A megszületett jogerős ítéletek dacára is nehéz tisztán látni a ’90-es évek robbantásai, merényletei ügyében.
Jelenleg Portik körének tulajdonítják a kézigránátos robbantássorozat 1996-os elindítását, valamint a gyilkosságokat, de ez sem teljesen egyértelmű. Egy visszaemlékezés szerint a kézigránátos akciót az Energol vezérkara rendelte el, nem Portik egyéni döntése volt. Később azonban miatta eszkalálódott a korlátozottnak szánt gránátdobálás. Rendőrségi forrásunk segítségével annak is próbáltunk utánajárni, mi lett a sorsa annak a rengeteg hangfelvételnek, amit Portik készített. - írja az Átlátszó
A gyilkosságoknál még ennél is zavarosabb a helyzet, mert azokkal párhuzamosan folyt egy alvilági fake news-kampányon alapuló dezinformációs háború is. Melynek során a posztszovjet, illetve albán bűnözői körökre próbálták terelni a gyanút. A dolgot bonyolítja, hogy az sem kizárt – legalábbis egy korabeli vallomás, illetve rendőrségi forrásunk szerint –, hogy Portik, valamint az egyik szláv ajkú csoport mint támadó és védő a háttérben összejátszottak egyes bűncselekményeknél. Továbbra sem világos, mi célja, illetve értelme volt a Fidesz, valamint későbbi koalíciós partnere, az FKGP székháza, illetve politikusai elleni 1998-as bombatámadásoknak. Forrásunk az ezzel kapcsolatos furcsa mozzanatokról is beszél. Egy másik korabeli bennfentes pedig arról szól, hogy 2006-ban is felmerült a fideszes szál egy politikai merénylet veszélyéről szóló jelentésben, melynek erre vonatkozó részét nem hozták nyilvánosságra. Portik Tamás az őt elmarasztaló ítéletek után is az ártatlanságát hangoztatja.
„A 2006-os önkormányzati választások előtt jutott el hozzánk egy információ a szlovák titkosszolgálattól, hogy szlovákiai hátterű bűnözői körök a kampány alatt robbantásokra, illetve a gyűléseket, rendezvényeket megzavaró, pánikot keltő akciókra készülnek az ellenzék érdekében. Az információban tehát az is benne volt, hogy az akkori legnagyobb ellenzéki párt, a jelenlegi kormánypárt lenne a haszonélvezője ezeknek a merényleteknek. Mi azonban ezt így nem akartuk a nyilvánosság elé tárni, hiszen egyrészt nem volt semmi konkrét bizonyíték, ami a Fidesz szerepére, érdekeltségére utalt volna az ügyben, ezért nem tartottuk volna korrektnek. Másfelől rögtön azzal vádoltak volna bennünket, hogy politikai okból le akarjuk járatni a Fideszt. Így aztán ez a rész kimaradt, nem osztottuk meg a sajtóval. De a Fidesz székháza, valamint politikusai elleni 1998-as bombatámadások után ezt a fenyegetést enélkül is mindenki komolyan vette, a fideszes politikusok is. Nem tudtuk megnyugtatóan ellenőrizni az információ hátterét, illetve a megjelölt személyek hollétét, ezért inkább nyilvánosságra hoztuk, hogy megelőzzük az esetleges terrorakciókat” – emlékszik vissza az Átlátszó, egy névtelenséget kérő, a titkosszolgálatok működésére akkoriban magas szintű rálátással bíró forrása.
Egy másik, korábban már idézett, titkosszolgálati múltú forrásunktól pedig azt tudakoltuk, miért lehet, hogy a ’90-es évek robbantásaiban való szlovák titkosszolgálati érintettség vizsgálata nem igazán volt prioritás.
„A ’90-es években az akkor függetlenné vált Szlovákia eléggé kilógott a visegrádi országok sorából. Mi, magyarok, a csehekkel és lengyelekkel együtt akkor már a NATO-ba igyekeztünk, a Meciar vezette szlovák kormány viszont továbbra is közel állt Oroszországhoz. A rendszerváltás után a Szovjetunió gazdaságilag és katonailag szinte összeomlott, a KGST és a Varsói Szerződés megszűnt. Az egyetlen, amivel a korábbi befolyási övezetében Moszkva hatni tudott, az a titkosszolgálati munka volt. Szlovákia pedig jó terep volt arra Közép-Európában az orosz hírszerzésnek, hogy ugródeszkának használva dolgozzanak a szomszédos országok ellen. A szlovák elkövetői kör szinte kezdettől képben volt az ilyen robbantásoknál, az Aranykéz utcánál is. Hogy aztán ebben mennyire lehetett benne a szlovák titkosszolgálat, rajtuk keresztül az orosz hírszerzés keze? Ennek tisztázása aligha érdeke a mostani, erősen oroszbarát magyar kormánynak. Mondjuk az is egy érdekes dolog, hogy az 1998-as kormányváltás után ezek a politikai célú robbantások, mint a Fidesz-székház meg a fideszes politikusok elleni bombatámadások, hirtelen abbamaradtak. S az alvilági robbantások, merényletek ügyében a 2010-es évek elején újraindult nyomozásoknál az Oroszországba vagy Szlovákiába vezető szálakat mintha kiradírozták volna, pedig korábban ezek a szálak rendre felmerültek” – mondja a lap, korábban titkosszolgálati munkát végző forrása.
Az Omega árnyéka
A döglött aktákon, így a Fenyő-gyilkosságon is dolgozó Kovács Lajos is beszélt az Átlátszónak adott interjúban egy, a Meciar-kormány bukása után készített jelentésről, mely az előző ciklus titkosszolgálati működését vizsgálta. Kovács szerint „nem kizárt, hogy a szlovák titkosszolgálatnak ezekhez a dolgokhoz, a Roháč által elkövetett cselekményekhez valamilyen manipulatív köze lehetett. A Mitro-jelentés szerint a Meciar által vezetett akkori szlovák kormány felhatalmazta a titkosszolgálatokat a környező országokkal kapcsolatos tevékenységre.” A szlovák titkosszolgálat akkori vezetője, Vladimír Mitro által készített, s 1999 februárjában két részben nyilvánosságra hozott jelentés alátámasztani látszik egykori hazai titkosszolga forrásunk megállapításait.
A jelentésből kiderül: az SIS a Meciar-korszakban meglehetősen rossz hírnévnek örvendett, s emiatt „egyes titkosszolgálatok a SIS-szel való kapcsolatot csak formális szintre korlátozták.” Például 1996-tól nem hívták meg a szlovák titkosszolgálat képviselőit az 1994-ben MEC néven megalakult Közép-Európai Hírszerző Közösség üléseire. Ennek az is oka lehetett, hogy a SIS akkori vezetését „az Orosz Föderáció hírszerző szolgálataival való együttműködésre való törekvés uralta, annak ellenére, hogy az SIS korábbi vezetése sikertelenül próbált meghívást szerezni a NATO-országok titkosszolgálatainak legmagasabb képviselőitől.”
A Meciar-kormány bukása után 271 titkosszolgálati aktát semmisítettek meg. Melyek elsősorban a szervezett bűnözésről, a kábítószerekről, a fegyverek, radioaktív anyagok illegális gyűjtéséről és értékesítéséről, az alvilág tevékenységéről, a korrupcióról, a vagyon- és pénzügyi csalásról szóló titkosszolgálati tevékenységgel megszerzett információkról szóltak. A SIS feladatainak ellátásáról szóló jelentést utoljára 1996 májusában nyújtották be a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsához. Az 1997. és 1998. évi jelentés viszont nem készült el – állapítja meg a Mitro-féle vizsgálat.
Ennek dacára az olyan, feltételezhetően SIS-hátterű belpolitikai akciókra, mint az akkori köztársasági elnök fiának, ifjabb Michal Kováč-nak az elrablása vagy Róbert Remiáš meggyilkolása (amelyekről Jozef Roháč könyvében is szó esik) a Mitro-jelentés viszonylag részletesen kitér. Miként arra is, milyen provokációkat készítettek elő és hajtottak végre „a SIS 52. Belső Hírszerzési Osztálya elnevezésű különleges műveleti egység tagjai.” Az 57 fős részleg a legjobb autókkal rendelkezett, fejlett technológiával volt felszerelve, „és élvezte a legnagyobb kiváltságokat a szolgálat vezetésétől.” A dokumentum szerint ennek az egységnek a tagjai felelősek egy, a jelentésben P. Tóth néven említett újságíró autójának felgyújtásáért, illetve Nova TV szerkesztője, E. Korda autójának megrongálásáért.
Viszont jóval kevesebb szó esik a Mitro-jelentésben a SIS speciális külföldi hírszerzési műveleteiről, amelyek „a Szlovák Köztársasággal szomszédos államok politikai helyzetét hivatottak befolyásolni.” Az Omega-művelet keretében például „olyan intézkedéseket kellett tenni, hogy Közép-Európa államaiban azt a benyomást keltsék, hogy a Magyar Köztársaság az Egyesült Államok szempontjából kiváltságos ország a térség többi országának rovására.”
Hogy ez konkrétan mit, milyen akciókat, műveleteket jelentett, nem tudni. Az viszont sanszos, hogy a művelet névadója a kémregények lelkes fogyasztója volt. Robert Ludlum regénye, az Egyesült Államokban játszódó Osterman-víkend egy feltételezett szovjet hírszerzési akcióról szól, melynek fedőneve: Omega. De így hívják a tervet Ian Fleming Gömbvillám-akció című művében is, ahol a FANTOM nevű szervezet vezetője, Ernst Stavro Blofeld utasítására atombombákat rabolnak el egy NATO-bombázógépről.
A SIS külföldi akciói nem korlátozódtak Magyarországra, sőt: a visegrádi államokra sem. A Most fedőnevű akciónak „Ausztriában a Német Szövetségi Köztársasággal szembeni bizalmatlanságot kellett volna felkelteni.” A Neutron-művelet célja pedig az volt, „hogy vitát váltson ki Csehország polgárai között az ország NATO-csatlakozásával kapcsolatban.” Az Operation Dežo művelet részekén részeként aktív intézkedések történtek „a neofasiszta kampány, a rasszista érzelmek és a romakérdés kiéleződésének kiváltására a Cseh Köztársaság polgárai körében annak érdekében, hogy megakadályozzák az ország felvételét az euroatlanti integrációs struktúrákba.” A Kelet fedőnevű művelet viszont sokkal barátibb hangvételű volt: „a szlovák állampolgárok lehető legszélesebb rétegeit hivatott meggyőzni Szlovákia elkerülhetetlen és nagyon gyors visszatéréséről Oroszország befolyási övezetébe”.
Tehát a jó orosz kapcsolat a szlovák hírszerzés esetén tényleg valószínűnek tűnik.
Fideszes és MSZP-s szálak az olajüzletben
„Már akkoriban sokan gyanították, hogy a merénylők az ellenzéki pártoknak, a Fidesznek és a kisgazdáknak akartak szívességet tenni, jelezve: az emberek nem érezhetik biztonságban magukat, a kormánypárt nem ura a helyzetnek, a maffia pedig már az államigazgatással is összefonódott.” – említi Dezső András a könyvében. (275.o. ) De a fenti esetleges indítékban van egy komoly ellentmondás: ha a maffia összefonódott az állammal, akkor ugyan miért akarná erre a tényre felhívni az emberek figyelmét? Nem pont az volna az érdeke, hogy továbbra is megmaradjon ez az összefonódás? Az olajszőkítésnek a ’90-es években MSZP-s és fideszes szála egyaránt volt. „…az Energol Rt. ügyében nyomozva a cég számlái között felbukkant egy kisebb tétel – az ETL Rt.-től vásárolt – gázolaj vagy mi a csoda.” – írta egy, az Aranykéz utcai robbantás utáni cikk. Az ETL felügyelő-bizottságában „Karl Imre (MSZP) energetikai kormánybiztos is fáradozott” – tették hozzá.
Ugyanakkor a 2007-es Energol-perben: „A vádlottak között volt még a Monon Kft.-t egykor irányító Tóth Béla vállalkozó, aki a 90-es években a Fideszhez közel álló üzletember volt.” – említi a bírósági tudósítás. Szintén egy 2007-es riport szerint „Az ORFK úgy látta, hogy a Monont Tóth Béla vállalkozó, a Fidesz egykori kampánytanácsadója irányította. A vallomások szerint (HVG 2000/21.) mindenki Tóthtal tárgyalt. Ezt mondta Kovács László is, a Monon olajbrókere, akit 1995-ben az azóta meggyilkolt Kammerer Sándor mutatott be Tóth Bélának. Tóth szerint Kovács hazudott a vallomásban, Kovács ugyanezt állítja Tóthról.” Tóth Béla az olajbizottság előtt tett 2000-es vallomásában azt állította: „sem tisztviselője, sem tulajdonosa, sem tagja, sem alkalmazottja nem voltam a Monon Kft.-nek. […] Csak később derült ki számomra, hogy a Monon súlyos, illegális tevékenységre használta föl a pénzemet.” (Ugyanitt hangzott el, hogy Tóthnak 1997-ben, amikor 20 milliós adócsalással gyanúsították meg, még az útlevelét is bevonták.)
Az Átlátszó rendőrségi forrásának kérdést teszünk fel Marcel Disóról, aki antiterrorista kiképzésben részesült robbantási szakértő, a Csehszlovák Néphadsereg korábbi felderítőtisztje volt, s 1996. október 13-án a saját pokolgépe tépte szét a kőbányai Vörösdinka utcában, amelyet Seres Zoltánnak szántak. Roháč 2000-ben egy szlovák újságírónak azt mondta: „a magyar és szlovák leszámolássorozat titkosszolgálatok harcának a része.” Lehet ebben valami?
„Diso ügyével én nem foglalkoztam, de tudomásom szerint nem igazán tudta a nyomozás hová tenni az esetet. Nem kizárt, hogy ő is Jozef Roháč csapatához tartozott. 1998-ban, az országgyűlési választási kampány idején valóban történtek politikai célpontok, pártszékházak, politikusok elleni robbantások, aztán később, a 2006-os választások idején szintén felmerült, hogy esetleg Szlovákiából jöhet a megbízás újabb merényletekre. Amíg nem tudtunk beazonosítani az elkövetői kört, ezt a lehetőséget is komolyan fontolóra kellett venni. De azóta kiderült, hogy a politikainak látszó vagy terrorizmus gyanúját felvető robbantások mögött Portik köre állt: így akarták lekötni a rendőrség kapacitását, elterelni a figyelmet, elvonni az erőket gyilkosságok ügyében folyó nyomozásoktól. Ez volt a kézigránátos támadássorozat célja is”– válaszolta az Átlátszó, az ügyekre rálátással bíró forrása.
Radnai László a Magyar keresztapa című, Havas Henrik által írt, korábban már idézett 2019-es könyvben azt mondja erről: „Drobilichéknak nyomasztó volt, hogy a rendőrség egyre jobban kapargatta az olajügyeket, ezért kitalálták, hogy elsuhintanak egy-két kézigránátot, hadd legyen a rendőrségnek még több dolga. Portik túlzásba vitte, vagy hatvan-hetven helyen robbantott. Azt tudom mondani, hogy Portik ezzel a kézigránátozással enyhén szólva túllőtt a célon. Az igaz, hogy a Drobilich-Ferencsik-Portik hármas csinálta a balhét, meg az is igaz, hogy Gabi volt a főnök hármójuk közül, viszont ő megelégedett volna öt-hat robbantással, de Portik nagyon meg akart felelni, és túlzásba vitte – mondta Radnai László. „Nemrég kaptam telefont, hogy már megint kézigránátot dobtak ide-oda. Ez a hülye túlzásba viszi a dolgot! Ahhoz, hogy zavart keltsünk a rendőrségben, és elérjük az ORFK vezetőjének a leváltását, ahhoz nem kellett volna ekkora felhajtás!” – háborgott Radnai szerint Drobilich. (92-93. o.)
Alvilági csiki-csuki – támadó és védő összejátszott az áldozat háta mögött
Rendőrségi forrásunk szerint Portiknak ahhoz, hogy képes legyen megőrizni pozícióját, szüksége volt arra, hogy valamilyen módon próbáljon együttműködni a rendőrséggel.
„Egy idő után csak úgy tudott hatalmon maradni az alvilágban, hogy besúgóvá vált. Az más kérdés, hogy mennyit értek a tőle jövő információk. Mert inkább arra törekedett, hogy bizonyos ügyekben a szláv ajkú bűnözői körökre, a Fenyő-gyilkosságnál pedig az albánokra próbálja terelni a gyanút” – mondja rendőrségi forrásunk, aki szerint e téren sok a megalapozatlan legenda. „Az orosz, ukrán szervezett bűnözőkről, tehát a posztszovjet maffiáról sokan azt gondolják, ők aztán bárkit megölnek, de ez így nem igaz. Maguk között, a szervezetükön belül voltak gyilkosságok, de kifelé ők, legalábbis Magyarországon, nem nagyon csináltak ilyet. A ’90-es évek végétől a szláv ajkú bűnözői kör itteni hatása amúgy is gyengült. Szemjon Mogiljevicset kiszorították az országból, egyik alvezére, Igor Korol is távozott, Leonyid Sztercjura pedig 2001-ben börtönbe került. A korabeli albán maffia sem olyan véresen komoly, mint gondolnánk. Salihi Mead, aki ott volt a Fenyő-gyilkosság helyszínén, s neki köszönhetően merült fel az albán szál, nem köthető a Fenyő-ügyhöz, ahogy más emberölésekhez sem. Mead igazából Portik embere volt, nem az albán szervezett bűnözésé, akikre Portik akarta terelni a gyanút. Az albán csoportok benne voltak a drogüzletben, de nem ők gyilkoltak” – véli riportalanyunk, aki egyetért azzal, amit Boros Tamás 1997 februárjában tett rendőrségi vallomásában a Leroy Café elleni támadásról, illetve a Muskovics-gyilkosságról állított.
„…számomra teljesen egyértelmű a következtetés, hogy ennek a merényletnek a hátterében Portik áll. Az hogy az üzletet Igor védi, és a támadás így ellene is irányul, semmit nem jelent, hiszen majd a későbbiekben szó esik pontosan Muskovics Gyula megöléséről is, Igor ott is a védő szerepét látta el, valami okból mégis magára hagyták védencüket. Ezt a játékot egyébként csiki-csukinak hívják, amikor is a támadó megegyezik a védővel a támadás helyéről, idejéről, melynek során mind a ketten jól járnak anyagilag” – vallotta Boros.
„Ez így van. Az, hogy valakit úgymond az oroszok védtek, nem volt életbiztosítás vagy garancia bármire is. Ha jobb üzlet nézett ki, simán összejátszottak a támadóval. Ebben a világban nincs betyárbecsület, a volt Szovjetunióból érkező bűnözők a pénzre mentek, nekik mindegy volt, épp kit támadnak vagy „védenek” – mondta rendőrségi forrásunk. Azt is felvetjük, hogy az Aranykéz utcában megölt Boros Tamás vallomásából az derül ki: legjobban a Conti Car köréhez tartozó Radnai Lászlótól és Tanyi Györgytől félt, nem Portiktól. „ehet, hogy tőlük is félt, az mondjuk benne van a pakliban, hogy megverik, de Radnai László szerintem emberölésbe nem ment volna bele. Tanyi György valóban hirtelen haragú, erőszakos ember volt, akit a Lakatos Csaba elleni merényletért jogerősen 11 évre ítéltek, de ott sem Radnai, hanem Portik volt a megbízó” – mondja a lap, a nyomozásokat belülről látó forrása.
Akinek idézték az Aranykéz utcai robbantás perének egyik tanúvallomását, mely szerint Portik a robbantásról értesülve „őrjöngött, teljesen kikelt magából, fel volt háborodva, hogy felrobbantották a Boros Tamást, mert – nekem a beszélgetés alatt az jött le, hogy ő valakit megrendelt, megbízott azzal, hogy a Boros Tamást lőjék le.” Miért kellett robbantani, főleg ekkorát, ha csak Boros volt a célpont? – kérdeztük. „Roháč valóban túlterjeszkedett az eredeti megbízáson, ráadásul elméretezte a robbanóanyagot, mert nem tudta, mennyit fog fel a bombát rejtő Kispolski a detonációból” – válaszolja a rendőrségi forrásunk, akitől azt is tudakoltuk, miért vállalta magára Roháč a gyilkosságot a Prisztás-ügyben, ahol a bíróság mást ítélt el a tettért, s miért tagad ott, ahol jogerősen bűnösnek mondták ki? „Szerintem ez a védekezési taktikájának a része, így próbálja hitelteleníteni az ellene hozott ítéleteket” – mondja.
(Radnai Lászlónak, aki már egy 2005-ös vallomásában Roháčot jelölte meg a Prisztás-gyilkosság elkövetőjeként, amit a már idézett Havas-kötet 265, 271. oldalain is elmond, ügyvédjén keresztül interjúkérelmet küldtünk, de egyelőre nem reagált. Jozef Roháčot a Portik-interjú betiltása után kérdezték volna, de azt is megtiltották.)
Kinél vannak a Portik-hangfelvételek?
Rendőrségi forrásunkkal arról is beszélgettünk: mi lett a Portik által a beszélgetéseiről készített hangfelvételekkel?
„Szinte biztosra vehető, hogy nem lett meg az összes, Portik által készített felvétel. Arról nem is beszélve, hogy azt sem tudni, pontosan hány beszélgetést rögzített, kikkel beszélgetett, egyáltalán, mióta vette fel különböző adathordozókra a találkozóit. A 2000-es évek elejére teszik ennek a kezdetét, de lehet, hogy sokkal régebbre nyúlik vissza ez a szokása. Portik Tamás ebben is egyedülálló a hazai szervezett alvilágban: nem ismerek más bűnözőt, aki ilyen szisztematikusan dokumentálta volna a megbeszéléseit. Csak következtetni tudunk, miről lehet hanganyag és miről nem. Úgy gondolom, arról soha nem csinált Portik felvételt, mikor ő adott utasítást egy gyilkosságra, mert azzal önmagát terhelte volna. Ha viszont mások beszéltek neki korábban történt emberölésekről, azt esetleg felvehette, mert sakkban tarthatta vele az illetőt.” – mondjaaz Átlátszó rendőrségi forrása.
Megkérdezték azt is, a rendőrség által lefoglalt felvételeknek mi lett a sorsa?
„Egy részét visszaadták azoknak, akiktől lefoglalták. Természetesen csak azokat, amelyeken nincs bűnügyi szempontból releváns adat, illetve nem sértik mások személyiségi jogait. Mondjuk, ha Portik beszélgetett valakivel az eljárás szempontjából irreleváns témáról, akkor ezt a felvételt megkapja az illető, akinek a szavait rögzítette. De ha olyan érzékeny, szexualitásra, egészségi állapotra, magánéletre, hivatalos eljárásra vonatkozó információk vannak rajta, amelyek egy harmadik személy jogait sértenék, őt kompromittálnák, azt nyilván nem adjuk ki” – mondja a Portik-ügyön dolgozó rendőr. „Mikor egy házkutatás során adathordozókat foglalunk le, a helyszínen nem lehet eldönteni, hogy mondjuk hatvan VHS-kazettából vagy tíz memóriakártyából melyiken van bizonyítékként felhasználható információ. Ezért a tulajdonos jelenlétében tételesen rögzítjük, mit viszünk el, bezsákoljuk, és csak a vizsgálatnál nyitjuk fel. A felvételek vagy egyéb rögzített tartalmak kiértékelésénél azok tulajdonosa vagy annak ügyvédje jelen lehet, ami garantálja, hogy ezeket senki nem manipulálja, hamisítja meg, semmit nem veszünk el belőle vagy teszünk hozzá” – magyarázza az eljárást a lap rendőrségi forrása.
„Nem hiszem, hogy amennyiben Portik rögzítette valamelyik bel- vagy külföldi rendőri, titkosszolgálati szerv embereivel folytatott beszélgetését, azt bárkinek odaadta volna alvilági körökben. Ha Boros Tamást is azért ölette meg, mert besúgó volt, akkor ő aligha szeretett volna ilyen hírbe kerülni. De mivel arra törekedett, hogy a posztszovjet alvilági körökre terelje a gyanút, erről valószínűleg szívesen beszélt akár az FBI-nak is. Az ezredforduló körüli években a volt Szovjetunióból a rendszerváltást követően Magyarországra települő jelentősebb bűnözők nagyrészt kiszorultak hazánkból, az egyik ilyen szláv ajkú csoporttal jó viszonyt ápoló Seres Zoltán pedig 1999-ban gyilkosság áldozata lett. De az általuk felhalmozott vagyon, illetve gazdasági befolyás nem tűnt el csak úgy, legfeljebb mások nevére került. Az amerikaiak figyelmét az is felkelthette, hogy a Szemjon Mogiljevics korábbi alvezéreként emlegetett Igor Korol 2009 májusában a hírek szerint visszatért Magyarországra. Tehát őket még a 2010-es évek elején is érdekelhette, mit tudhat erről a körről Portik” – véli a rendőrségen dolgozó forrás.
(Papp László Tamás/Átlátszó)
