Veszíteni rossz. Aki folyton veszít, megsebzett lélekkel létezik, úgy él, mintha véget nem érő sötétség venné körül.
Nem csak az egyes ember tapasztalata ez, hanem az olyan társadalmaké is, mint amilyenné az elmúlt másfél évtizedben a mienk vált. Ezért a Magyar Péter által útnak indított felszabadulási mozgalom egyben hatalmas lelki felbuzdulás is: az ország visszavételének kísérlete annak elbitorlóitól. Hiszen csak saját józan értelmed és igazságérzeted megerőszakolása révén tekintheted valóban hazádnak azt a földet, amelynek emberi-, társadalmi- és tulajdonviszonyait olyan radikálisan eltorzították, mint ahogy azt ez a rezsim tette.
Azt hittem, a pusztulás és pusztítás mindent formáját láttam már itthon. Hát nem. Az a tegnapi infernális „kommunikáció” a kormány embere és Magyar Péter között valójában nem a gyermekotthon boldogtalan kis lakóiért folyt, hanem minden szégyene és iszonyata ellenére emberi mivoltunk puszta megvédéséért. Hogy egyáltalán felszínen tudjunk maradni még legalább másfél évig. És ha nem lesz akkor mindent elsöprő változás, úgyis elnyel bennünket a kommunikációs igazgató által oly szemléletesen bemutatott szennyes ár.
Muszáj győznünk, hogy végre aktívan beavatkozhassunk majd a jövőnk alakításába. Mert a szavazólap bedobása az urnába 2010 óta nem aktív politizálás volt, hanem szerepjáték. Az a hely, ahol milliók nem változtathatnak a helyzetükön, akkor is börtön, ha nincsenek körülöttük rácsok. Ami a pécsi gyermekotthon előtti pár négyzetméteren játszódott le, az tökéletesen megmutatta, hogy Magyarországon rohamosan szűkül a távolság a még éppen elviselhető és a már elviselhetetlen között. A rezsim pedig nem tudhat demokratikus módon nyerni Magyar Péter Tisza Pártja ellen. Túllopták magukat, ami duplán baj, mert a kimondhatatlan összegű veszteségeken kívül muszáj lesz harcolniuk is. Menczer tegnapi performansza pedig csak az előzetese volt annak, hogy mi várható, de számítsunk annál százszor rosszabbra.
A forradalmak többnyire nem vidéken kezdődnek, de nálunk most ott. A Tisza Párt sem győzhet anélkül, hogy ne nyerje meg az ország legidősebb, legszegényebb és legrosszabbul informált szavazóinak legalább egy részét, a tipikus Fidesz-szavazókat, márpedig ez nem hétköznapi feladat lesz. Hallgass bele csak percekre, ahogy olykor én teszem, mondjuk a Karc rádióba, és azt hiszed, meghibbantál, hirtelen értelmi fogyatékos lettél. Ők meg tizenöt éve ezt hallgatják. Fogalmuk nincs az ilyen Menczer-félékről, holott ők tették tönkre a forintot, a MÁV-ot, az országot.
Magyar Péter épp ezért ismét a vidéket járja, immár a legkisebb falvakat sem kerüli ki. Csakhogy tegnap mindenki láthatta, hogy nincs biztonságban, nem szabadna többé sehova egyedül mennie, ennyire védtelenül maradnia. Az autokráciák garázdák. A magyar rezsimnek is annyi a bűne, hogy nem veszíthet. És ha egy rendszer, egy párt, egy miniszterelnök nem veszíthet, az háborút jelent. Mindenki ellen: az ország ellen, a nép ellen – és most személyesen Magyar Péter ellen.
Nobel-díjasunknak, Kertész Imrének van egy számunkra most különösen időszerűvé vált észrevétele: „Attól tartok, hogy az úgynevezett jó embert azért szeretik, mert gyenge ember”. Igaza van, csakhogy ezek a bizonyos jók itt és most esélytelenek. Magyar Péter viszont erős, és ha mindenki melléállna, ahogy az a helyzetünkből adódóan magától értetődő volna, megroppanhatna a rezsim. De legyen nektek igazatok, lehet, hogy ő nem jó ember, viszont jót cselekszik, a legjobbat, amit most tenni lehet egy végveszély felé sodródó országgal. Amúgy meg, széplelkek, van benne jóság is. Nektek nincs hozzá szemetek.
Egy demokráciában lehet finnyáskodni, méricskélni, mint egy üzletben, az áruk közt turkálni, de egy autokráciában, amit hamarosan elnyel a keleti éjszaka, muszáj élned az egyetlen lehetőséggel. Máskülönben az ilyen Menczerek téged is élve temetnek el. (Bruck András)
