Kocsis Árpád a Mércében, Gyükeri Mercédesz a HVG-ben közzétett elemzésben nyúlt kissé (nagyon) mellé.
Kocsis „Emmanuel Macron politikájának eredménye: győzött a szélsőjobb Franciaországban” című írásában roppant kényelmes megoldást választ: mindenről Macron tehet!
Megvan a bűnbak!
A francia szélsőjobb (nevezzük nevén: fasiszta párt) győzelmének kérdése nem választható el attól a ténytől, hogy a neonáci/fasiszta pártok és mozgalmak több, mint két évtizede, Berlusconi, Haider, Csurka kora óta töretlenül erősödnek, az akkori 1,5-2 százalékos választási eredményeiket (az FPÖ-t kivéve, mely korán koalíciós partnerré vált – és mennyit változott azóta a világ: Ausztriát akkor kiközösítették Európából) hamarosan 4-5, majd folyamatosan egyre több százalékra tudták növelni.
2015 óta (nem véletlenül) pedig már csak idő kérdése volt, hogy mikor jutnak a hatalom közelébe, vagy bele.
Itt tehát nem specifikusan francia jelenségről van szó, egyetlen rossz politikus működése miatt (mely szemlélet a történelem tudományában Macaulay és Taine óta különben is elavult és tarthatatlan felfogás), hanem általános európai (és amerikai) trendről, melyet a középszerű európai politikai establishment, a politológusok és egyéb hozzáértők az utóbbi hónapokig egyszerűen nem vettek észre vagy komolyan, pedig nem az volt a kérdés, hogy átbillen-e a mérleg, hanem az, hogy mikor?
És átbillent! Finnországban, Svédországban, Hollandiában, legalábbis annyira, hogy koalíciós kormánypártok, Spanyolországban ugyanez nem rajtuk múlt, Görögországban, Olaszországban nyertek, Ausztriában nyerni fognak, Németországban a második legerősebb párt, Szlovákiában nyertek, Franciaországban nyerni fognak (itt csak a prezidenciális rendszer nyújt némi védelmet, persze lehet, hogy csak két évig, vagy addig se), Magyarországon a Fidesz 14 éve kormányon van.
Mindez nem írható egyedül Macron rossz politikájának számlájára!
Macron maga is a semmiből robbant be a francia közéletbe, de a második elnöki és törvényhozási ciklusában többek közt átláthatatlan, önellentmondásos, koncepciótlan, kapkodó belpolitikája miatt már nem rá, hanem Le Pen ellen szavaztak a franciák.
Mindamellett a francia, ezzel szoros szimbiózisban (!) az össz-európai forgószínpad változása igenis írható Merkel defetista, kizárólag a német nagyipar profitszempontjait érvényesítő, az oroszokkal önveszélyesen és elvtelenül seftelő, velük és Orbánnal megengedő politikájának, a migránskérdés európai félrekezelésének, a jóléti társadalmak szociális alapjai megingásának, a környezeti károk mérséklése iránti kormányzati érdektelenségnek és a kelet-európai államok uniós csatlakozása következményeinek.
És persze a hagyományos politikai elit kényelmes tehetségtelenségének, megalkuvó gyávaságának (itt Blair óta nem regnál mérhető teljesítményű államférfi, csak politikusok vannak, talán Rutte, Sánchez és Shunak kivételével, akinek pechje van, hogy a toryk legrosszabb periódusában őt fogják alaposan eltángálni néhány nap múlva az elődei politikájáért)
(És sajnos a fenti vezetőkön kívül említésre méltó Meloni, meg Le Pen teljesítménye, bármilyen ocsmány célok érdekében, bármilyen eszközökkel operálnak is. De ehhez is kellett a kormányzó erők töketlensége.)
Kocsis tehát nagyon leegyszerűsíti az egész kérdéskört, mely egészen más koncepcionális megközelítést és elemzést igényel(ne), még akkor is, ha éppen Franciaországról van szó!
Mert a dolgok így függenek össze, és Le Pen (csaknem bizonyos) győzelme, melynek csak a mértéke lehet kérdéses, nem érthető és nem magyarázható ezek nélkül az összefüggések nélkül!
Gyükeri Mercédesz a HVG-ben „Lehet Orbán sértődöttségére építeni? A Fidesznek nem lesz elég a jó barátait összekürtölnie”! című cikkében foglalkozik Orbán új kezdeményezésével.
Tényszerű tévedései a „kézirat” leadása és megjelenése közti időben száguldó eseményeknek tudhatók be: Fico, Morawieczki és Janša időközben már beintett Orbánnak, csakúgy, mint a „most nem, esetleg már rövid-, esetleg hosszú távon elképzelhető” jeligére az AfD is – magyarul sohanapján. A Chega viszont valóban csatlakozott. Salvini belépése pedig valószínű!
A Le Pen csatlakozásával kapcsolatos felvetés viszont teljesen irreális: az ID nagyobb frakció, a vezére nem kétségesen Le Pen, miért mászna be Orbán ágyába?
És vissza fogják venni az AfD-t, ha kéri, melyet nyilvánvalóan csak a francia választókra tekintettel, átmenetileg rúgtak ki.
Feltehető, hogy amennyiben Orbán talál még három, Salvini csatlakozása esetén két belépő pártot, azok csakis súlytalan törpe pártok lehetnek (a kisebbik lengyel – volt, a PiS-sel koalíciós – kormánypárt és hasonlók.)
Komoly, nagy párt az FPÖ-n kívül egy sem lesz benne Orbán csapatában, akár alapíthat frakciót, akár nem. Ez pedig garantálja, hogy minimális ráhatásuk se lesz az ügyekre.
A cikknek a címéből is kitalálható záró gondolatával az eltérő levezetés ellenére tehát egyetértek.
