Ha nem is készülnek el, de látszik, hogy valami történik – mondta Gelencsér Attila hétfőn a somogyi polgármesterek előtt.
Sajátos iránymutatást adott Gelencsér Attila, a kaposvári választókerület fideszes országgyűlési képviselője azon a hétfői rendezvényen, amelyen somogyi polgármestereknek tartottak előadást a Versenyképes Járások Program lehetőségeiről. A fideszes politikus ugyanis nyíltan beszélt arról, hogy a felzárkóztatási programban elérhető támogatásokat célszerű lenne még a 2026-os parlamenti választás előtt láthatóvá váló fejlesztésekre fordítani.
A Népszava birtokába került hangfelvétel szerint a képviselő azt mondta:
Akárhogyan ragozom, osztom-szorzom, 13 hónap múlva országgyűlési választás lesz. Azt is értem, hogy ha nagyobb baj lehet abból, hogy ha működési hiány elakaszt egy intézmény működését, de azért én csak-csak arra kapacitálnék mindenkit, hogy ne működjünk előre (sic!), hanem olyan fejlesztéseket valósítsunk meg, amelyek legalábbis látszanak a ’26-os országgyűlési választások előtt. Ha nem is készülnek el, de látszik, hogy valami történik! (…) A kaposvári kistérségben például olyan gyors eszközbeszerzésekben gondolkodnak, mint a kamerarendszer. (…) Parancsra végképp ne tegyen senki semmit! Isten őrizzen! Szabad akarat, szabad fantázia. (…) De például ez gyorsan át tud menni. Biztos, hogy a nap végén, amikor a miniszter az utolsó döntését meghozza abból az ötlethalmazból, akkor nyilván ezek előnyt fognak élvezni. Beszéljünk őszintén, választás közeledik.
A Versenyképes Járások Programot – ahogyan arról többször írtunk – tavaly ősszel hirdette meg a kormány. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter október elején jelentette be, hogy 2025-től minden magyar járás garantált éves fejlesztési forrásban részesül a program keretében. Ehhez a tehetősebb városoktól vonnak el forrásokat.
A Versenyképes Járások Program kerete a Pénzügyminisztérium előzetes számításai szerint mintegy 65 milliárd forint, amelyen 173 járás osztozhat. Ez az összeg új jön össze, hogy települések sokaságától elvonják az iparűzésiadó-bevételek egy részét, egészen pontosan az előző évihez képest keletkezett többletet irányítják egy külön alapba, ahonnan a járások pályázatokkal szerezhetnek pénzt. A tárcavezető szerint a program célja, hogy növelje a területi felzárkózást, s szisztematikusabb fejlesztések valósuljanak meg.
A Népszava birtokába került hangfelvétel szerint azonban Gelencsér Attila fideszes országgyűlési képviselő inkább a gyors, már a választás előtt látható fejlesztésekre kapacitálta a polgármestereket.
Annak ellenére is, hogy a településvezetők közül többen egészen más célokra használnák a pénzt.
A somogyi polgármesterek számára tartott hétfői tájékoztatón megannyi problémát és kérdést vetettek fel a településvezetők. Többségük arra volt kíváncsi, a majdani támogatásokat lehet-e működési, hivatali, egészségügyi finanszírozásra fordítani, ugyanis komoly összegek hiányoznak a büdzsékből.
– Az egészségügy minden járásban komoly probléma – jelentette ki az egyik polgármester.
– Építhetünk utat, játszótereket, csak közben nem tudunk orvoshoz menni.
Ezért kérem az illetékeseket, lobbizzanak annak érdekében, hogy a forrásokat egészségügyi fenntartási, működtetési célokra is lehessen használni.
A tájékoztatón jelenlévő Somogy megyei főispán, Neszményi Zsolt ezzel kapcsolatban kitérő választ adott, szerinte még nem dőlt el, lehetséges lesz-e ez. Gelencsér Attila viszont úgy reagált: érti, hogy előjönnek működési problémák, s nagy baj lehet, ha a működés veszélybe kerül, de ez most egy fejlesztési program.
– Ha most önkormányzati választások jönnének, akkor a polgármesterek működésre vagy fejlesztésre használnák fel a pénzt? – tette fel a kérdést Gelencsér Attila. – Ha egy év múlva polgármester-választás lenne, melyiket választanátok?
– Működésre – szólt közbe valamelyik polgármester, de Gelencsér Attila nem zavartatta magát, újfent kifejtette, jövőre országgyűlési voksolás lesz, így ennek szellemében kell gondolkodni. Szerinte nem mindegy, milyen projektekben gondolkodnak a települések, s melyek fognak előny élvezni a pályázatok elbírálásánál, „amik 2028-ra fejeződnek be, vagy amelyek az idén vagy a választások előtt? Nyilván bármit lehet, de azért szólni szeretnék…” (Népszava)