Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Harmadik akkuipari gyár is épülhet Gödön

Gazdaság
2024.03.07.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

A koreai sajtó szerint már a vendégmunkásokat is toborozzák.

A Samsung SDI megerősítette, hogy döntés született a harmadik gödi gyár megépítéséről, a február 27-i bejelentés értelmében a cég a Hyundai-jal működik majd együtt a beruházás során, 2026 és 2032 között 500 ezer elektromos jármű akkumulátorát gyártanák le – számolt be a The Elec koreai portál, amit az Átlátszó szúrt ki. 

A koreai lap értesülései szerint a harmadik üzembe már a munkaerőt is toborozzák, várhatóan a Fülöp-szigetekről érkeznek majd vendégmunkások. Felhívják a figyelmet arra is, a Samsung egy másik autógyártóval is partnerségre léphet az üzletben, korábbi értesülések szerint ugyanis a BMW új, debreceni akkumulátor-összeszerelő üzeme számára gyártottak volna hengeres akkumulátorcellákat. 

Miközben eszerint a harmadik blokk 2026-ban kezdheti meg működését, a második üzem építése már folyamatban van, várhatóan idén szeptemberre készül el, a megrendeléseket pedig már júliustól fogadhatják. 

Korábban az Átlátszó tárta fel, hogy Gödön az elmúlt években összesen 88 tonna oldószer került a levegőbe, amely elsősorban a kismamákra és magzatokra veszélyes, valamint a településen mért szén-dioxid szintje is jelentősen emelkedett. A lap felhívta rá a figyelmet, hogy az N-metil-2-pirrolidon (NMP) nevű szerves oldószert nagy mennyiségben egyedül az akkumulátorgyár használja Gödön. (hvg.hu)

Címlapkép forrása: Átlátszó
AKKUMULÁTORGYÁR
akkumulátorgyártás
GÖD
gödi akkumulátorgyár
gödi Samsung-gyár
Samsung SDI
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.03.07. - 11:39
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Kijött egy előrejelzés: ennyi mandátumra számíthatnak a pártok az EP-választáson

    Kijött egy előrejelzés: ennyi mandátumra számíthatnak a pártok az EP-választáson

  • Pénteken ismét változnak az árak a benzinkutakon

    Pénteken ismét változnak az árak a benzinkutakon

  • Poligráfos vizsgálat bizonyítja, hogy Nagy János hazudott Magyar Péter színpadán

    Poligráfos vizsgálat bizonyítja, hogy Nagy János hazudott Magyar Péter színpadán

  • Folyamatosan süllyed a tengerbe a világ legegyedibb repülőtere

    Folyamatosan süllyed a tengerbe a világ legegyedibb repülőtere

  • „Legalább 1600 milliárd forintos megszorítás várható a június 9-i választások után”

    „Legalább 1600 milliárd forintos megszorítás várható a június 9-i választások után”

  • Elege van a háttéralkukból a Párbeszéd politikusának, ezért kilép a pártból

    Elege van a háttéralkukból a Párbeszéd politikusának, ezért kilép a pártból

  • Hogyan hat a vörös-tengeri válság a magyar import-export vállalkozásokra?

    Hogyan hat a vörös-tengeri válság a magyar import-export vállalkozásokra?

  • Eurobarométer: A magyarok nagy többsége szerint előnyös az EU-tagság

    Eurobarométer: A magyarok nagy többsége szerint előnyös az EU-tagság

  • Újabb fordulat a korrupciós botrányban: lemondott Palkovics László bizalmasa

    Újabb fordulat a korrupciós botrányban: lemondott Palkovics László bizalmasa

  • Figyelmeztetést kaptak a bankok

    Figyelmeztetést kaptak a bankok

  • Gyulai polgármester: „Béla, ha elárulod a Fideszt, akkor kockáztatod a munkahelyed!”

    Gyulai polgármester: „Béla, ha elárulod a Fideszt, akkor kockáztatod a munkahelyed!”

  • Európai inflációs körkép: így áll Magyarország

    Európai inflációs körkép: így áll Magyarország

  • Igazi égi szörnyet fedeztek fel a galaxisunkban

    Igazi égi szörnyet fedeztek fel a galaxisunkban

  • Pusztító erdőtűz Romániában

    Pusztító erdőtűz Romániában

  • Villanyautók: kudarcot vallhatott Európa

    Villanyautók: kudarcot vallhatott Európa

  • Őket indítja a Fidesz-KDNP Esztergomban az önkormányzati választáson

    Őket indítja a Fidesz-KDNP Esztergomban az önkormányzati választáson

  • Jogi lépéseket tesz Hadházy Ákos posztja miatt a Vért Vadászati Kft.

    Jogi lépéseket tesz Hadházy Ákos posztja miatt a Vért Vadászati Kft.

  • Kocsis Máté Magyar Péterről szóló állítására kérdeztek rá

    Kocsis Máté Magyar Péterről szóló állítására kérdeztek rá

  • Szijjártó Péter: Szövetségre lépünk Panamával

    Szijjártó Péter: Szövetségre lépünk Panamával

  • Parlamenten kívüli passzív ellenállást hirdetett a Vidéki prókátor

    Parlamenten kívüli passzív ellenállást hirdetett a Vidéki prókátor

  • Nagyon sokan Bíró Adának nézték Magyar Pétert

    Nagyon sokan Bíró Adának nézték Magyar Pétert

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element