Ferenc pápa állapota enyhén javult, továbbra sincs láza, és a napot olvasással töltötte – közölte a Vatikán.
Az egyházfőt a kórházban elsőként Giorgia Meloni olasz miniszterelnök látogatta meg, aki szerint a pápa humorérzéke a betegsége ellenére is töretlen.
Ferenc pápát a kórházban meglátogatta az olasz miniszterelnök. Giorgia Meloni – a közeli munkatársakat leszámítva – elsőként találkozott a pápával a Policlinico Gemelli kórházban, számolt be róla az il Giornale. A beszélgetésük körülbelül 20 percig tartott, Meloni elmondása szerint a pápa „éberen és érzékenyen reagál”, sőt, még nevetgéltek is. „Viccelődtünk, mint mindig. Nem vesztette el a híres humorérzékét” – tette hozzá.
A Vatikán közleménye szerint a nap végére „enyhe javulás” mutatkozott a pápa állapotában. Szerencsére továbbra sincs láza, a napot újságolvasással töltötte, és beszélgetett legközelebbi munkatársaival - írták. Csütörtök reggel a vatikáni sajtóiroda az alábbi tájékoztatást adta: „Az éjszaka békésen telt, reggel a pápa felkelt, és egy fotelban reggelizett.”
A közösségi médiában és a sajtóban egyre több üzenet és ima szól Ferenc pápa mielőbbi felépüléséért. A kórház szigorúan őrzött tizedik emeletén teljes védelmet biztosítanak számára, hogy minimalizálják a fertőzésveszélyt. A Vatikán arra is figyelmeztetett, hogy egyesek álhíreket terjesztenek a pápa haláláról. „Rendszeresen adunk tájékoztatást az állapotáról, az ilyen hírek terjesztői önmagukat minősítik” – írták. (Pénzcentrum)