Halálos fenyegetéseket kapott Ksenija Marić, a belgrádi Legfelsőbb Bíróság bírája, miután felmentett 12 diákot, akiket a belgrádi ügyészség a Belügyminisztérium tagjainak megtámadásával és az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére tett kísérlettel vádolt meg.
A bírónő a fenyegetéseket a Csúcstechnológiás Bűnözés Elleni Ügyészségnek jelentette, amely eljárást indított az ügyben – írja a Danas.
Korábban a Kurir és az Informer bulvárlapok azzal vádolták, hogy támogatta a rendőrség elleni blokádokat és nyílt erőszakot, a lapok Marić családtagjait és barátait is támadták. (SZMSZ)
Címlapkép forrása: SZMSZ