Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Célponttá vált a vadász, aki elejtett Lázár Jánosék társasága elől egy dámbikát

Belföld
2025.07.19.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print
28

Szabó Lajost megbírságolták, bevonták a vadászjegyét, a fideszes helyi médiában pedig gyakorlatilag lejáratókampány indult ellene.

Új elnököt kell választania a vadászszövetségnek Csongrád-Csanád megyében, mert a mostani vezető, Szabó Lajos soron kívül lemondott. A szervezetnek 23 millió forintos tartaléka keletkezett az utóbbi években, úgy, hogy közben felújította az irodáját is. A tagok elégedettek voltak az elnökkel. Amikor bejelentette döntését, méltatták a munkáját. Csak most nem számít vadásznak, mivel tavaly két év hét hónapra bevonták a vadászjegyét.

Ő ejtette el tavaly január 12-én a dámbikát, amelyről a fideszes Promenad24.hu így írt: „Már nem ver hatalmas szíve. Golyó általi halált halt a vásárhelyi csodaszarvas. Hét esztendőn keresztül gondozta, etette a hivatásos vadász, minden lépését figyelemmel kísérte. Két-három éven belül világrekord-várományos lehetett volna. Egy gonosz, etikátlan és önző »vadász« azonban magának akarta a trófeáját, most azonnal. Hiába volt közmegegyezés róla, hogy még nem ejtik el, orvul lepuffantotta (…) egy alattomos villanás, egy végzetes durranás törte meg a csendet. Fájdalmasan hasított bele.

A fák, bokrok is összerezdültek, megérezvén, hogy valami visszavonhatatlan, hatalmas tragédia történt – hogy a mesés erdő már soha többé nem lesz olyan, mint addig volt.

Az eset Hódmezővásárhely és Földeák között történt, a Hógadro Zrt. Vadásztársaság vadászterületén. A szomszédos terület a földeáki Návay Kornél Vadásztársaságé – ez a megyében a legnagyobb, ennek a közösségnek a tagja Lázár János építési és közlekedési miniszter – ott figyelték, gondozták a vadat az aláírás nélküli cikk szerint hét éven át. A szöveg hangvételével nyilván egyetértenek azok, akik elítélik a vadászatot. Pedig arról van szó, hogy akik a dámbikát gondozták, azért tették, hogy később, alkalmasabbnak vélt időben maguk lőjék le, esetleg kínálják fel a vendégvadászuknak jó pénzért.

A cikk önző, gyilkos, inkorrekt embernek írja le Szabó Lajost, és ígéri, az ügy részleteire hamarosan visszatér. A „kegyetlen dámbika-gyilkosság” bemutatása tényleg folytatódott: a lap ismertette, „a dúsgazdag agrárvállalkozó Hódmezővásárhely egyik legnagyobb vörösbárójának számít, akinek baloldali elkötelezettsége és baloldali kapcsolatai régóta ismertek a városban”. Írt a lap Szabó Lajos végzettségeiről, arról, hogy a Hódagro Zrt. vezérigazgatója.

További részletek a Magyar Narancs cikkében >>

politika
VADÁSZAT
KONFLIKTUS
LÁZÁR JÁNOS
vadászati jog
dámbika
médiakampány
etika
vadásztársaság
hatalmi befolyás
magyar vidék
lemondás
jogi eljárás
magyar sajtó
KORRUPCIÓGYANÚ
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2025.07.19. - 09:25
28
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Politikai földrengés Nagy-Britanniában: a Munkáspárt atomjaira bontotta Sunakékat

    Politikai földrengés Nagy-Britanniában: a Munkáspárt atomjaira bontotta Sunakékat

  • Döntés az esztergomi ingatlanközvetítő ügyében

    Döntés az esztergomi ingatlanközvetítő ügyében

  • Defektet kapott Orbán konvoja az ukrán éjszakában

    Defektet kapott Orbán konvoja az ukrán éjszakában

  • Csúnyán beleszállt Vitézy Dávid Lázár Jánosba

    Csúnyán beleszállt Vitézy Dávid Lázár Jánosba

  • Nagy Ervin: Ezt a kocsit együtt toljuk Magyar Péterrel – ő ezerrel, én pedig segítem

    Nagy Ervin: Ezt a kocsit együtt toljuk Magyar Péterrel – ő ezerrel, én pedig segítem

  • Mégsem költözik a Balatonra Varga Judit, helyette Budapesten vettek egy 200 milliós ingatlant párjával

    Mégsem költözik a Balatonra Varga Judit, helyette Budapesten vettek egy 200 milliós ingatlant párjával

  • Tusk Orbánnak: Ugye nem igazak a pletykák?

    Tusk Orbánnak: Ugye nem igazak a pletykák?

  • Feltámad a szél, és jön a meleg

    Feltámad a szél, és jön a meleg

  • A Lausitzringen kétszer is dobogón ünnepelt Tim Gábor 

    A Lausitzringen kétszer is dobogón ünnepelt Tim Gábor 

  • Cseh Katalin megkérte a megafonosokat, hogy töröljék a lába közé bezoomolós videót

    Cseh Katalin megkérte a megafonosokat, hogy töröljék a lába közé bezoomolós videót

  • Balog Zoltán megszólalt a kegyelmi botrányról - VIDEÓ

    Balog Zoltán megszólalt a kegyelmi botrányról - VIDEÓ

  • Hadházy Ákos: "Azt hazudják, hogy nincsenek meg a kelebiai kínai vasút kiviteli tervei"

    Hadházy Ákos: "Azt hazudják, hogy nincsenek meg a kelebiai kínai vasút kiviteli tervei"

  • Lánczi András Orbánról: Kopik a varázsa

    Lánczi András Orbánról: Kopik a varázsa

  • Finn elnök: van valaki, aki egyetlen telefonhívással elérhetné az ukrajnai háború befejezését

    Finn elnök: van valaki, aki egyetlen telefonhívással elérhetné az ukrajnai háború befejezését

  • Eddig az állam finanszírozta Mészárosék sok ezer milliárdos üzletét, de ígérik, hogy ez megfordul

    Eddig az állam finanszírozta Mészárosék sok ezer milliárdos üzletét, de ígérik, hogy ez megfordul

  • Nagyon-nagyon drága lesz idén az augusztus 20-i tűzijáték

    Nagyon-nagyon drága lesz idén az augusztus 20-i tűzijáték

  • Elképesztő nyomorban tartotta a gyerekeit egy "anya"

    Elképesztő nyomorban tartotta a gyerekeit egy "anya"

  • Suzuki a legnépszerűbb használt SUV

    Suzuki a legnépszerűbb használt SUV

  • Ismét középpontban a benzinár, a szerdai kormányülésen is téma volt az üzemanyagkérdés

    Ismét középpontban a benzinár, a szerdai kormányülésen is téma volt az üzemanyagkérdés

  • Kiszivárgott, hogy Biden fontolgatja a visszalépést

    Kiszivárgott, hogy Biden fontolgatja a visszalépést

  • Az iváncsai sztori csak a jéghegy csúcsa

    Az iváncsai sztori csak a jéghegy csúcsa

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element