Nyolcvanhárom éves korában pénteken hajnalban elhunyt Vitézy László Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, érdemes és kiváló művész.
A műfajteremtő, több rangos dokumentumfilmet, játékfilmet jegyző művész halálhírét fia, Vitézy Dávid közölte Facebook-oldalán.
Vitézy László 1940-ben született Budapesten. 1969 és 1973 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és televíziórendező szakos hallgatója volt, majd 1973 és 1979 között a Balázs Béla Stúdió vezetőségi tagja, 1979 és 1981 között pedig a Híradó- és Dokumentumfilmstúdió rövidfilmrendezője. 1981-ben a Társulás Stúdió alapító játékfilmrendezője, 1988-ban a Mozgókép Demokratikus Szakszervezet egyik alapítója volt.
Munkásságát számos díjjal elismerték, a Kossuth-díjat tavaly kapta meg Magyarország számára kivételesen értékes és az egyetemes filmművészetet is gazdagító művészi pályafutása, a Budapesti Iskola ikonikus alakjaként a szocializmus tabutémáit szociografikus alaposságra építő kifinomult művészi igénnyel megjelenítő alkotásai, a magyar irodalom klasszikus műveit méltó módon adaptáló rendezései elismeréseként. (MTI)
Vitézy László 1940. május 17-én született Budapesten. Családját a kommunizmus alatt osztályidegennek minősítették, vagyonát elvették. 1959-től 1961-ig a Budapest Filmstúdió világosítója, 1963 és 1969 között a Mafilm segédoperatőre, 1969 és 1973 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és televíziórendező szakos hallgatója volt, majd 1973 és 1979 között a Balázs Béla Stúdió vezetőségi tagja, 1979 és 1981 között pedig a Híradó- és Dokumentumfilmstúdió rövidfilmrendezője. 1981-ben a Társulás Stúdió alapító játékfilmrendezője, oktatófilm-operatőre, a Magyar Televízió szerkesztőség-rendezője volt, majd a Profilm vezetője lett. 1988-ban a Mozgókép Demokratikus Szakszervezet egyik alapítója, 1990 és 1993 között a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának ügyvivője volt.
Az 1970-es, 1980-as években a Budapesti Iskola rendezői csoporttal a filmgyárat megújítva, új műfajokat megteremtve, egyszerű dokumentarista és játékfilmes eszközökkel készített filmeket a magyar szocializmus valóságáról. A kommunizmust a saját bőrén is megtapasztaló filmrendező számos alkotásában aprólékosan és könyörtelenül megmutatta a valóságot: a játszmákat, a kiégéseket, a megoldatlan és megoldhatatlan sorsokat. Forgatott tévéfilmeket, dokumentumfilmeket, az 1979-ben készült Békeidő, amely egy elnéptelenedő falu termelőszövetkezeti elnökének küzdelméről szólt a hatalmát védő felső vezetéssel szemben, a kádárizmus éles kritikáját adta és cenzúrán átcsúszva másfél millió emberhez jutott el.
Filmjei között volt a Leleplezés (1979), a Vörös föld (1982), a Reformgondolatok (1984), az Érzékeny búcsú a fejedelemtől (1987), Az Illés-sztori (2000), A Hortobágy legendája (2007). A 2010-es években filmre vitte Móricz Zsigmond Égi madár, Pillangó és A galamb papné című műveit, Sinka István életén alapul A fekete bojtár, ezt követte az A színésznő (2017) és Az énekesnő (2022), amely tavaly megkapta a legjobb tévéfilmnek járó díjat a Magyar Mozgókép Fesztiválon.
2022-ben Medgyessy Éva tollából Kamerapárbaj címmel jelent meg életművét áttekintő kötet, amelynek bemutatóján Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott: Vitézy László minden munkája kivételesen bátor, egészen a falig menő rendszerkritika is egyben; a szocializmus valóságára megalkuvás nélkül, komplexen világítanak rá munkái. Dokumentumfilmjei legalább annyira átélhetők és játékfilmszerűek,
amennyire kendőzetlenül, könyörtelenül és hitelesen ábrázolja a valóságot fikciós alkotásaiban.
Munkásságát számos díjjal elismerték, 1980-ban a Békeidőért megkapta a mannheimi filmfesztivál nagydíját, 1983-ban a Magyar Filmszemle díját, 2018-ban a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál legjobb televíziós film rendezőnek járó díját. 1980-ban Balázs Béla-díjat, 1987-ben SZOT-díjat vehetett át, 2014-ben érdemes művész, 2020-ban kiváló művész címmel, 2021-ben a közmédia Sára-Csoóri Életműdíjával tüntették ki.
A Kossuth-díjat tavaly kapta meg Magyarország számára kivételesen értékes és az egyetemes filmművészetet is gazdagító művészi pályafutása, a Budapesti Iskola ikonikus alakjaként a szocializmus tabutémáit szociografikus alaposságra építő kifinomult művészi igénnyel megjelenítő alkotásai, a magyar irodalom klasszikus műveit méltó módon adaptáló rendezései elismeréseként.