Békés úton is kikényszeríthetők radikális változások. A gazdasági és hétköznapi életet megbénító általános politikai sztrájk ilyen.
Olyan intenzitással történnek az események a magyar belpolitikában az utóbbi hónapokban, hogy immár komolyan felvethető: Orbán rendszerét akár a 2026-os általános választások előtt is le lehet váltani. Ideje hát gondolkodni ilyen forgatókönyveken is.
Ha az európai parlamenti választáson látványos és meggyőző vereséget szenved a Fidesz, akkor az alkalmas lélektani pillanatnak látszik radikális változások kezdeményezésére. Hiszen ebben az esetben már megalapozottan ki lehet mondani, hogy nem élvezik a választók többségének a támogatását. „Előrehozott választás”, „a parlament önfeloszlatása” − korábban eretnekségnek tűnő kifejezéseket hallani egyre több olyan országosan ismert politikustól is, mint Dobrev Klára, Magyar Péter, Palotás János, Hadházy Ákos vagy éppen Jakab Péter. Ám egyelőre senki nem beszél a hogyanról.
Válaszutak az EP-választás után
Bármekkora vereséget szenvedne is a Fidesz az uniós választásokon, ez jogilag semmiféle belpolitikai lépésre nem kötelezné és nem is kényszerítené őket. A fideszes többségnek lenne ugyan jogi lehetősége előre hozott választások kiírására, ezt azonban csak olyankor szokták alkalmazni a politikai életben, amikor a kormánypártok biztosak a győzelmükben, és úgy ítélik meg, hogy az idő múlásával romlana a helyzetük. Ez két okból sem várható. Egyrészt nem olyan stabil most a Fidesz helyzete, másrészt messze van még 2026, addig – jogi értelemben – háborítatlanul hatalomban maradhatnak.
Az ellenzék számára viszont azért nem lenne ez jó, mert a jelenlegi választási szabályok és médiahelyzet miatt a Fidesz korlátlan erőforrásaira tekintettel és tudván, hogy a kétharmados parlamenti felhatalmazásuk miatt szinte korlátlanul változtathatják meg a törvényeket, a választások kimenetele továbbra is bizonytalan.
A Fidesz politikai megrendülése esetén elméletileg a parlament is lemondathatja Orbán Viktort az úgynevezett konstruktív bizalmatlansági eljárás során. Ilyenkor az Országgyűlés többsége leszavazhatja a miniszterelnököt, de egyúttal a bizalmatlansági indítványt kezdeményezőknek új miniszterelnököt is meg kell jelölniük. Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy a jelenlegi fideszes képviselők egy jelentős része nyíltan Orbán ellen forduljon. Ez ma még nem látszik reális lehetőségnek.
Általános politikai sztrájk
De akkor milyen mozgástér marad az ellenzék számára? Vagy vár 2026-ig, vagy már előbb új útra lép. Abban konszenzus látszik a magyar közgondolkodásban – és ez így helyes –, hogy mindenki őszintén szeretné elkerülni az erőszakot. De létezik-e más megoldás?
Elméletileg igen.
Békés úton is kikényszeríthetők radikális változások. Ez az eszköz az általános politikai sztrájk.
Ehhez „csak” annyi kell, hogy a munkavállalók többsége és/vagy az országot megbénítani képes stratégiai ágazatokban dolgozók meghatározó része a „rendszerváltó” követelések mellé álljon. Kevés kormány akad, amely a gazdasági és hétköznapi élet szinte teljes megbénulását sokáig kibírná, ha elég széles körű és kitartó az ellenállás. Néhány hónapja mindenki úgy gondolta volna, hogy ez teljes képtelenség, de a belpolitikai helyzet gyökeresen megváltozott, és még nem is vagyunk a folyamat végén.
Aki az általános politikai sztrájk teljes kivitelezhetetlenségével érvelne, kérem, gondoljon vissza a taxisblokádra. Akkor egyetlen, nagy nyomásgyakorlási potenciállal rendelkező foglalkozási csoport blokkolta az országot fél nap alatt. Igaz, az első pillanattól nem maradtak egyedül, mert komoly társadalmi támogatottság állt mögöttük. Kénytelen volt engedni és tárgyalni a hatalom.
Az általános politikai sztrájk akkor működik hatékonyan, ha a létfontosságú szolgáltatásokat biztosító szervezetek – mentők, tűzoltók, rendőrség, víz- és gázművek, áram- és telekommunikációs szolgáltatók stb. – kivételével minden más ágazat leáll.
Ezt úgy kell érteni, hogy nincs elégséges szolgáltatás a közlekedésben, az iskolák, óvodák nem biztosítanak gyerekmegőrzést sem, az utakat fizikai akadályok zárják le.
Mindeközben a kezdeményezők élvezik a társadalom elszánt többségének a támogatását.
Új választás korrekt feltételekkel
De mi lenne a követelése a politikai sztrájk megszervezőinek és a mögöttük álló tömegeknek, áttételesen a társadalom többségének? Kézenfekvő elővenni az 1989/1990-es rendszerváltás idején már kiválóan bevált technikákat. Ez alapján az általános politikai sztrájk közvetlen célja a parlament önkéntes önfeloszlatásának kikényszerítése, vagy pontosabban a lépés szükségességének a beláttatása. Új, előrehozott választás kiírása és annak tisztességes lebonyolításához a korrekt jogi keretek megteremtése.
A 89/90-es rendszerváltás egyik ma is jól használható eleme a kerekasztal-modell, amely először a kormányellenes erőket tömörítette, majd a hatalmat is tárgyalóasztalhoz kényszerítették, hogy kialkudják a békés átmenet forgatókönyvét. Már akkor sem csak pártok ültek annál az asztalnál, de most egészen biztosan más szereplőknek – civileknek, szakszervezeteknek, önkormányzati szövetségeknek – is ott a helyük.
Az akkori parlament önként törvénybe iktatta a kerekasztal-tárgyalásokon kialkudott jogszabályokat, amelyek megteremtették a békés átmenet törvényes feltételeit. Ha ugyanezt a modellt követjük, akkor az új rendszerváltáshoz megint szükséges egy tisztességes választási törvény, az egyszerűség kedvéért ez akár a 2010 előtti változat alkalmazása is lehet. A média területén az esélyegyenlőség biztosítása is alapvető feltétel, akárcsak a titkosszolgálatok, erőszakszervezetek azonnali társadalmi kontroll alá vétele.
Az új választás törvényes, korrekt és nagyvonalú ajánlat a Fidesz táborának is, mert tisztességes versenyben mérethetik meg magukat, és az új választás utáni elszámoltatás során megszabadulhatnak a bűnözőiktől. Előtte pedig új képviselőjelöltek kiválasztásával tisztíthatják meg a soraikat.
Kivihető mindez a mai sztrájkjog mellett?
Nyilván kemény jogi viták lennének arról, hogy az általános politikai sztrájk a gyakorlatban szükségszerűen szétfeszíti-e a Fidesz által irreális mértékben korlátozott sztrájkszabályokat. Mint ahogyan arról is, hogy ez a stratégia a hatalom erőszakos megdöntésére irányul-e. Utóbbira a politikai válasz egy határozott nem. Az általános politikai sztrájk csak nyomásgyakorló eszköz, nem tör a fennálló rendszer erőszakos megdöntésére, sőt hangsúlyozottan erőszakmentes, csak az érintett feleket akarja tárgyalóasztalhoz ültetni, és békés eszközökkel annak belátására késztetni a jelenlegi hatalom birtokosait, hogy változtatniuk kell.
Fontos itt is rögzíteni az Alaptörvény agyonidézett mondatát: „Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.”
Vagyis nagyon sokak értelmezése szerint éppen a Fidesz törekedett a hatalom kizárólagos birtoklására (és érte is el), így az általános sztrájkot megszervezők és az abban részt vevők csupán törvény által előírt kötelességüket teljesítik, amikor ezzel szemben – nem a hatalom erőszakos megszerzésére törekedve – fellépnek. Igazából ennek a vitának a lefolytatása a jogászok dolga lesz, de a politikai cselekvést ez nem akadályozza meg.
Szándékosan kerültem ebben az írásban az ellenzéki térfél elemzését és azt a meghatározó kérdést is, hogy kik szervezik meg az általános politikai sztrájkot, hogyan jutnak konszenzusra egymással. Arra sem tértem ki, hogy milyen ajánlatot kell kapnia a társadalomnak az ellenzéktől ahhoz, hogy vállalja az általános politikai sztrájkban való részvétellel járó erőfeszítéseket és kockázatokat.
Ez az ellenzéki politikusok dolga. Én csupán azt szerettem volna vázolni, hogy elméletileg igenis létezik gyors, erőszakmentes megoldás, amellyel el lehet érni a kormány- vagy még inkább a rendszerváltást.
L. László János, a Nyomtass Te is! főszerkesztője / Magyar Narancs
