A közéleti sajtónak minden európai jogrendszerben dedikált feladata, hogy megmondja a véleményét a politikáról. A politikának viszont nem feladata, hogy megmondja, milyen a sajtó: erre tartjuk a nézőket/hallgatókat/olvasókat.
A DK – a pártelnök videóra mondott 33 pontjának tanulsága szerint – a nem fideszes sajtóban vélte megtalálni kevéssé kedvező választási szereplésének egyik okát. Élcelődhetnénk azon, hogy ezek szerint a fideszes sajtóval nincs gond, de kár lenne elviccelni a dolgot, komoly témáról van szó.
Az ellenzéki politizálás gyengeségét az ellenzék alkalmatlanságának mutatják be, aminek súlyos következményei vannak
– mondja a pártelnök; szerinte az így megformált közgondolkodás egyfelől demoralizálja az egész ellenzéket, másfelől legitimálja a kormányt (hiszen ha az ellenzék alkalmatlannak deklarált, azzal anélkül is nő a kormány relatív alkalmassága, hogy a kormányoldal bármit tett volna érte). Továbbá, ha – úgymond – az egyik oldal autoriter, a másik pedig demokrata, akkor a demokratikus sajtó nem tarthat tőlük egyenlő távolságot. Egy demokratikus országban tarthatna, de Magyarországon, ahol nincs demokrácia, elnézőbbnek kell lennie az ellenzékkel, ha jól értjük.
Magyarországon egyetlen párt, és főleg egyetlen hatalom sem bukott még meg azért, mert rossz volt a sajtója. Ezt alaposan félreértette 2002-ben Orbán Viktor (aki 2010 óta igyekszik leverni a médián a bukását – a drasztikus utóhatásokat azóta nyögi a magyar közélet), és ha így gondolja, akkor félreérti Gyurcsány Ferenc is. Orbán hatalomban tartásához kétségtelenül nagy segítséget nyújt a pártosított nyilvánosság, de az elődjét nem a sajtó buktatta meg, és őt sem a sajtó fogja megbuktatni, hanem az, ha a szavazó többségnek elege lesz belőle.
A DK-nak jelenleg nem az „ellenséges” sajtó a problémája, vagy legalábbis nincs az első tízben a listán. A fő gond, hogy irányt kellene választani, és a kétféle lehetséges út egymással ellentétes stratégiákat igényel. Abból is következik egy személyzeti stratégia, ha máshonnan is szavazókat vonzó gravitációs ponttá akarnak válni a baloldalon, meg abból is, ha a párt magszavazóit szeretnék inkább egyben tartani. Ahogyan a 33 pont alapján döntöttek, az tökéletesen megfelel a törzstagságnak, de leginkább csak nekik: arról, hogy ki vezesse a Demokratikus Koalíciónak nevezett szervezetet, nem lehet olyan döntést hozni, ami egyszerre alkalmas az ős-DK-sok lelkének ápolására is, meg a balra húzó, de egyelőre a helyüket kereső ellenzéki szavazók begyűjtésére is. Ezt a dilemmát nem a média hozta létre, hanem az élet; a sajtó csak beszámolt róla (és ha valaki azt gondolja, hogy csupán néhány tollforgató véleményvezér látja így, olvassa végig a szövetséges pártok reakcióit).
A médiatartalom nem a politikusoknak készül, pontosabban csak annyira nekik, mint bármelyik másik tartalomfogyasztónak. Ha ezt megértik, az a mi dolgunkat is megkönnyíti, meg az övékét is. Hogy milyen az, ha nem értik meg, azt meg elolvashatja bárki – mondjuk – a Magyar Nemzetben. (Népszava)
