Az Alkotmánybíróság november 15-i határozatában elutasította a Transparency International (TI) Magyarország panaszát.
A szervezetet a döntés nem lepte meg, és következő lépésként a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak. Közzétették az alkotmánybírósági határozat formáljogi elemzését.
A Transparency International Magyarország mint a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SzVH) által elsőként kipécézett civil szervezet június 19-én fordult az Alkotmánybírósághoz. Panaszunkban azt sérelmeztük, hogy az SzVH működése és az ellenünk indított, időközben már a szuverenitásvédelmi törvény előírásait egyébiránt megsértve közzétett jelentéssel lezárult eljárás folytán sérül a véleménynyilvánítás szabadságához és a tisztességes eljáráshoz fűződő jogunk. Az Alkotmánybíróságnak mindössze három hónap elegendő volt ahhoz, hogy november 15-én határozatot hirdessen az ügyben.
Szuverenitásvédelem: nem alkotmányellenes!
Az Alkotmánybírság szerint sem a szuverenitásvédelmi törvény, sem az annak alapján létrejött Szuverenitásvédelmi Hivatal működése nem sérti az Alaptörvényt, sem az abban foglalt egyes alapvető jogokat. Az alábbiakban az Alkotmánybíróság azon fontosabb megállapításait emeljük ki és értékeljük, amelyekből kiolvasható, hogy milyen jogi megfontolásokon alapulnak a fenti következtetések.
Az Alkotmánybíróság előbb 25 bekezdésen keresztül a szuverenitás fogalmáról és a történeti alkotmány vívmányairól értekezik, az SzVH-ra vonatkozó joganyagot csak ezt követően vizsgálja meg. Megállapítja, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatalt egyetlen törvény sem hatalmazza fel „hatósági jogkör gyakorlására”, ezért az „hatóságnak nem minősül”. [83] Rámutat továbbá, hogy „nem rendelkezik […] közvetlen szankcionálási lehetőséggel” és „nem jogosult jogkövetkezmények alkalmazására”. [84] Az Alkotmánybíróság a SzVH-t közigazgatási hatóságnak nem minősülő, hatósági jogkör gyakorlására nem jogosult szervként írja le, amely a maga készítette jelentésében foglaltaknak nem jogosult érvényt szerezni. [91-92]
Szuverenitásvédelmi Hivatal: semmire sincs joga, viszont nem kell tisztességesnek lennie
Az Alkotmánybíróság alapvetően eljárásjogi előírásokból vezette le azt, hogy közigazgatási hatáskör gyakorlására és jogkövetkezmény (szankció) alkalmazására irányuló lehetőség hiányában az SzVH nem közigazgatási hatóság. Márpedig az Alkotmánybíróság szerint, ha a Szuverenitásvédelmi Hivatal „jelentései nem minősülnek sem hatósági, sem más közigazgatási döntésnek”, akkor „azokkal szemben jogorvoslatot sem szükséges biztosítani” [93] Mivel a jelentései jogi értelemben nem bírnak kötőerővel, „értelemszerűen azokkal szemben bírósági felülvizsgálatnak sincs helye”. [95] Innen egyenes út vezet az Alkotmánybíróság számára annak kimondásához, hogy ha egyszer az SzVH „jelentéseivel szemben bírói út nem áll rendelkezésre, [akkor] a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelme sem merülhet fel”. [93]. Egyetlen ugrás már csak a végső következtetés: a Szuverenitásvédelmi Hivatal „eljárására [a] tisztességes hatósági eljáráshoz való jog védelmi köre nem terjed ki.” [86]
Fontos, hogy helyesen értelmezzük az Alkotmánybíróság döntését. Az SzVH eljárási értelemben nem hatóság, mert jogi szankciót nem róhat ki senkire, és arra sincsen lehetősége, hogy kötelező erővel rendelkező döntéseket hozzon. Emiatt nem is kell jogorvoslatot biztosítani az eljárásával, ténykedésével szemben. És ha nincsen jogorvoslat, márpedig nincsen, hiszen az szükségtelen, akkor az SzVH működésére nem vonatkozik az államhatalomra irányadó egyik legfontosabb alkotmányos előírás, a tisztességes eljárás követelménye. Az Alkotmánybíróság határozatából egyenesen következik, hogy közpénzből és közhatalom gyakorlására alkotmányosan létre lehet hozni államhatalmi szervet úgy, hogy annak a működése során nem kell érvényesíteni a tisztességes eljárás követelményeit.
Bíróságra még mehetsz
Ahhoz, hogy felmentse az Alaptörvényben megfogalmazott követelmények alól, az Alkotmánybíróságnak teljesen ki kellett emelnie a Szuverenitásvédelmi Hivatalt a mai magyar valóságból. Abban persze nincsen vita a Transparency International Magyarország és az Alkotmánybíróság között, hogy az SzVH-nak valóban nincsenek erős hatósági jogkörei. Ilyenek például az ombudsmanoknak sem szoktak lenni, mégsem jelent problémát a működésük. Magyarországon például az ombudsmannal éppen az a probléma, hogy ténylegesen nem működik, vagy ha mégis, akkor ügyesen titkolja. Az Alkotmánybíróság lényegileg arra jutott, hogy az SzVH valójában ombudsman-jellegű, gyenge jogosítványokkal rendelkező szerv, és emiatt nem kell túlaggódni a tevékenykedését, és különösen nem kell túlbiztosítani az eljárásait. A valóságból történő sebészi kimetszés során azonban teljességgel figyelmen kívül maradt a Szuverenitásvédelmi Hivatal társadalmi és politikai közege. Márpedig az maga a NER. Való igaz, hogy az SzVH jelentései nem tartalmaz(hat)nak jogilag kikényszeríthető hátrányos következményt, azaz szankciót. A Transparency International Magyarországra vonatkozó megállapításai sem tartalmaznak büntetőjogi büntetést, sem közigazgatási (pénz) bírságot. Rosszindulatú, lejárató szándékkal megfogalmazott, teljességgel megalapozatlan hazugság annál több található ebben a jelentésben. Erre az Alkotmánybíróság cinikusan annyit ajánl, hogy a „vizsgált szervezet, jó hírnevének védelme érdekében, bírósághoz fordulhat”. [87] Az SzVH-nak tehát nem kell tisztességesen működnie, pusztán azért, mert nem bírságolhat, de ha rosszhiszeműen jár el, sérteget, megaláz, hazudozik, stb., hát akkor így jártunk, tessék bíróságra menni, nincsen más megoldás.
Az cinizmus ennél is mélyebb rétegei mutatkoznak meg az SzVH működésében rejlő dermesztő hatás (chilling effect) értékelésében. Ne feledjük, hogy NER14-et írunk, a hatalom érdekeit kiszolgáló, közpénz százmilliárdokból fűtött propagandamasinéria megszokott módszere a kipécézés, a lejáratás, a karaktergyilkosság. Elég célkeresztbe kerülni ahhoz, hogy valaki úgy érezze: jobb, ha meghúzza magát és nem arcoskodik, mert még bajba kerül. A Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálata sokkal erősebb üzenetet hordoz, mint a lakájmédia bértollnokainak amúgy gyomorforgató förmedvényei. Annak súlya van, méghozzá nem is csekély, ha egy állami hivatal pecsétes papírt állít ki arról, hogy a megvizsgált személy vagy szervezet veszélyes a nemzet szuverenitására. Önmagában az is elrettentő hatással bírhat, ha az SzVH bejelenti, hogy szuverenitásvédelmi kockázat miatt vizsgálódni fog valamelyik cégnél, civil szervezetnél, szerkesztőségnél, vagy egy újságírónál, netán egy egyszerű magyar állampolgárnál.
Az Alkotmánybíróság ezzel kicsit sem vet számot akkor, amikor képmutatóan azt írja, hogy a jogszabályi rendelkezés „dermesztő hatása” akkor állapítható meg minden kétségen felül, ha „büntetőjogi szankcióval sújtja” azt, aki élni kíván a véleménynyilvánítás szabadságával. [69] A szólásszabadság kriminalizálása valóban kétségkívül dermesztő hatással bír. Ebből azonban nem következik az, hogy a kriminalizálásnál kevésbé szigorú állami szabályozás, a jelen esetben az SzVH létrehozása pusztán azért szükségképpen ne lehetne dermesztő hatású, mert nem helyez kilátásba büntetőjogi büntetést.
Az Alkotmánybíróság semmilyen módon nem vizsgálja és nem is értékeli a büntetőjogi beavatkozásnál kevésbé korlátozó állami fellépés dermesztő hatását. Ehelyett kijelenti, hogy a szuverenitásvédelmi törvény nem állapít meg büntetőjogi fenyegetettséget a „közéleti vita körébe tartozó vélemény kifejtésére”. Az Alkotmánybíróság azzal nyugtatja magát, hogy a „jogalkotó [ha] szankcionálni kíván valamely magatartást, akkor erre megvan a törvényes lehetősége […] a véleménynyilvánítással kapcsolatban azonban […] ilyen törvényi jogkövetkezmény a Hivatal eljárásával kapcsolatban nem került szabályozásra”. [71] Olyan ez, mint a régi vicc, amiben Lenin visszadobja a gyerekeknek a labdát, amikor focizás közben véletlenül berúgják a kertjébe, holott közéjük is lövethetett volna. Nem szól másról az Alkotmánybíróság érvelése sem: örüljünk, hiszen a kormány akár büntetőjogi szankciókat is előírhatott volna, és annak aztán lenne dermesztő hatása.
Sovány vigasz I.: a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak is átláthatóan kell működnie
Bár kegyesen mentesíti a tisztességes eljárás követelményei alól, azért nem hagyja teljesen magára az SzVH-t az Alkotmánybíróság. Leszögezi ugyanis, hogy „munkájának egyik jellemzője kell, hogy legyen […] a nyilvánosság és az átláthatóság”. A transzparenciának ki kell terjednie „úgy az adatgyűjtésre, mint a vizsgálati tevékenységre” is. Arra is rámutat, hogy az SzVH „tevékenységével összefüggő adatok […] közérdekű adatok, […] a gazdálkodása [pedig] nyilvános, mivel közpénzből működik”. [98] Ha jogorvoslatra nincs is lehetőségünk, közérdekű adatokat azért még igényelhetünk az SzVH-tól és ha titkolózna, akár perre is vihetjük.
Sovány vigasz II.: van azért olyan alkotmánybíró, aki nemcsak a NER- kötelezőt hozza
A határozathoz két alkotmánybíró, Marosi Ildikó és Schanda Balázs fűztek különvéleményt. Érvelésük legalább valamennyire helyre billenti a többségi döntés által roncsolt jogérzéket. Marosi Ildikó arra hívja fel a figyelmet, hogy „Jogállami keretek között a „tisztességes” karakter minden közhatalom erejével felruházott eljárással szemben követelmény”. [165] És ebből a szempontból, érvel tovább, teljességgel közömbös az, hogy a törvény hatóságnak nevezi-e a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Rámutat: a tisztességes eljárás Alaptörvényben előírt követelménye azért kell vonatkozzék a Szuverenitásvédelmi Hivatalra, mert a „státusza és a tevékenysége azt kívánja meg, hogy az eljárásában közreműködésre kötelezett […] személyek – legyenek azok akár természetes személyek, akár például gazdasági társaságok vagy éppen egyházak – alapjogi jogvédelemben részesüljenek”. Ennek hiányában nem biztosítható az, hogy a működése „feltétlenül a tisztességes – fair, méltányos, kiegyensúlyozott – keretek között maradjon”. [166] Ha óvatosan is, de Marosi Ildikó megkísérel rámutatni arra, hogy mennyire visszás lehetővé tenni a Szuverenitásvédelmi Hivatal számára mások büntetlen vegzálását és lejáratását. Jelenleg ugyanis a vegzált szervezet, cég, de akár magánszemély vagy egyház teljesen eszköztelen akkor, ha a „Hivatal szerint […] nem tesz eleget kötelezettségének, [és] a […] nyilvánossága tudomást szerez a (magán)személy mulasztásáról”. Marosi Ildikó — Schanda Balázs alkotmánybíró egyetértésével — rámutatott: a „Hivatal ezen minősítésével és cselekményével szemben a (magán)személy védekezni nem tud, jogorvoslati lehetőség nem áll a rendelkezésére”. [169] Az egész határozat egyetlen valamirevaló megállapítása ez.
És van olyan is, akinek kevés a NER-kötelező
Fontos azonban azt is bemutatni, hogy Patyi András alkotmánybírónak kevés volt a többségi döntés. Párhuzamos indokolásában fejtette ki, hogy akkor lett volna igazán elégedett (talán boldog?), ha az Alkotmánybíróság visszautasította volna a Transparency International Magyarország alkotmányjogi panaszát, szerinte ugyanis az nem volt alkalmas érdemi elbírálásra.
Hogyan tovább?
A magyarországi jogi lehetőségek kimerítése után jön az Emberi Jogok Európai Bírósága. Várjuk szeretettel a kormányt Strasbourgba! (korrupcio.hvgblog.hu)
