Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Elfogtak két szegedi és egy szolnoki orvost

Kék
2024.03.27.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print
38

Két szegedi ortopéd szakorvos, egy szolnoki reumatológus és egy kecskeméti üzletkötő is érintett a gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalási ügyekben.

Ezúttal a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságnál voltak elfogások és kihallgatások az országos méretűre duzzadt költségvetési csalási ügyben.

Március 19-én Szolnokon és Kecskeméten, két nappal később pedig Szegeden csaptak le a zsaruk. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közleménye szerint két gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozó szegedi céget érint a mostani ügy. Egyikük több mint 90 milliót, a másik pedig közel 130 millió forintot igényelt vissza jogosulatlanul a a NEAK-tól 2018 és 2022 között.

Az első céggel egy szegedi ortopéd és mozgásszervi rehabilitációs szakorvos állt kapcsolatban. Ellenszolgáltatásért cserébe úgy írt fel vényre gyógyászati termékeket, hogy a páciensekkel nem is találkozott. A személyes adatok ugyan valódiak voltak, de az érintettnek nem volt tudomása a vényfelírásról, és szükségük sem volt a gyógytermékre. Ez az orvos közel 9 millió forint megszerzésében működött közre.

A második vállalkozás egy szolnoki reumatológus szakorvossal és egy szegedi ortopéd-traumatológussal állt üzleti kapcsolatban. A szolnoki orvos több mint 9 millió forint, a szegedi orvos több mint 21 millió forint hasznot hozott a cégnek, ugyanúgy, mint egyik üzletkötőjük, egy kecskeméti nő is, aki szintén több mint 21 millió forinttal gyarapította a társaság bevételét.

Ezekben az esetben is a vényre felírt személyes adatok ugyan valósak voltak, csak a gyógytermékek indokoltsága nem. A nyomozók költségvetési csalással gyanúsították meg a négy elkövetőt, akik szabadlábon védekeznek. Az ügycsoportnak jelenleg 64 gyanúsítottja van: 28 orvos, 20 cégvezető, 11 alkalmazott és 5 orvosi asszisztens. (24.hu)

Címlapkép forrása: Youtube/PoliceHungary
bűnügy
GYÓGYÁSZATI SEGÉDESZKÖZ
költségvetési csalás
ortopédia
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.03.27. - 12:44
38
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

  • Orbán Viktor ünnepi beszéde

    Orbán Viktor ünnepi beszéde

  • Kellemes őszi időnk lesz

    Kellemes őszi időnk lesz

  • Még több orosz gázt vesz Magyarország, de új helyzet állt elő

    Még több orosz gázt vesz Magyarország, de új helyzet állt elő

  • Földrengés volt Nógrádban

    Földrengés volt Nógrádban

  • Jöhet az üzemanyag, ami csak elektromosság hatására gyullad meg

    Jöhet az üzemanyag, ami csak elektromosság hatására gyullad meg

  • Tizenkétezer éves a Föld leghatalmasabb élőlénye, és most felvették a hangját

    Tizenkétezer éves a Föld leghatalmasabb élőlénye, és most felvették a hangját

  • Rákosihoz hasonlította Gyula fideszes polgármesterét egy, Békés vármegyében ellehetetlenített pedagógus

    Rákosihoz hasonlította Gyula fideszes polgármesterét egy, Békés vármegyében ellehetetlenített pedagógus

  • Keleten tisztelik partnereiket, de gyűjtik róluk a kompromittáló információkat is

    Keleten tisztelik partnereiket, de gyűjtik róluk a kompromittáló információkat is

  • A Zeitenwende meghatározza Kijev ütőképességét: fókuszban a német-ukrán kapcsolatok

    A Zeitenwende meghatározza Kijev ütőképességét: fókuszban a német-ukrán kapcsolatok

  • Az államtitkár azt üzente a kórházaknak, hogy az adósságrendezéshez véget kell vetniük a "gazdálkodási trükköknek"

    Az államtitkár azt üzente a kórházaknak, hogy az adósságrendezéshez véget kell vetniük a "gazdálkodási trükköknek"

  • Házi feladatok

    Házi feladatok

  • Új napelemes pályázat: mekkora önerővel és megtérüléssel számolhatunk?

    Új napelemes pályázat: mekkora önerővel és megtérüléssel számolhatunk?

  • Ez a 10 legolcsóbb és legdrágább Petőfi utca itthon

    Ez a 10 legolcsóbb és legdrágább Petőfi utca itthon

  • Éveket vesz el életünkből a gyilkos por

    Éveket vesz el életünkből a gyilkos por

  • Meryl Streep negyvenöt év házasság után válik

    Meryl Streep negyvenöt év házasság után válik

  • A kínai nagykövetség elé szerveznek tüntetést a mérgező akkumulátorgyárak ellen

    A kínai nagykövetség elé szerveznek tüntetést a mérgező akkumulátorgyárak ellen

  • Sakkban tartva: Izrael évtizedes nyomás alatt

    Sakkban tartva: Izrael évtizedes nyomás alatt

  • Továbbra is mélyponton a használtautó-piac

    Továbbra is mélyponton a használtautó-piac

  • 2023 a kőkemény megszorítások éve lett, bárhogy is igyekszik ezt tagadni az Orbán-kormány

    2023 a kőkemény megszorítások éve lett, bárhogy is igyekszik ezt tagadni az Orbán-kormány

  • Jelentős károkat okozott a szlovákiai földrengés, amelyet Magyarországon is érezni lehetett

    Jelentős károkat okozott a szlovákiai földrengés, amelyet Magyarországon is érezni lehetett

  • Két évig dolgoztak a Hamász támadás háborús forgatókönyvén – de ki volt a szerzője?

    Két évig dolgoztak a Hamász támadás háborús forgatókönyvén – de ki volt a szerzője?

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element