Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

83 évesen, végelgyengülésben halt meg Charles Manson, a megtestesült gonosz

Külföld
2023.11.20.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print
12

Manson már gyerekként is bűnözésből élt. 13 évesen fegyveres rablásért, 17 évesen nemi erőszakért ítélték el. Később is többször börtönbe került.

Charles Manson 1934. november 12-én született. Az 1960-as években Kaliforniába költözött, ahol hippi lányokból szektát alapított. Rajongott a Helter Skelter című Beatles dalért, úgy gondolta, hogy a dal valójában egy faji háborút vízionál, amely a rasszisták és a nem rasszista fehérek között tör majd ki, és amelyben neki hősi szerepe lesz.

Manson maga is írt dalokat és egy véletlen folytán megismerkedett a Beach Boys zenekar dobosával, aki számos zenész barátjának bemutatta. Zenei karrierje nem lett, az egyik lemezkiadó elutasította.

1969. augusztus 9-én három lány az ő utasítására betört a lemezkiadó lakásába, ahol azonban addigra már más, a filmrendező Roman Polanski lakott. Ő épp külföldön volt, amikor a csak Manson-család néven emlegetett szekta tagjai brutális kegyetlenséggel lemészároltak mindenkit a házban, köztük Polanski állapotos feleségét, a modell és színésznő, Sharon Tate-et. Másnap pedig egy vállalkozó házaspárral végeztek. Manson azt gondolta, hogy a gyilkosságokkal feketéket gyanúsítanak majd, de a rendőrök néhány hónappal később eljutottak hozzájuk. Charles Manson természetes halállal halt meg 2017. november 19-én vasárnap este 8 óra 13 perckor. (rtl.hu)

Címlapkép forrása: Los Angeles Times
Videó
KÜLFÖLD
CHARLES MANSON
SZÍNES
ROMAN POLANSKI
szekta
gyilkosság
SHARON TATE
sátán
MEGVÁLTÓ
halálbüntetés
ÉLETFOGYTIG
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2023.11.20. - 05:54
12
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

  • Megnyerte az első pert Lénárd András ellen a csipszgyár csődeljárási ügyében a holland társtulajdonos

    Megnyerte az első pert Lénárd András ellen a csipszgyár csődeljárási ügyében a holland társtulajdonos

  • Pusztul a Dunántúl egykor kedvelt vasútvonala

    Pusztul a Dunántúl egykor kedvelt vasútvonala

  • Kegyelmi-ügy: Gundel Takács Gábor és Lackfi János otthagyják Novák Katalin tanácsadó testületét

    Kegyelmi-ügy: Gundel Takács Gábor és Lackfi János otthagyják Novák Katalin tanácsadó testületét

  • Felhős és szeles lesz a péntek

    Felhős és szeles lesz a péntek

  • Orbán Viktor bejelentése után Novák Katalin elmozdítását hiányolja az ellenzék

    Orbán Viktor bejelentése után Novák Katalin elmozdítását hiányolja az ellenzék

  • Orbán Viktor alaptörvény-módosítást kezdeményez a kegyelmi ügyben

    Orbán Viktor alaptörvény-módosítást kezdeményez a kegyelmi ügyben

  • Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz „a kegyelmi jogról szóló vitával kapcsolatban”

    Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz „a kegyelmi jogról szóló vitával kapcsolatban”

  • Legördült a gyártósorról a 4 milliomodik esztergomi Suzuki

    Legördült a gyártósorról a 4 milliomodik esztergomi Suzuki

  • Agrárüzletbe kezdett Somogyban a miniszterelnök veje, Tiborcz István

    Agrárüzletbe kezdett Somogyban a miniszterelnök veje, Tiborcz István

  • Putyin egyetlen ellenfele nem indulhat a választáson

    Putyin egyetlen ellenfele nem indulhat a választáson

  • Kegyelmi ügy: parlamenti vizsgálóbizottságban tárná fel Varga Judit felelősségét az MSZP

    Kegyelmi ügy: parlamenti vizsgálóbizottságban tárná fel Varga Judit felelősségét az MSZP

  • Gundel Takács Gábor válaszolt Donáth Anna felhívására: Ez így csak politikai kampány

    Gundel Takács Gábor válaszolt Donáth Anna felhívására: Ez így csak politikai kampány

  • Teljesen félreértették eddig Kínát Washingtonban

    Teljesen félreértették eddig Kínát Washingtonban

  • "Anyukám, ezt jól elszúrtad" - vélemény a másik oldalról

    "Anyukám, ezt jól elszúrtad" - vélemény a másik oldalról

  • Veszélyes dolog derült ki a HPV-ről

    Veszélyes dolog derült ki a HPV-ről

  • A kegyelmes asszony

    A kegyelmes asszony

  • Elutazott a kegyelemben részesített igazgatóhelyettes

    Elutazott a kegyelemben részesített igazgatóhelyettes

  • Tizenhétmilliárd forintnyi vizet folyatunk el a semmibe

    Tizenhétmilliárd forintnyi vizet folyatunk el a semmibe

  • Háborognak a Pest vármegyeiek az ügyelet miatt, megszólalt az OMSZ

    Háborognak a Pest vármegyeiek az ügyelet miatt, megszólalt az OMSZ

  • Egyedül maradtak Orbánék: máris kifaroltak a csehek a szankciós vétóból

    Egyedül maradtak Orbánék: máris kifaroltak a csehek a szankciós vétóból

  • Csapdába került az élelmiszeripar – a magyar termelők nyakán marad az alapanyag

    Csapdába került az élelmiszeripar – a magyar termelők nyakán marad az alapanyag

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element