Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Bekeményít a Lidl, 15 ezres parkolási díjat jelentett be

Belföld
2024.04.09.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

Megunták a Lidl-nél, hogy náluk potyáznak a sofőrök, a vásárlók pedig nem tudnak leparkolni.

Változnak a parkolási díjak a Lidl egyik budapesti üzleténél – írja a Pénzcentrum. Az első óra ingyenes lesz, mint ahogy eddig mindenhol, de a második óra már 1500 forintba kerül, a harmadik órától pedig 15 ezer forintos napidíjat szednek.

A változás a Csalogány utcai üzletet érinti a fővárosban, igaz több boltnál eddig is kellett fizetni a második megkezdett óra után. Korábban a lapnak azt mondta a Lidl, hogy a parkolókban hagyott, nem vásárlási céllal érkező járművek megnehezítik az áruházba érkező vásárlók számára a parkolást.

Ezért Budapesten 5, míg vidéken 6 Lidl-ben a második órában 1500 forint, a harmadik órától zárásáig 2500 forint napidíjat kell fizetni. (rtl.hu)

 

Fizetős a parkolás a második órától budapesten

  • a XIV. kerületi Mogyoródi út 23–29.,
  • a XV. kerületi Erdőkerülő u. 26.,
  • a VIII. kerületi Hungária krt. 26.,
  • a VIII. kerületi Teleki tér 1., és
  • a III. kerületi Huszti út 20. szám alatt található boltoknál,

illetve vidéken

  • az érdi Diósdi u. 2–4.,
  • a ceglédi Törteli út 2.,
  • a kecskeméti Izsáki út 2.,
  • a pécsi Siklósi út 52/A és Lázár Vilmos u. 10.,
  • a szegedi Makkosházi krt. 21. és
  • a váci Naszály utca 20. szám alatt található Lidl üzleteknél.
Címlapkép forrása: Economx
LIDL
parkolás
díj
napidíj
áruház
PARKOLÓ
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.04.09. - 05:55
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Erre senki sem számított a szúnyogoktól, aggasztó a helyzet a Dunánál

    Erre senki sem számított a szúnyogoktól, aggasztó a helyzet a Dunánál

  • Újabb mérgezéses eset történt a pilisborosjenői óvodában, most lila akác miatt

    Újabb mérgezéses eset történt a pilisborosjenői óvodában, most lila akác miatt

  • Szó szerint ellepnek bennünket a futó záporok-zivatarok, amelyet aprószemű jég kísérhet

    Szó szerint ellepnek bennünket a futó záporok-zivatarok, amelyet aprószemű jég kísérhet

  • Halálos tömegszerencsétlenség történt egy autóversenyen

    Halálos tömegszerencsétlenség történt egy autóversenyen

  • Nem várt gondot okozhatnak a palackozott vizek

    Nem várt gondot okozhatnak a palackozott vizek

  • A tönk szélén táncol az ország kétharmada

    A tönk szélén táncol az ország kétharmada

  • Tizenegy településen változik meg a választási rendszer az önkormányzati választáson

    Tizenegy településen változik meg a választási rendszer az önkormányzati választáson

  • Miközben mindenki Magyar Péterre figyelt, Orbán Viktor tett néhány vérfagyasztó kijelentést

    Miközben mindenki Magyar Péterre figyelt, Orbán Viktor tett néhány vérfagyasztó kijelentést

  • Levelet kapott Orbán Viktor, aligha fog neki tetszeni

    Levelet kapott Orbán Viktor, aligha fog neki tetszeni

  • Megérkezett a valóság: Magyarország komoly problémákkal küzd

    Megérkezett a valóság: Magyarország komoly problémákkal küzd

  • A szuverenitásra oly kényes Orbán Viktor simán beleszólt a szlovák elnökválasztásba

    A szuverenitásra oly kényes Orbán Viktor simán beleszólt a szlovák elnökválasztásba

  • A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

    A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

  • Orbán Viktor röviden lezárta a Magyar-ügyet

    Orbán Viktor röviden lezárta a Magyar-ügyet

  • Az ATV belső vizsgálatot tartott a székházában történtek miatt

    Az ATV belső vizsgálatot tartott a székházában történtek miatt

  • Ízlésficam

    Ízlésficam

  • Tim Gábor GT autóban versenyzik tovább

    Tim Gábor GT autóban versenyzik tovább

  • Nem kapják meg az Orbán által ígért támogatást a sárlavina károsultjai, mert a „lakhatóságot befolyásoló körülmény nem merült fel”

    Nem kapják meg az Orbán által ígért támogatást a sárlavina károsultjai, mert a „lakhatóságot befolyásoló körülmény nem merült fel”

  • Reagált Amerika a Moszkvát sújtó szörnyű terrortámadásra

    Reagált Amerika a Moszkvát sújtó szörnyű terrortámadásra

  • Rogánék nem tagadják, hogy Völner a Karmelitában járt két nappal Schadl letartóztatása előtt

    Rogánék nem tagadják, hogy Völner a Karmelitában járt két nappal Schadl letartóztatása előtt

  • Szeles idő, elszórt záporokkal

    Szeles idő, elszórt záporokkal

  • Závecz Tibor: Magyar Péternek muszáj volt magasra tennie a lécet, az is lehet, hogy ez lesz a veszte

    Závecz Tibor: Magyar Péternek muszáj volt magasra tennie a lécet, az is lehet, hogy ez lesz a veszte

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element