Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Átalakult az olajkorszak végének forgatókönyve

Gazdaság
2023.12.27.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

Az elektromos autók használata eltérő mértékben terjed a világ különböző nagy gazdaságaiban. 

Kínában olyan "forradalom" van, hogy ez önmagában előrehozta az olajimport tetőzését, vagyis az olajkorszak végének kezdetét.

Világszerte egyre több elektromos autót adnak el. A világ tavalyi, átlagosan 10 százalékos adata annak fényében jelentős, hogy 2021-ben ugyanez az arány még csak 6,2 százalék volt, míg 2018-ban 1,6 százalék, 2016-ban pedig csak 0,5 százalék.

Az ország, ahol tavaly már 5-ből 4 eladott autó elektromos volt, Norvégia. A második helyen Izland áll, ott 41 százalék volt az arány, a harmadik helyre Svédország került 32 százalékkal a Nemzetközi Energiaügynökség adatai szerint. A negyedik helyezett Hollandia 24 százalékkal, az ötödik pedig Kína 22 százalékkal, és ez utóbbi a legdöntőbb, hisz míg az első négy nem igazán nagy ország, az 1,4 milliárdos lakosságú Kína autópiaca óriási - írta a novekedes.hu.

A 22 százalék olyan jelentős arány, hogy érezhetően csökkent az autóüzemanyagok iránti kereslet. A Bloomberg szerint 2017 óta 18 millió elektromos autót adtak el a kínai piacon, ami a világ teljes értékesítésének fele, ráadásul 2026-ra már azt várják, hogy a kínai piacon belül 50 százalék fölé emelkedik az elektromosok aránya (ez nem irreális, hisz 2020-ban 5, 2021-ben 13 százalék volt az arány), ekkor már erősen csökkenhet a benzinfogyasztás.

Ez azt jelenti az összeállítás szerint, hogy Kína (amely egyébként jelenleg a világ legnagyobb olajimportőre) egymaga elhozza az olajkorszak végének kezdetét. Az ország olajfelhasználásának felét 2020-as adatok szerint a járműüzemanyagok adták. Jövőre ezekből az előrejelzések szerint napi 6 millió hordót fognak felhasználni, azt követően viszont csökkenésbe következik, ami 2030 és 2040 közt lesz a leggyorsabb, az időszak végére 2 millió hordóra mérséklődik az adat.

A világ olajfogyasztása ezért tetőzik, majd lassú csökkenésnek indul, az olajkínálat ugyanakkor nem lesz kisebb, így az ár is tartósan alacsonyabb lehet.

Mint megjegyzik, a kínai olajfelhasználás-csökkenés által okozott "lyukat" a rohamosan fejlődő indiai gazdaság sem fogja tudni kitölteni, mert ott még csak felfutóban van a folyamat, és mire a motorizáció magas szintű lesz, ott is nagy lesz az elektromos járművek aránya.

Kína elektromos-autós előretörésének több oka is van. Közéjük tartozik, hogy nagy EV-töltőhálózat alakult ki, illetve hogy az országban olcsó az áram: egy adott útszakasz megtételének áramköltsége kevesebb, mint 40 százaléka a benzinnek, amit egy átlagos belsőégésű fogyaszt. (Infostart)

Címlapkép forrása: Flickr
KÍNA
Közlekedés
gazdaság
kőolaj
elektromos autó
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2023.12.27. - 06:07
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Eszkalálódik a Majka-botrány: a Campus elhatárolódik, Magyar Péter: “Kósa, Papp és Vitályos vett egyébként jegyet?”

    Eszkalálódik a Majka-botrány: a Campus elhatárolódik, Magyar Péter: “Kósa, Papp és Vitályos vett egyébként jegyet?”

  • Drágulnak az üzemanyagok keddtől

    Drágulnak az üzemanyagok keddtől

  • A német politika betiltaná az AfD-t, a lakosság azonban mást gondol

    A német politika betiltaná az AfD-t, a lakosság azonban mást gondol

  • Milliárdok mennek el, mégsem javul a magyar vasút

    Milliárdok mennek el, mégsem javul a magyar vasút

  • Vasúti káosszal kezdődik a hét, kimaradó vonatok és késések nehezítik a közlekedést

    Vasúti káosszal kezdődik a hét, kimaradó vonatok és késések nehezítik a közlekedést

  • Vallott a szakértő: 7 hónapunk van, mielőtt jön az újabb AI robbanás – rengeteg munka szűnhet meg

    Vallott a szakértő: 7 hónapunk van, mielőtt jön az újabb AI robbanás – rengeteg munka szűnhet meg

  • A halogatás végállomása: HÉV-fejlesztések Budapest körül – ígéretektől a leállásig

    A halogatás végállomása: HÉV-fejlesztések Budapest körül – ígéretektől a leállásig

  • Don’t forget

    Don’t forget

  • Nem akarja elárulni a first lady, hogyan lett milliomos pár év alatt a semmiből

    Nem akarja elárulni a first lady, hogyan lett milliomos pár év alatt a semmiből

  • "Ha valami, akkor ez az igazi ingatlan lenyúlás!"

    "Ha valami, akkor ez az igazi ingatlan lenyúlás!"

  • Kövér László borostára cserélte bajszát

    Kövér László borostára cserélte bajszát

  • Luxus, osztalék, homály: Lázár János vadászházas cégének titkai

    Luxus, osztalék, homály: Lázár János vadászházas cégének titkai

  • Tusványosra megy az amerikai ügyvivő

    Tusványosra megy az amerikai ügyvivő

  • Takács Péter néha bajban van a számokkal, de most szaván fogná a szakszervezet

    Takács Péter néha bajban van a számokkal, de most szaván fogná a szakszervezet

  • Felszámolják a Tűzoltó utcai lezárást, hétfőtől újra járnak ott az autók

    Felszámolják a Tűzoltó utcai lezárást, hétfőtől újra járnak ott az autók

  • Tiborcz István visszaadott egy ingatlant – nem kevés pénzünkbe került

    Tiborcz István visszaadott egy ingatlant – nem kevés pénzünkbe került

  • Rácz András: a magyar kormány jó eséllyel benne volt a kárpátaljai templomtámadásban

    Rácz András: a magyar kormány jó eséllyel benne volt a kárpátaljai templomtámadásban

  • Hőség és napsütés

    Hőség és napsütés

  • Lehet, hogy megölték az oroszok az Északi Áramlatot felrobbantó ügynököt

    Lehet, hogy megölték az oroszok az Északi Áramlatot felrobbantó ügynököt

  • Leköpték a Tisza Párt aktivistáját Abádszalókon

    Leköpték a Tisza Párt aktivistáját Abádszalókon

  • Durva, 7,4-es földrengés volt Oroszországban, cunamiriasztást is kiadtak

    Durva, 7,4-es földrengés volt Oroszországban, cunamiriasztást is kiadtak

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element