Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

A Budapest-Belgrád vasút sorsa mutathatja, hogy halott-e a kínai elnök kirakatprojektje

Gazdaság
2023.10.17.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print
47

Amikor Hszi Csin-ping kínai elnök 2017-ben az első csúcstalálkozót tartotta odahaza az Övezet és út kezdeményezés keretében, úgy fogalmazott, hogy ez az évszázad projektje.

Ez valóban nagyon lendületesen indult, a Bloomberg cikkében idézett kínai számítások szerint a 2013-ban elindított program egy évtized alatt összesen ezer milliárd dollárnyi tőkét mozgatott meg.

Egy ilyen szép kerek számnál eleve érdemes gyanakodni, amit megerősít, hogy a sanghaji Fudan Egyetem zöld pénzügyi-fejlesztési intézetének munkatársai beleszámolták ebbe például a CATL debreceni gyárának építését is. Pedig ez még kínai mérce szerint is inkább sorolható a magánberuházások, mint az állami gyámkodással-finanszírozással tető alá hozott projektek közé.

Ám a konkrét számoktól függetlenül látszik egy olyan trend, hogy a kezdeti évek nagy lendülete megtört a koronavírus-járvánnyal, és egyelőre azt követően sem állt helyre. Nem segített, hogy a program több kiemelt kedvezményezett országa is csődbe ment, nem függetlenül a Kínától felvett hitelektől. Közülük Srí Lankával a kínai Eximbank más hitelezőket megkerülve kötött előzetes egyezséget, Zambia esetében viszont Kína Franciaországgal közösen tárgyalt végig egy adósságrendezési csomagot.

A Bloombergnek név nélkül nyilatkozó kínai hivatalnok egyenesen halottnak minősítette az Övezet és utat, szerinte a mostani csúcstalálkozó hivatott arra, hogy valamilyen módon újraélesszék. Egy hasonló módon megnyilvánuló amerikai illetékes azt mondta, a gazdaság problémái miatt kevesebb Kína hitelezésre fordítható pénze, és a kihelyezett tőkét is egyre inkább szeretné visszakapni.

Bár hivatalosan jó néhány uniós tagállam is része az Övezet és útnak, mostanra szinte Magyarország maradt az egyetlen érdemi résztvevője ebből a körből. De itt sem állnak túl jól a dolgok, a Budapest-Belgrád vasút Kelebiáig tartó magyarországi részének korszerűsítése a Telex szeptemberi cikke szerint elakadt technikai és finanszírozási gondok miatt.* Ezek állítólag olyan nagyok, hogy Orbán Viktornak kell ezeket megpróbálni elsimítani mostani pekingi tárgyalásain.

Megérkezésekor a magyar miniszterelnök természetesen szépeket mondott a magyar-kínai kapcsolatokról, azt pedig csak később fogjuk megtudni, hogy a vasútépítést sikerül-e sínre tenni.

Ez olyan szempontból is érdekes, hogy a már említett kínai elemzés szerint az Övezet és útba tartozó projektek átlagos mérete fokozatosan csökken: 2018-ban ez még 392 millió dollár volt, az idei első félévben viszont már 48 százalékkal kisebb. Ma már a kínai sajtóban olyan kisebb projektek dicsérete jelenik meg, mint egy botswanai vízmű korszerűsítése vagy egy Costa Rica-i vetőmagüzemmel megvalósított technológiai partnerség.

Az eleve kétmilliárd dolláros, és azóta is csak dráguló Budapest-Kelebia vasút egy másik nagyságrend, így a teljes Övezet és út jövője szempontjából iránymutató lehet a további sorsa. Orbán Viktor abban bízhat, hogy a kínai elnöknek továbbra is fontos a mindenki által hozzá kötött program, így nem hagyja, hogy ellehetetlenüljön egy fontos része. Más kérdés, hogy ez végül mennyire kerül majd a magyar adófizetőknek, hiszen itt kínai hitelről*, nem pedig támogatásról van szó. (g7.hu)

közélet
 VILÁG
 BUDAPEST-BELGRÁD VASÚT
 HSZI CSIN-PING
 KÍNA
 ORBÁN VIKTOR
 ÖVEZET ÉS ÚT
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2023.10.17. - 06:28
47
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

  • A kilencvenes évek leszámolássorozata sejlik fel, egy kétes hírű bolgár üzletember kivégzése után

    A kilencvenes évek leszámolássorozata sejlik fel, egy kétes hírű bolgár üzletember kivégzése után

  • Jakab Ferenc a koronavírus új variánsáról: "Keveset lehet még tudni róla, de aggodalomra nem ad okot"

    Jakab Ferenc a koronavírus új variánsáról: "Keveset lehet még tudni róla, de aggodalomra nem ad okot"

  • Hatalmas tűzvész miatt leállt több Toyota modell gyártása - VIDEÓ

    Hatalmas tűzvész miatt leállt több Toyota modell gyártása - VIDEÓ

  • Az ország nagy részére még egy forró nap vár

    Az ország nagy részére még egy forró nap vár

  • Káromkodva, részegen állt ki Borkai mellett egy, a győri Fidesz-frakcióból kizárt képviselő

    Káromkodva, részegen állt ki Borkai mellett egy, a győri Fidesz-frakcióból kizárt képviselő

  • Megdőlt a melegrekord: 39,5 fok Dévaványán

    Megdőlt a melegrekord: 39,5 fok Dévaványán

  • A virágkarnevál árnyékában: Tanszer-, és ételosztás Debrecenben "kéretlenül"

    A virágkarnevál árnyékában: Tanszer-, és ételosztás Debrecenben "kéretlenül"

  • A Putyin megbízásából készült új orosz tankönyv fasisztának nevezte az '56-os magyarokat

    A Putyin megbízásából készült új orosz tankönyv fasisztának nevezte az '56-os magyarokat

  • Útban volt a sziget, arrébb tolták a helyiek - VIDEÓ

    Útban volt a sziget, arrébb tolták a helyiek - VIDEÓ

  • Lezuhant egy amerikai katonai gép, hárman meghaltak

    Lezuhant egy amerikai katonai gép, hárman meghaltak

  • Hiába törlesztett rendesen, várandósan tették utcára a kismamát a veresegyházi lakóparkból

    Hiába törlesztett rendesen, várandósan tették utcára a kismamát a veresegyházi lakóparkból

  • Nagy reményekkel tekintettek a spanyol választásra Orbánék, de egyelőre úgy alakulnak a dolgok

    Nagy reményekkel tekintettek a spanyol választásra Orbánék, de egyelőre úgy alakulnak a dolgok

  • A mi egyetlen emberünk

    A mi egyetlen emberünk

  • Újabb sarccal készül a kormány az autósoknak

    Újabb sarccal készül a kormány az autósoknak

  • „Jó napot kívánok, Ön a Fidesz alsó és felső szintjeit hívta”

    „Jó napot kívánok, Ön a Fidesz alsó és felső szintjeit hívta”

  • Megkongatta a vészharangot a MOK

    Megkongatta a vészharangot a MOK

  • Biztonsági őrt riadóztattak a Megafon sátránal a Tranziton, amikor valódi kérdést kapott Trombitás Kristóf

    Biztonsági őrt riadóztattak a Megafon sátránal a Tranziton, amikor valódi kérdést kapott Trombitás Kristóf

  • Eltűnt a hó az Alpok gleccsereiről

    Eltűnt a hó az Alpok gleccsereiről

  • Havi szaldó elszámolás jön januártól

    Havi szaldó elszámolás jön januártól

  • Több mint 200 fajtát mutattak be a pécsi csemegeszőlő-kiállításon

    Több mint 200 fajtát mutattak be a pécsi csemegeszőlő-kiállításon

  • Hogy lehetne megtalálni a 2014-ben eltűnt, MH370 maláj légi járatot?

    Hogy lehetne megtalálni a 2014-ben eltűnt, MH370 maláj légi járatot?

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element