Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH), vagyis a magyar állam titkosszolgálata az elmúlt napokban a Magyar Hang három munkatársától kért felvilágosítást a hivatal épületében és végzett rajtuk hazugságvizsgálatot.
Sorrendben Koncz Tamás újságírón, Lukács Csaba lapigazgatón és György Zsombor főszerkesztőn.
A Magyar Hang a honlapján azt írja, tudomásuk szerint a magyar demokrácia történetében még nem történt hasonló eset újságírókkal szemben.
Hozzátették:
Bár kértük, a poligráfos vizsgálat eredményét sem kaphattuk meg. Hiszünk abban, hogy az állami szervek kötelékében még dolgoznak hazájukért elkötelezett emberek, és a magánéleti kérdéseket is érintő vizsgálat részletei – manipulálva, elferdítve – nem kerülnek ki a kormányzati propagandasajtóba.
A Magyar Hang szerint az advent időszaka mindenütt a szeretetről és megbékélésről szól, ám a magyar kormány ezt is egy független újság lejáratására, újságíróinak vegzálására és megfélemlítésére használja fel. „A lelkiismeretünk tiszta, nincs takargatnivalónk. Nem félünk és nem adjuk fel, de a hatóságokkal mindenben együttműködünk. A független újságírás – még akkor is, ha néha hibázunk – nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot. Arra kérjük olvasóinkat, újságíró kollégáinkat, valamint a magyar demokrácia és jogállam iránt aggódó polgárokat, hogy álljanak mellénk ezekben a furcsa időkben. A Magyar Hang szerkesztősége” (media1.hu)