A kormánypárti polgármester szerint a Tisza Párt emberei lopták az áramot. Magyar Péter szerint saját aggregátorukat használták.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a napokban újabb országjárásra indult. Most derült ki, hogy Tiszafüred polgármestere feljelentést tett a Tisza Párt hétvégén tartott rendezvénye után – számolt be a Hír TV. Ujvári Imre elmondta: a szervezők egy nyilvános illemhelyről használtak áramot, amiért nem fizettek, valamint autóval behajtottak egy természetvédelmi parkba, noha ez szigorúan tilos.
Fel vagyok háborodva, ahogyan a Tisza Párt viselkedett a rendezvényen.
A polgármester szerint Magyar Péter azzal is fenyegetőzött, hogy nem hajlandó az áramért és a rendezvény költségeiért húszezer forintnál többet fizetni, ha mégis többe kerülne, akkor tüntetést szervez a hivatal elé.
Ujvári Imre emlékeztetett rá, minden eseménynél kell területhasználati díjat fizetni az önkormányzatnak, tavaly, amikor szintén tartottak rendezvényt Tiszafüreden, ezt a Tisza Párt tudta rendezni, de most teljesen más hozzáállást tapasztaltak. Közösségi oldalán azt írta: az önkormányzat kezdettől fogva úgy állt a programhoz, mint az összes többi rendezvényhez, a Tisza Sziget helyi szervezője tagadta meg az együttműködést.
A Tisza Párt a cikk megjelenéséig közösségi oldalán nem reagált, de Magyar Péter egy hozzászólásban azt írta: hazudott a kormánypropaganda. Saját aggregátorukról ment az áram, a szervezőknek behajtási engedélyük volt, ő pedig nem beszélt a polgármesterrel, akit fideszes kiskirálynak nevezett.
A Hír Tv nem említette meg, de Tiszafüred fideszes fellegvár, a tavalyi önkormányzati választáson Ujvári Imre a Fidesz-KDNP színeiben újrázott. Egyedüli indulóként, 100 százalékos eredménnyel őrizte meg polgármesteri székét. A tizenegy tagú képviselő-testületben a Fidesz nyolc, a Mi Hazánk – kompenzációs listáról – három képviselői helyet szerzett. A városban a hagyományos ellenzéki pártok nem állítottak jelölteket. (24.hu)