CIVILHETES
23

Most szabadul csak el igazán a káosz?

Irán szombaton támadást intézett Izrael területe ellen, amely új szintre emelte a két ország között dúló konfliktust. A rakétacsapás nem okozott jelentős károkat zsidó állam számára, viszont Jeruzsálemben már eldönthették, hogy nem hagyják megtorlás nélkül az eseményeket. Egy ilyen lépés viszont könnyen kiterjedt háborúvá fajulhat, amely egy csomó országot magával ránthat a Közel-Keleten. - írja a Portfolio

A Közel-Kelet korábban is számos törésvonallal szétszabdalt terület volt, ahol egy potenciális háború kirobbanása gyakorlatilag ezer októl függhetett. Jó példa erre az iraki és a szíriai polgárháborúból kiemelkedő Iszlám Állam, amelynek volt etnikai, vallási, törzsi, politikai, erőforrási, gazdasági, nyelvi és még számos egyéb oka. A sok különbség gyakorlatilag átláthatatlanná teszik a helyi erőviszonyokat. Nincs nagyon másképp ez a nemzetközileg elismert országok között sem, mivel számos különböző érdek feszül össze minden egyes kormány/entitás esetében.

A két hatalom megítélése helyben

A HELYZET MOST AZ EDDIGIEKNÉL IS KÜLÖNÖSEBB, MIVEL KÉT OLYAN ORSZÁG FESZÜL EGYMÁSNAK IRÁN ÉS IZRAEL ESETÉBEN, AMELYEK EGYIKE SEM RENDELKEZIK TÚL ERŐS ÁLLAMKÖZI KAPCSOLATOKKAL A KÖZEL-KELETEN.

Ahhoz, hogy ennek oka jobban érthető legyen, érdemes egy kicsit a történelemből kiindulni. Izrael 1948-as létrejötte tulajdonképpen felért egy atombomba becsapódásával a térségbe, mivel a muszlimok a saját érdekeik legmélyebb sértésének vették, hogy egy zsidó „zárvány” alakul az arab népek tengerében. Az is külön felháborodásra adott okot számukra, hogy ez az iszlámban – más ábrahámi vallásokhoz hasonlóan – szintén kiemelkedően fontosnak tekintett történelmi Palesztina területén jön létre egy „idegen állam”. Nem is tűrhették ezt a példátlan esetet, ezért azonnal háborút indítottak Izrael ellen, méghozzá több ország részvételével.

Ettől kezdve a muszlim többségű országok jelentős része ellenségesen tekint Jeruzsálemre, még akkor is, ha a megalakulását követő évtizedekben némi javulás látszott, nem ritkán külső nyomásra:

  • Egyiptommal többszöri háború után, 1978-ban egyeztek ki az amerikai Camp Davidben.
  • 1991-ben Tunézia, majd három évvel később Omán is is nyitott lett a kereskedelemre Jeruzsálemmel. Ezek a mérsékelt összeköttetések mindössze 2000-ig tartottak. Ennél hosszabb ideig álltak fenn a zsidó állam nem hivatalos kapcsolatai Katarral, amely 1996-tól egészen 2009-ig maradt meg.
  • 1994-ben Jordánia megkötötte a saját békéjét a nyugati szomszédjával, amelyek máig tartó diplomáciai kapcsolatokat eredményeztek.
  • Hatalmas áttörést jelentettek az 2020-ban bejelentett Ábrahám Egyezmények, amelyet a Trump-kormány egyik legnagyobb eredményeként tartanak számon. Ennek a lényege az volt, hogy különféle kölcsönös gesztusok segítségével igyekeznek Izrael elfogadottságát javítani a térségben, amely sikeres is volt: az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Szudán és Marokkó is nyitott Jeruzsálem felé (persze, ők is jól jártak az egyezségekkel).
  • Az elmúlt három és fél évben Washington további lépésekkel igyekezett megerősíteni Jeruzsálem helyzetét. A legnagyobb szenzáció az lett volna, ha a régóta előkészített szaúd-arábiai megegyezés sikerül tető alá hozni, ez azonban éppen jelentősen csúszik a Gázai övezetben zajló események miatt. Más országokról is volt szó, amelyek potenciálisan csatlakozhatnak a közeljövőben – például Katar – de ezek szintén megrekedt elképzelések.

Izrael elfogadottsága tehát folyamatosan emelkedett az elmúlt évtizedekben az iszlám országok körében, azonban fontos leszögezni két tényt: az első az, hogy A LÉTREJÖVŐ KAPCSOLATOK TÖBBSÉGÉBEN A TÉRSÉGBEN LEGERŐSEBB KATONAI ERŐT KÉPVISELŐ EGYESÜLT ÁLLAMOK HATÁROZOTT TÁMOGATÁSÁNAK SEGÍTSÉGÉVEL JÖTT LÉTRE, EZÉRT INGATAG LÁBAKON ÁLLNAK, a másik pedig, hogy a már a múltban is lehetett látni átmeneti időszakokat, amikor valamelyest javult a zsidó állam megítélése néhány országban.

Irán mai megítélésénél az 1979-es iszlamista forradalom a meghatározó, mivel egy olyan eszmeiséget hirdető csoport vette át a hatalmat, amelyet a vezetők az egész térségben veszélyesnek gondolnak. A Közel-Kelet irányítói attól tartanak ugyanis, hogy Teherán erősítené szeretné a politikai iszlám mozgalmakat szerte a térségben, ezzel pedig potenciálisan biztonsági problémákat okozva az országoknak. A legtöbb kormány a hatalomátvételtől kezdve jelentős távolságtartással kezelte a síita többségű hatalmat, bár a hivatalos kommunikáció fennmaradt. Irán az eltelt évtizedekben fenntartotta a saját pozicionálását, amely a Közel-Kelet és az iszlám világ vezető erejének címére pályázik.

A 2003-AS IRAK ELLENI AMERIKAI INVÁZIÓ EL IS HOZTA TEHERÁN NAGY PILLANATÁT, HISZEN A SZOMSZÉDOS RIVÁLIS KIESÉSÉVEL SOKKAL NAGYOBB TERET KAPOTT NÖVELNI A BEFOLYÁSÁT A TÉRSÉGBEN.

Lassan létrejött a „síita félhold”, amely a Libanontól Jemenig tartó, Irán jelentős befolyásával bíró területeket takarja. Fontos leszögezni, a perzsa hatalom többnyire a nem állami szereplőket használta fel a hatalmának kiterjesztésére, tehát többnyire a kulturális-vallási erejét vetette be (síita iszlám vallás), vagy milicista csapatokat támogatott (akár politikai alapon is). A jelentős befolyás ugyanazt a helyzetet teremtette meg, mint korábban: a kormányok döntő többsége nagyon óvatosan kommunikál Iránnal. Néhány ország van a Közel-Keleten, amelyek nem tartanak is fenn hivatalos kapcsolatokat Teheránnal: Izrael, Jemen, Marokkó és Bahrein.

Az tehát világos, hogy két olyan országról van szó, amelyek nem túl népszerűek a térségben, és bár van valamilyen kapcsolat velük, azért ezek többnyire csak az aktuális érdeknek megfelelőek, vagy éppen erőteljes külső nyomás hatására születtek meg.

Indulhat az országkeringő?

Fontos leszögezni, hogy jelenleg senkinek sem érdeke a térségben, hogy egy háború részese legyen, ezért bizonyos, hogy a vezetések az utolsó utáni pillanatig megpróbálják majd elkerülni, hogy bármilyen módon is belekeveredjenek egy konfliktusba. Bár arról érkeztek hírek, hogy a jordán és a szaúdi légvédelem megsemmisítette az irániak néhány támadó eszközét a légterükben, ezt a kommunikációt el lehet adni „jogos önvédelemnek”, ezért nem ők nem tekintik tényleges beavatkozásnak. Kérdés persze, ha esetleg minden nap százasával repülnének el a rakéták az országuk területe felett, akkor hogyan döntenének.

A LEGREÁLISABB FORGATÓKÖNYVNEK A KIVÁRÁS TŰNIK, MÉGPEDIG, HOGY MINDEN LEHETSÉGES MÓDON MEGPRÓBÁLJÁK ELKERÜLNI A RÉSZVÉTELT.

Amennyiben mégis elérkezik ez a pont, akkor is komoly dilemmába kerülnek ezek az országok, különösen azok, amelyek jó kapcsolatot ápolnak a nyugati hatalmakkal (főleg a gazdag olajmonarchiák, valamint Jordánia). Ezek a kormányok ugyanis védelmi-biztonsági szempontból nem engedhetik meg maguknak, hogy Irán oldalán avatkozzanak be egy háborúba, ezért kizárt, hogy Izrael ellen forduljanak. Várhatóan a nagyhatalmi nyomás is azt igyekezne elérni, hogy egy átfogó arab-izraeli szövetség jöjjön létre Teherán ellen. Ez viszont szintén elképzelhetetlennek tűnik, pont a lassan évszázados múltra visszatekintő ellenségeskedés miatt. Három, kommunikációs szempontból könnyebben eladható lehetőségük maradna a térség országainak, hogy megtalálják az egyensúlyi pontot:

  • Reális forgatókönyvnek az tűnik egy széleskörűvé váló háború esetén, hogy a Közel-Kelet több országa hozzáférést biztosít a nyugati nagyhatalmak számára a fontosabb katonai támaszpontokhoz. Fontos kiemelni, hogy ebben az eseten nem Izrael csapatai tartózkodhatnának a bázis területén, hanem a Jeruzsálemmel szövetséges (és többnyire az engedélyt megadó országgal is jó viszonyt ápoló) hatalmak csapatai jöhetnének ide.

    AZ EGYELŐRE KÉRDÉS PERSZE, HOGY EGYÁLTALÁN A NYUGAT RÉSZT VENNE-E EGY TÁMADÓ HADMŰVELETBEN IRÁN ELLEN, UGYANIS MOST A LEGTÖBBEN ENNÉL A PONTNÁL HÚZTÁK MEG A HATÁRT IZRAEL ELŐTT.

  • Az fordulhat még elő, hogy kizárólag a saját területeinek a védelmére indítanának akciót, amelyben hivatalosan nem állnának a zsidó állam mellé, kommunikációs tekintetben ez egyértelműen a saját akciónak lenne beállítva. Az viszont szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy bármelyik ország – főleg önállóan – támadó hadműveletet hajtson végre direkt iráni célpontok ellen, a hadműveletek kimerülnének a védekezésben.
  • Részvétel támadó hadműveletekben is, nem iráni célpontokra. A forgatókönyv azért kap nagy figyelmet, mivel számos országra nem közvetlenül Irán, hanem a síita hatalom szövetséges milicistái jelentenek veszélyt. Sokan attól tartanak, hogy a Teherán által támogatott csoportok szektariánus válságot idéznek elő a Közel-Keleten, miközben egyre fejlettebb fegyverekkel rendelkeznek, amelyekkel csapást tudnak mérni a legfontosabb pontokra is. Ezért felmerülhet, hogy valamilyen korlátozott módon részt vesznek a hasonló fegyveres alakulatok fenyegetésének visszaszorításában.

Vannak olyan országok, amelyek nem elkötelezettek a nyugati szövetségek felé, sőt, valamelyest függenek Irán befolyásától (Libanon, Szíria, Irak, Jemen), ám számukra a térségben állomásozó síita csoportok miatt nehezen elkerülhetőnk tűnik a háború eszkaláció esetén. Hozzá kell tenni, hogy ez viszont nem hozna éles váltást, ugyanis Izrael eddig is rendszeresen támadott libanoni vagy szíriai célpontokat, Jemenben a nyugati szövetségesek a húszikat támadják, míg a milicistákkal rendszeresek az összecsapások Irakban. Állami szinten az elmúlt évek konfliktusai miatt egyik vezetésnek sem érdekebe belesodródni a háborúba, mivel az elhúzódó konfliktusok alaposan kifárasztották az országokat.

Mi lehet eszkalációs pont?

Nehéz megmondani, hogy mi hozhatná el egy kiterjedt háború lehetőségét, mivel egyelőre egyik ország sem jelezte, hogy ilyesmire készülne a két érintetten túl. A legtöbb vezetés nyugalomra int, illetve szinte bizonyos, hogy Ománban és Katarban (ők rendszeresen közvetítenek a vitás ügyeknél Irán és más országok között) most nagyon aktív diplomáciai tanácskozások zajlanak a térségi feszültség enyhítése érdekében.

Az reálisan bizonyosan növelné a feszültséget, ha olyan célpontokat érnének találatok/támadások, amelyeket nem tudnának megtorlás nélkül hagyni az országok. Hogy ezek pontosan mik lehetnek, azt nagyon nehéz megjósolni, mivel a múltban látott már hasonlóra példát a világ. Emlékezetes, hogy 2019-ben az egyik legfontosabb szaúd-arábiai olajfinomítót érte dróntalálat az Iránnal szövetséges húszik felől, ám az eset lényegi válaszcsapás nélkül maradt.

A KÖZEL-KELETI HELYZET VIZSGÁLATÁNÁL UGYANAKKOR NEM SZABAD ELFELEJTENI A PALESZTIN-KÉRDÉS MEGÍTÉLÉSÉT.

Korábban, Izrael létrejöttét követően még rendre hatalmas felháborodást váltott ki a Közel-Keleten, ha összetűzésbe keveredett egymással a zsidó állam, valamint a helyi arab lakosság. A trend az idő előrehaladtával viszont egyre kisebb ellenállást váltott ki, de nem jelentéktelenedett el a téma. A 2023. október 7-i Hamász terrortámadását követő izraeli megtorlás viszont az elmúlt éveknél jóval erőteljesebben indította be a korábbiakhoz hasonló szimpátiatüntetések sorát, amelyeken még a húszikkal szembeni ellenérzések is csökkentek. Mivel mind a jemeni lázadók, mind pedig az iszlamista Hamász egy olyan szervezet, amely nagyon szoros kapcsolatot ápol Iránnal, ezért ez egy olyan kártya, amelyet vélhetően Irán is kijátszana egy regionális háború esetén.

Egyelőre mindenki feszülten figyeli az eseményeket, most éppen Izraelnél pattog a labda, Jeruzsálem pedig be is jelentette, hogy nem hagyja megtorlás nélkül az akciót. A felmerülő forgatókönyvek többsége nagyon óvatos lehetőségekkel számol, ezért mindenki abban reménykedik, hogy nem kell majd megbirkóznia egy ilyen ki-ki dilemmával. (Portfolio)

VÁLSÁG
egyiptom
irán
HÁBORÚ
diplomácia
beavatkozás
szíria
atombomba
ISZLÁM ÁLLAM
polgárháború
CIVILHETES
Publikálva 2024.04.18. - 06:19
23
A- A+