – legyen mondjuk ez egy adócsalás, az adócsaló pedig XY. Az információk birtokában ez az ember kapcsolatba lép egy operatív tiszttel, és elmondja neki, hogy milyen információja van XY-ról. Egyúttal ígéretet tesz arra, hogy ezeket az információkat a hatósággal megosztja, sőt, bizonyítékokat is szerez. Eközben felkeresi XY-t, és megmondja neki, hogy nehéz helyzetbe hozhatja őt, de bizonyos pénzösszegért cserébe szívesen elfelejti azt, amit tud, esetleg az ő számára kedvezően tudja befolyásolni az eljárást. Ha sikerrel jár, és XY fizet neki, akkor az operatív tiszttel közli, hogy sajnos mégsem tudott bizonyítékot szerezni, és amúgy is csak egy pletykát hallott. Ügy lezárva.

Csakhogy a fenti példa bűncselekmény. Zsarolás vagy zsarolási kísérlet, esetleg egy olyan bűncselekmény, amelyet a büntetőjog úgy nevez: vesztegetés elfogadása bírósági vagy hatósági eljárásban. De ha ez is lett volna a célja a Gattyánról információkat adó informátornak, akkor azt valószínűleg nem köti Tiszolczi orrára, a hírszerző pedig nem írja bele a jelentéseibe. Egy hírszerző folyamatosan monitorozza a kapcsolata motivációját, és ha azt érzékeli, hogy az informátor a kapcsolatot zsarolásra akarja használni, akkor azonnal megszakítja vele a kapcsolatot. Ha pedig összejátszana az informátorral, akkor eszébe se jutna beleírnia az informátor valódi, bűncselekményre utaló motivációját a jelentéseibe.

De ha az informátor motivációja tényleg az volt, hogy Gattyántól pénzt szerezzen, erről viszont Tiszolczi nem tudott, és a jelentéseiben sem szerepel, akkor a kérdést úgy is fel lehet tenni: vajon miért nem tűnt fel az informátor – feltételezett – zsarolási szándéka az egyébként tapasztalt hírszerzőnek számító Tiszolczinak és a jelentéseit olvasó főnökeinek? És még egy fontos momentum: ha a Központi Nyomozó Főügyészség állítása szerint az informátor azért működött együtt Tiszolczival, mert pénzt akart szerezni Gattyántól, és erről az ügyészség tudomással bír, akkor felmerül egy újabb kérdés: indult-e ebben az ügyben eljárás? Ha pedig nem indult eljárás, akkor miért nem?

Ha pedig az állítás minden életszerűtlensége ellenére az informátor célja valóban az volt, hogy Gattyántól pénzt szerezzen, ahogy a közlemény állítja, akkor ennek az információnak a nyilvánosságra hozása még inkább hozzájárulhatott volna az informátor beazonosíthatóságához és ezzel dekonspirálásához.

Természetesen megkérdeztük erről a Központi Nyomozó Főügyészséget. A cikkünk megjelenése után megérkezett válaszuk: „Tájékoztatom, hogy megkeresésére válasz nem adható.”

Gattyán Györgytől is megkérdeztük, hogy tudomása van-e arról, hogy bárki zsarolni akarta volna vagy zsarolta az adóügyével kapcsolatban. A tulajdonában álló Docler Holding kommunikációs vezetője, Nemes Tamás a Telexnek ezt válaszolta: „A cégcsoport az adóvizsgálat alatt és a peres eljárás alatt is kizárólag ügyvédekkel, ügyvédi irodákkal és adószakértőkkel egyeztetett. A Partizán-interjúban elhangzottakat a publikáláskor és azóta sem kommentáljuk. A fent említett eseményekről nincs tudomásunk, azokra érdemi választ így nem tudunk adni. A cégcsoport további jogi lépéseket azokkal összefüggésben nem tervez.”

Nem lényegtelen az sem, hogy tudomásunk szerint az interjú után egyik szerv sem kért sajtó-helyreigazítást a Partizántól, noha erre lehetőségük lett volna.

Tiszolczi szerint egyébként a Gattyán-ügy volt az egyik legnagyobb elkövetési értékű, egyben legkiterjedtebb nyomozás a NAV-nál, amelyben a Partizán információi szerint vádemelési javaslatra készültek. Az eljárást két hónappal később bűncselekmény hiányában megszüntették.

Tiszolczi szerint a NAV új rendszerében kialakult az öncenzúra gyakorlata: a nyomozók, mielőtt nagy befolyású emberekre esetleg kínos információkat iktattak volna a nyomozati anyagba, informálisan megérdeklődték, hogy továbbléphetnek-e. Ő közben egyre inkább ellehetetlenült a munkahelyén: nem kapott érdemi feladatokat, távol tartották a megbeszélésektől, majd szerinte szabálytalan utasításokkal és más adminisztratív kellemetlenségekkel igyekeztek rábírni, hogy magától távozzon.

Amikor állást ajánlottak neki az Integritás Hatóságnál, és átment a felvételin, felmondott a NAV-nál. Aztán az állásajánlatot indoklás nélkül visszavonták, informálisan annyit közöltek vele, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Ennek azonban hivatalosan semmi nyoma. Tiszolczi szerint a hozzá hasonlók, akik nem állnak be a sorba, feketelistára kerülnek, és még az üzleti szférában sem tudnak elhelyezkedni, ahogy az vele később kétszer is megtörtént.

 

(Telex)