A tárca által közölt adatok alapján ezt a sportágat az általános iskolások és a gimnazisták mindössze 0,13 százaléka gyakorolja rendszeresen iskolai keretek között.
Hozzátették: a különböző programokban csaknem ezer tanuló vesz részt önkéntesen, a szülők hozzájárulásával. Bár a tárca szerint a sportlövészet népszerű a diákok körében,
a közölt adatok alapján ezt a sportágat az általános iskolások és a gimnazisták mindössze 0,13 százaléka gyakorolja rendszeresen iskolai keretek között.
A Népszava még 2017 márciusában számolt be arról, hogy a kormány új sportágakkal, köztük a lövészet oktatásával is kiegészítené az iskolai tornaórákat. Nem sokkal később az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központ elkezdte felmérni, mely iskolákban alakítható ki lőtér. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár pedig egy interjúban beszélt arról, a sportlövészet választható szakkörként vagy a mindennapos testnevelés keretében is megjelenhet az oktatási intézményekben. A tervek ellen többen tiltakoztak, mások mellett a pedagógus szakszervezetek is veszélyesnek gondolták, hogy lőfegyverek jelenjenek meg az iskolákban. Az oktatásirányítás viszont azzal érvelt, hogy a sportlövészet egy biztonságos olimpiai sportág, az ehhez szükséges iskolai helyszíneket pedig a legnagyobb körültekintéssel alakítják ki.
A BM tájékoztatása szerint a 2017-es terveknek megfelelően a Honvédelmi Minisztérium számos járásban alakított ki új lőtereket, amelyek telepítése során arra is tekintettel voltak, hogy hol vannak már létezőek.
Jelenleg 6 tankerületi fenntartású iskolában van aktív használatban lévő lőtér, ezek közül kettő jött létre 2017 óta.
Számos iskola azonban inkább külső helyszínen szervezi meg a sportlövészetet - írták, hozzátéve: négy iskolában választhatják a tanulók a testnevelés órán belül ezt a sportot, a többi esetben a délutáni szakkör részeként van lehetőség sportlövészetre.
Érdeklődésünkre azt is elárulták, a sportlövészetet az adott lövészklub vezetői, illetve azok a pedagógusok tartják, akik a sportághoz szükséges ismerettel és gyakorlattal rendelkeznek, esetenként a Magyar Tartalékosok Szövetségének helyi szervezete biztosítja a képzett lővezetőket. A sportlövészeti oktatáson a tanulók 10 éves koruktól vehetnek részt, a sportcélú fegyverek tárolása pedig a mindenkori biztonsági követelményeknek megfelelően történik. (Népszava)