Fenyegető veszélyben van Szantorini, ahol megmozdult a föld

Az újabb értelmezések egyre inkább erre mutatnak – a görög és nemzetközi kutatók lázasan dolgoznak az adatok integrálásán. A kutatók szerint konkrét védelmi protokoll hiánya miatt a térség kiszolgáltatott egy hirtelen, fenyegető veszélynek. Karátson Dávid vulkanológus írása.

Az elmúlt hetekben immár nemzetközi visszhangja lett az égei-tengeri Szantorini térségét és magát a híres turistaszigetet is folyamatosan rázó földrengéseknek. Vulkánkitörés ezekhez egyelőre nem társul, míg a térség aktív tektonikája önmagában is felelős lehet a rengésekért.

A sajátos, sőt rejtélyes vonás a földlökések gyakorisága, elhúzódó jellege, ezen belül kis-közepes erőssége (általában 5-ösnél kisebb magnitúdóval), amilyet Szantorini környékén így együtt még sosem észleltek. Ugyanakkor ebben a helyzetben – mint azt az állandóan frissülő hírek, televíziós kerekasztalok, internetes elemzések is tanúsítják – különösen érvényes a „lassan járj, tovább érsz” elve: a földrengések sajátos mintázatának magyarázatához elmélyült elemzésre van szükség, egyszerűen több idő és több adat kell, amíg az értelmezés a helyére kerül. Írásomban ennek eredek utána.

Mi történik Szantorinin?

A jelenlegi szeizmikus aktivitás Szantorinitól mintegy 30 km-re északkeletre, Anydrosz – egy lakatlan szigetecske – közelében, 20x30 kilométeres tengeri területen összpontosul, az Amorgosz szigetéig húzódó tektonikus árokban (ún. Szantorini–Amorgosz elnyíródási zóna). Az Égei-tenger déli részén vagyunk, ahol a Kikládok apróbb-nagyobb szigetei emelkednek: e térség tektonikai értelemben a hellén szubdukciós (lemezalábukási) övhöz tartozik, benne jó néhány, történelmi kitörést mutató szigettel (Szantorinin kívül pl. Kosz, Niszirosz).

A vulkáni öv épp a szubdukció eredménye: a tőle délre található Hellén-árok mentén az afrikai kőzetlemez az eurázsiai lemez (itt konkrétan az égei-tengeri mikrolemez) alá tolódik, magmatizmust okozva. Ugyanakkor a mélytengeri ároktól északra fekvő, tektonikailag erősen igénybe vett égei térség kontinentális földkérgét – mely vulkáni és nemvulkáni szigeteket (pl. Kréta) egyaránt hordoz – számos „gyenge zóna” jellemzi: ezek törések, vagy elmozdulást jelző vetődések egyaránt lehetnek.

Szantorini térségének lemeztektonikai helyzete Szantorini térségének lemeztektonikai helyzete. - Fotó: Karátson Dávid / ELTE / forrás: Karátson, 2018, Magyar Tudomány

Maga a Szantorini–Amorgosz zóna is egy aktív, árokszerű szerkezet, amely a kéregben ébredő húzásos feszültségek hatására formálódik, gyakori földrengések kíséretében, s ezt csak tetézi a mélyben évszázezredek óta jelen lévő, mozgolódó vagy időnként vulkánkitörésekben is megjelenő magma.

A tisztán tektonikus rengések azonban egyértelműen gyakoribbak.

1956-ban drámai, 7,7-es magnitúdójú földrengésre (és 13 percre rá egy 7,2-es utórengésre) került sor, Amorgosztól délre lévő epicentrumokkal. A fő rengéshez 30 méteres cunámi (szökőár) társult, Szantorinin is hatalmas károkat okozva. Ez volt Görögország legnagyobb XX. századi természeti katasztrófája, mely összesen 53 halálos áldozatot követelt.

Mélyben a magma

Szantorini körív mentén elhelyezkedő szigetei egy nagyrészt víz alá merült kalderát (vulkánkitörés során beszakadással keletkező, üst alakú mélyedést) képeznek. Mint a kaldera befelé néző, meredeken leszakadó sziklafalainak rétegtani felépítéséből kiolvasható, jelenlegi mérete az elmúlt évszázezredekben, ismétlődő, hatalmas robbanásos kitörések során jött létre, amelyek közül az utolsó a méltán elhíresült késő bronzkori (Kr.e 1600), úgynevezett minószi kitörés volt. Ezt is kísérték, sőt biztosan megelőzték földrengések, hiszen vélhetően ezek hatására menekült el a bronzkori lakosság (mert tetemek nem kerültek elő), majd a kitörés akár 50 méter vastag tufával betemette a szigetet, egyebek mellett a minószi kultúra egyik ékkövét, Akrotirit.

Emberek szállnak fel egy kompra Szantorini szigetén, Görögországban 2025. február 4-én. - Fotó: Alkis Konstantinidis / Reuters

Az efféle rendkívüli robbanásos aktivitás azonban kivételesnek számít, bár tudunk egy Kr. u. 726-os kisebb robbanásos tevékenységről is. A vulkanizmus főként lávaömlésekkel folytatódott, aminek nyomán a kaldera belsejében összetett szigetcsoport jött létre (Palea és Nea Kameni); ez utoljára az 1950-es években működött, de komolyabb károk nem voltak. Időközben azonban a földrengéses – és részben a magmás, illetve tengeralatti hidrotermális – aktivitás északkeletebbre, a Kolumbo vulkánembrió térségére tevődött át. Itt a tenger mélye folyamatosan aktív, ám manapság főleg csak szeizmikus és hidrotermális tevékenység zajlik; tényleges vulkánkitörésre elég régen, 1650-ben került sor, tenger alatti lejtőösszeomlással és ugyancsak rendkívül pusztító szökőárral.

Nem kérdés tehát, hogy a tágabb térség alatt ma is van magma, s annak mozgása – emelkedése, oldalirányú haladása, vagy éppen süllyedése, visszahúzódása – akármikor kiválthat földrengést. Csakhogy még nem tudjuk, jelenleg erről van-e szó. A mostani földrengéssorozat kapcsán a thesszaloniki Arisztotelész Egyetem, amely a helyzetről folyamatosan frissülő adatokat szolgáltat, egyelőre nem jelez olyan változást, amely vulkánkitörés egyértelmű előjeleként lenne felfogható.

Szantorini szökőárnak legjobban kitett északkeleti partjai. - Fotó: Karátson Dávid / ELTE / Karátson és munkatársai, 2020, JVGR, open access

Jogos aggodalom

A rengések mintázata azonban, mint bevezetőmben utaltam rá, eltér a klasszikus, tektonikus földrengéssorozatokétól. Ennek értelmezésére a múlt hét végén megkerestem az egyik legismertebb görög vulkanológust, Paraskevi Nomikout, akivel a 2010-es években nemzetközi kutatócsoport magyar tagjaiként (Kósik Szabolcs és Telbisz Tamás kollégáimmal) együtt dolgoztunk, a késő bronzkori Szantorini domborzatát rekonstruálva.

Nomikou felidézte: a jelen rengéssorozatokat megvizsgálva feltűnő, hogy nem sorolhatók be egyértelmű főrengésbe és azt követő utórengésekbe. Ehelyett olyan rajokban jelentkeznek (ún. earthquake swarm-ok), amikor a térséget egymáshoz hasonló erősségű rengések sokasága rázza meg. Tehát nem arról tanúskodnak, hogy a kéregben megelőzőleg halmozódó feszültség oldódna fel. Noha Szantorini egy másik ismert kutatója, az angol David Pyle – február 7-i nyilatkozatában – jogosnak tartja azt az aggodalmat, hogy egy sokkal nagyobb földrengés is bekövetkezhet, Nomikou inkább arra hajlik, hogy a jelen rengéssorozat hátterében elhúzódó magmás folyamatok állnak – és megjegyzi, hogy bő tíz évvel ezelőtt (2011/12) részben hasonló volt a helyzet, amikor egy három hónapos rengéssorozatot a kutatók a mélybeli magma mozgásaival és ezek által kiváltott tektonikus aktivitással magyaráztak.

A Szantorini-Amorgosz tektonikai árok lezökkenésekkel, oldalelmozdulásokkal. - Fotó: forrás: Tsampouraki-Kraounaki és munkatársai, Geosciences, 2021

Nomikou nézetével egybevág Konsztantinosz Szinolakisz vezető görög szeizmológus szintén a napokban közzétett állásfoglalása. Eszerint a jelenleg tapasztalt földrengések Szantorini magmás rendszerének fejlődéséhez, esetleg akár egy új tűzhányó születéséhez kapcsolódhatnak. Bár vulkánkitörésre még ez esetben sem feltétlenül kell számítani, a folyamat talán tenger alatti kürtő kialakulásával is jár majd. Azonban mind Nomikou, mind Szinolakisz kifejezte, hogy ehhez az értelmezéshez még rengeteg adatot kell gyűjteni. A görög kutatók által vezetett nemzetközi kutatócsoport jelenleg új műszereket vet be, köztük óceánfenékre telepített szeizmométereket és robot mini-tengeralattjárókat, amelyek a mélységeket szondázzák, víz-, gázkiáramlások és más „gyanús” geológiai változások után kutatva.

Ami a helyi lakosok védelmét illeti, Nomikou és két másik görög kutató – nemrég publikált (2024) tanulmányukban – arra mutat rá, hogy „sajnos a konkrét védelmi protokoll hiánya miatt a térség kiszolgáltatott egy hirtelen, fenyegető veszélynek”. Átfogó megközelítést javasolnak, mely magában foglalja a tudományos kutatást (aktív monitorozás mellett pl. veszélyeztetettségi térképek szerkesztését), az evakuációs tervek pontosítását, valamint megfelelő reagálási stratégiák kidolgozását, hogy a kockázatot csökkenteni és az esetleges gazdasági-infrastrukturális következményeket enyhíteni lehessen. A jelen helyzet kezeléséhez azonban először – természetesen – látnunk kell, mi a mostani eseménysor háttere és legvalószínűbb forgatókönyve.

A szerző vulkanológus, tanszékvezető egyetemi tanár (ELTE) (Index)