A világtörténelem számos példát szolgáltatott a birodalmak felemelkedésére, hanyatlására és bukására.
Az életciklus utolsó szakaszai a mai korban is tanulságos receptúrák alapján zajlottak: központosított hatalom, pénznyomtatás, infláció és a tervgazdálkodás bevezetése – ezek már Róma életében is jelen voltak és végig kísérték a Spanyol Birodalom összeomlását is.
Róma városának a megalapítását a történészek i. e. 753-ra datáljak. Ekkor azonban még csak egy városnyi királyság volt, amely i. e. 509-ben lett köztársaság. A következő évszázadok a hódításokról, a birodalom felemelkedésének alappilléreivé váló intézményrendszer kialakulásáról szóltak.
A hadseregnek már a korai időszakban volt egy elit része, a pretoriánusok: az uralkodó testőrsége. Ők voltak az első járadékosok, magyarán jövedelemvadászok a Római Birodalomban: effektív termelőmunkát nem végeztek, mégis busás fizetséget kaptak, és jelentős politikai hatalommal is rendelkeztek.
A terjeszkedés feladása – a polgárság lekenyerezése
A köztársaság i. e. 60-ban ért véget, és felváltotta az első triumvirátus (Julius Caessar, Pompeius és Crassus hatalmi szövetsége). A birodalom legnagyobb területi kiterjedését Traianus császár idején érte el (Kr. u. 98-117).
A Római Birodalom Traianus alatt - Forrás: Wikipédia
A Birodalom bukásához vezető első lépésként Traianus fiának, Hadrianusnak (Kr. u. 117-138) azon lépésére tekintenek, amikor falat húzott fel Britanniában. Ez a terjeszkedés feladását, és a befelé fordulást jelentette. A második fontos lépés az volt, amikor Hadrianus rendeletben eltörölte a polgároknak az állam felé fennálló tartozását, és bejelentette, hogy a városi hatóságokat terhelő pénzügyi kötelezettségeket a központi kincstár átvállalja.
Rohamos pénzügyi és gazdasági gyengülés
Az összeomlás folyamata Kr. u. 193-tól gyorsult fel a Severus dinasztia megalapításával. 192 decemberében meghalt Commodus császár. Utódát, Pertinaxot 193 márciusában ölték meg a pretoriánus katonák (megpróbálkozott a fizetésük csökkentésével).
„Ezt követően a pretoriánus gárda aukcióra bocsátotta a trónt. Didius Julianus szenátor nyert azzal, hogy 25 ezer sestertiust ajánlott minden katonának. … Az első lépése uralkodóként nem meglepő módon az volt, hogy elrendelte a denarius értékének csökkentését úgy, hogy a pénzérme ezüsttartalmát 87 százalékról 81,5 százalékra szállították le. Hiába. Július elsején a kegyetlen katonai parancsnok, Septimius Severus meggyilkolta.” (Glenn Hubbard – Tim Kane: Egyensúlyban)
Servusnak két riválissal is meg kellett küzdenie a trónért. 193-ban először 78,5 százalékra rontotta a pénz ezüsttartalmát, majd hatalmának megszilárdítása után, 194-ben már csak 64,5 százalék volt a pénz ezüsttartalma, 196-ban pedig csupán 54 százalék. Száz évvel később a sestertius 2-5 százalékban tartalmazott ezüstöt.
Forrás: Business Insider (Képernyőfelvétel)
A rossz pénz kiszorítja a jót
Számunkra már nincs abban semmi meglepő, ami ezt követően történt Rómában. A közgazdaságtanban Gresham-törvénynek nevezett folyamat zajlott le. Thomas Gresham, aki 1566-ban a City of London Királyi tőzsdéjét megalapította, állítólag azt tanácsolta I. Erzsébet királynőnek, hogy állítsa vissza a font eredeti értékét, mert a „rossz pénz kiszorítja a jót” – innen ered az elnevezés.
Mit is jelentett ez a rómaiak számára?
Először is azt, hogy nyilván az emberek nem hülyék: sem a kereskedők, sem a fogyasztók. A fogyasztó igyekezett megtartani (felhalmozni) a régebbi, magasabb ezüst tartalmú érméket, amelyek többet értek, és a vékonyabb érmékkel mentek a piacra. Persze a kereskedő sem várta meg, hogy az érme jövőre még vékonyabb legyen, inkább emelt a jelenben az áru árán.
A folyamatnak az lett a vége, hogy zsugorodni kezdett a kereskedelem, a pénz kiszorult a mindennapokból, és a közvetlen árucsere újra fellendült.
Diocletianus császár 285-ben megteremtette az első szocialista tervgazdaságot, mint a végső menekülési utat. Első lépése volt a hadsereg megerősítése (ne feledjük, ők a járadékosok) 650 ezer főre. Ez további 30 ezer hivatalnok felvételét vonta maga után. Másrészt nemcsak a provinciák lakóit kezdte adóztatni, hanem már az itáliai lakosokat is.
Infláció, árstop, államosítás
A Birodalom, az előbb leírtak alapján magas inflációval küzdött. Erre a császár különféle árstopok (ismerős megoldás?) bevezetésével reagált! Elrendelte például, hogy a bort a Birodalom összes szegletében azonos áron kell mérettetni, a kenyér pedig másutt sem lehetett olcsóbb, mint a városokban. Közben a sertéshúst, az olíva olajat szociális alapon osztották.
A termelőkre magasabb adókat vetettek ki, ami a termelést vetette vissza, egyszerűen otthagyták a földet, mert nem érte meg termelni. Vidéken munkaerőhiány, a városokban munkanélküliség alakult ki. Államosították a kereskedőtársaságokat is. Megtiltották továbbá a vidéki rómaiak szabad mozgását. A fiúknak az apjuk foglakoztatását kellett tovább vinniük.
Diocletianus nem értette a szabadpiac, az áruk és a tőke szabad mozgásának fontosságát. Teljes kudarcba fulladt az uralkodása alatt hozott valamennyi döntés. A Római Birodalom 300-ra véglegesen meggyengült. A költségvetési, a monetáris és a szabályozói egyensúlyhiány vezetett ide.
Intő példa lehet ez az utókor számára, mi történik akkor, ha egy központosított kormányzattal bíró, mesterséges módon felpumpált jóléti rendszer működik úgy, hogy közben tele az állam járadékvadászok tömegeivel.
Nem a Római Birodalom ugyanakkor erre az egyetlen példa: szinte kísértetiesen hasonló események kísérték a Spanyol Birodalom bukását.
Gazdasági és kulturális katasztrófa Spanyolországban
Az 1492-es évről bizonyára mindenkinek Kolumbusz jut eszébe. A felfedező és konkvisztádor ebben az évben érte el a Karib-térség szigeteinek partjait. (Haláláig abban a hitben élt, hogy Indiát fedezte fel.)
Ezen esztendő elején adta meg magát az utolsó muszlim emír az ibériai félszigeten, a muszlimok elhagyták Európa déli részét. Március utolsó napján pedig Izabella királynő kiadta a hírhedt alhambrai rendeletet: kiűztek 100 ezer zsidó vallású embert Spanyolországból.
Ez az utóbbi lépés gazdasági és kulturális katasztrófát eredményezett Spanyolország számára, a királyság azon lakóit száműzték ugyanis, akik jelentős szerepet töltöttek be az ipar és a kereskedelem területén. Mindez éppen abban az időszakban történt, amikor Európa vezető hatalmai agrárállamokból lassan iparállamokká váltak.
Kvázi fedezetlen pénznyomtatás
Francisco Pizzaro 1530-ban érte el Peru partjait. Annak rendje és módja szerint megkezdte a hódítást és a nemesfémek (többnyire ezüst) elrablását. Becslések szerint évi 170 tonna ezüst étkezett meg Sevilla kikötőjébe. Ennek 25 százalékát lefölözte a kincstár – a kiadások 50 százalékát a befolyt ezüstből fedezték.
Ez kvázi fedezetlen pénznyomtatás volt. A korabeli adatok alapján 1500 és 1585 között 50 százalékkal emelkedtek a termékek árai Európában. Igen, egész Európában megjelent az infláció, hiszen a spanyolok szerte Európából egyre több árut importáltak, és cserébe ezüsttel árasztották el a kontinenst.
Likviditáscunami – államcsődök sora
V. Károly ráadásul jövőbeli kiadásaihoz nemcsak a jövőbeni beérkező Potosi ezüstre támaszkodott, hanem a jövőbeni ezüstök fedezetére is kölcsönöket vett fel. Ez pedig már fedezetlen likviditáscunamit jelentett Európára nézve. A hadsereget fent kellett tartani, tovább terjeszkedett a birodalom, ami mind-mind többletkiadással járt. A költségvetés fele a 16. század közepén már kizárólag adósságszolgálatra ment el.
A Spanyol Birodalom először 1557-ben, majd 1560-ban, 1575-ben és 1590-ben is csődöt jelentett. Természetesen a királyi család nem értette, mi a baj, pedig – legalább is ilyen távlatból – az okok egyértelműen látszanak. Először is: a forgalomba kerülő pénz mennyiségét nem követte az áruk mennyiségének növekedése. A termelékenység szintje stagnált.
Magas adók, migráció, kiváltságosok és túladóztatás, állami beavatkozás
A másik nagyon fontos inflatorikus tényezőt a szabad munkát sújtó indokolatlanul magas teher jelentette. Sokan voltak a királyi kiváltságosok, akiknek nem kellett adót fizetniük. A legszegényebb társadalmi rétegek túladóztatása pedig kifelé irányuló migrációs hullámot idézett elő. Az innovációt elfojtották, és a céhek kiemelkedő politikai auktorokká váltak, adókat szedhettek az állam helyett, a hatékonyság gyengült.
Mindezzel párhuzamosan az állam túlzottan rátelepedett a kereskedelemre. A korona a teljes vertikumot ellenőrizte, gátolva a versenyt és a szabadpiacot Perutól a Fülöp-szigeteken át Itáliáig.
Egyensúlytalanságok helyett…
Ezek a többszáz éves történetek is egyértelműen mutatják: ahhoz, hogy bármely gazdaság egészségesen nőjön (a teljesség igénye nélkül) költségvetési egyensúlyra, hatékony és igazságos adórendszere van szükség. Kell továbbá az innováció, a verseny és a termelékenységnövekedés. Máskülönben látjuk, hová vezetnek az egyensúlytalanságok.
Kiss József, a HOLD Alapkezelő senior privátbankára. / g7.hu
