Déli, délnyugati áramlással nedvesebb léghullámok érték el hazánkat, amelyekből több hullámban kell csapadékra számítani az előttünk álló héten.
Dél felől növekszik, vastagszik a felhőzet, így általában erősen felhős vagy borult lesz az ég. Reggel az északi tájakon lehet még némi szűrt napsütés, illetve délutántól nyugat felől határozottabban is csökken a felhőzet. A Dunántúl északnyugati felét, harmadát leszámítva sokfelé lesz eső, zápor, néhol zivatar is lehet. A déli, délnyugati szél csak kevés helyen élénkülhet meg.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között alakul. Késő estére 5 és 10 fok közé hűl le a levegő.
Melegrekord: 23 °C Marcali, 1990
Hidegrekord: -17,1 °C Lenti, 1976
Szerdán északon, északkeleten ködös lesz a reggel, majd napközben a többször erősen megnövekvő felhőzet mellett szinte mindenhol kisüthet hosszabb-rövidebb időszakokra a nap. Elszórtan záporok előfordulhatnak, néhol zivatar sem kizárt. Ismét sokfelé feltámad, a Dunántúlon erős lesz a déli-délnyugati szél. Hajnalban 2 és 9, napközben 16 és 21 fok között alakul a hőmérséklet.
Orvosmeteorológia
Már kettősfronti hatással kell számolni, emiatt mind a meleg-, mind a hidegfrontra érzékenyek kellemetlen tüneteket tapasztalhatnak.
Sokaknál jeletkezhet vérnyomás-ingadozás, fejfájás, koncenzrációs zavar.
Felerősödhetnek a gyulladásos jellegű panaszok.
A Dunántúlon és a Tiszántúlon az élénk szél tovább fokozhatja a fejfájásos, migrénes panaszokat, illetve ingerlékenység, nyugtalanság is jelentkezhet.
A borongós, többfelé csapadékos időben lehangoltabbak, bágyadtabbak lehetünk.
Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
idokep.hu / idojaras.hu / met.hu
Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az info@civilhetes.hu címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.