A múlt század közepén a legtöbb országban a cégek voltak az egyik legjelentősebb adóbefizetők, a teljes adóbevétel 30-40%-a a cégek jövedelméből származott.
Egy másik forrás a gazdagok jövedelmének és vagyonának komoly megadóztatása volt egy bizonyos szint felett.
A cégek a profitjuk bő ötven százalékát fizették be adóba, a gazdagok akár 90% adót is fizettek. Ez utóbbinál azonban fontos megemlíteni, hogy ez az adókulcs csak a legfelső határ feletti részre volt igaz, s ez a határ például 1960-ban is már akkori 200 ezer dollár volt, amit fizetésként kapott valaki. Ennyi fizetést nagyon kevesen kaptak akkoriban, s az ez alatti rész jóval kisebb adóval volt terhelve. Ezzel együtt is jelentős bevétel volt az, ami a gazdagok jövedelméből és vagyonának adóztatásából származott.
A nyolcvanas években (Reagan elnök alatt) meredeken elkezdett csökkenni a céges adó és a legnagyobb jövedelmekre és magánvagyonokra kivetett adó mértéke.
A GDP arányos adóterhelés nem csökkent, ennek eredményeképpen párhuzamosan a cégek adóztatásának csökkentésével meredeken nőni kezdett a lakosság adóterhelése.
Ezért mostanra eljutottunk odáig, hogy a cégek már alig járulnak hozzá a teljes adóbevételhez, Ez az arány az Egyesült Államokban csak 6%, de az OECD átlag sem éri el a teljes adóbevétel 10%-át. A maradék 94%-nyi adóbevételt a lakosság állja a fizetéseket és a meglévő vagyont sújtó adókon, jövedéki adókon, forgalmi típusú adókon keresztül.
Érdemes megfigyelni az alábbi ábrán az adóbevételek arányainak változását. (Excise tax jelentése jövedéki adó):
Ez a változás két dolgot eredményezett.
A hetvenes évekig a GDP (most nagyon leegyszerűsítve a leginkább a cégek által megtermelt új érték) és a családok jövedelme együtt mozgott, vagyis minél jobban ment a cégeknek, annál jobban ment a munkaerőnek is. (Ez volt az aranykor, az amerikai álom időszaka, amikor a második világháború után nagyot nőtt az emberek jövedelme, párhuzamosan a cégek növekedésével.)
Ennek lett vége a nyolcvanas években. A cégek kevesebbet adóztak, a GDP jobban nőtt, ám a dolgozók ebből egyre kevesebbet láttak.
A másik eredmény az lett, hogy azok, akik tulajdonolták ezeket a cégeket (akár közvetlenül, akár csak részvénypiacon keresztül), egyre többet kerestek. Mivel a magasabb adókulcsok a gazdagabb magánembereknél is csökkentek, így a gazdagok egyre gazdagabbak lettek és egyre kevesebb adót fizettek az egyre nagyobb jövedelmükből, míg az átlagemberek jövedelme messze nem nőtt ilyen mértékben, viszont arányaiban egyre több adót fizettek, hiszen ők fizették a cégek kiesett adórészét és a gazdagok csökkenő adóztatásának is az árát.
Az adóztatás egyik funkciója (lenne) az ilyen anomáliák kiküszöbölése, az adózásnak lennie kellene egy kiegyenlítő szerepének, hogy a társadalom ne szakadjon szét, a szegények ne legyenek még szegényebbek és a gazdagok ne legyenek még sokkal gazdagabbak. Nos, ez lett majdnem semmivé a nyolcvanas évektől kezdve.
A társadalmi egyenlőséget a GINI index-szel mérik. Amint látszik, a nyolcvanas évekig csökkent a társadalom vagyoni megosztottsága, majd újra meredeken emelkedni kezdett:
Csak egy példa: 1960-ban a cégek vezetői 21-szer annyit kerestek egy évben, mint az alkalmazottak átlagfizetése. Ez mostanra 344-szeresére nőtt.
A problémát valószínűleg megoldaná, ha visszatérnénk a hatvanas-hetvenes évek adóztatási rendjéhez és az állami adók 30-40%-át újra a cégek és azok tulajdonosai fizetnék. Sajnos nem ez látszik megvalósulni, szerte a világon a cégek és a vagyonos emberek egyre kevesebbet adóznak, míg az adóterhek zömét az áltagemberek viselik.
Érdemes megnézni az OECD országok adóbevételeinek összetételét, sok országban (élükön Magyarországgal) alig kivehető az a rész, ami a cégek által befizetett adót mutatja. (Ez a kép is kattintásra nagyobb lesz.)