A fideszes L. Simontól nem a gyerekeket, hanem a Fideszt kellett megvédeni

Mindenek előtt szaladjunk végig az eseményeken.

• A Nemzeti Múzeum adott otthont a valóságot leghitelesebben elbeszélő kiállítások egyikének, a World Press Photo címet viselő, a földkerekség legjobb dokumentaristáinak fotóit felvonultató tárlatnak.
• Hetekkel a megnyitó után érkezett a hír: a Mi Hazánk kezdeményezésére a 18 év alattiak nem látogathatják tovább a tárlatot, mert az sérti a gyermekvédelmi törvény előírásait. Erről Csák János kultúráért felelős miniszter tájékoztatta a pártot. (Az okok egyike az volt, hogy melegek számára létrehozott idősotthonban készült sorozat is látható volt a gyűjteményben.)
• Noha Csák válaszában még arról volt szó, hogy kérésére L. Simonék szigorították a kiállítás megtekintésének szabályait, később az igazgató Facebook-posztjában köszönetet mondott Dúró Dóra Mi Hazánk-elnökhelyettesnek, s olyan képeket tett közzé, amelyeken bejárat előtt kígyózó sorok láthatók. Válaszul Dúró jelezte, tudták, hogy L. Simon az aberrációhoz vonzódik.
• Közben kiderült az is, a tiltótáblák ellenére bejuthatnak 18 éven aluliak, mivel a Nemzeti Múzeum illetékesei nem „igazoltathatnak”. Az intézmény az AFP-nek azt írta, a múzeum a látogatók együttműködésére és szabálykövetésére támaszkodik. A weboldalon fel van tüntetve, hogy 18 éven aluliak nem vásárolhatnak jegyet, és a kiállítás bejáratánál 18 éven aluliakat korlátozó tábla is van.
• A finisben, azaz hétfőn Csák kirúgta L. Simont, mert szerinte elmulasztotta a jogkövetést. L. Simon a Facebookon azt írta, visszautasítja, hogy tőle vagy az általa vezetett múzeumtól kellene megvédeni a gyerekeket, ezért csak tudomásul venni, de elfogadni nem tudja a döntést.

L. Simon Lászlónak ebben nyilvánvalóan igaza van: a karrierje jelentősebb részét a Fidesznek szentelő, a párt meghatározó kultúrpolitikusának számító L. Simontól ugyanis nem a gyerekeket, de nem is az igazságot, a valóságot, pláne a magyar kultúrát, hanem a Fidesz-világot kellett megvédeni.

Miért védi a Fidesz-logikát L. Simon eltakarítása?

Ha feltételezzük, hogy a Fidesz-logika nem tart őszi szünetet, akkor Fidesz-racionalitások sora szól a direktor azonnali eltávolítása mellett.

1. Autoritás. L. Simon kvázi karikírozott egy minisztert, azaz a Főnök, Orbán Viktor kormányának egy tagját. Elvégre a múzeum rögzítette, megteszi, amit lehet, aztán a jogszabályt átnézve jelezték, nem tudnak sajnos személyit elkérni, végül L. Simon a Facebookon tudatta, micsoda sorok állnak a múzeum előtt. Ez olyasmi, amit a pártban nem lehet megtenni, nyilvánosan jelezték a kormány egyik kulcsjogszabályának abszurditását. Azzal, hogy a renitensnek mennie kellett, a kormány újra világos üzenetet küldött minden intézményvezetőnek, politikusnak, Fidesz kegyéből eljáró döntéshozónak: az autonómiának vannak határai, az autoritásnak pedig nincsenek kihívói.
2. Sikerkritérium. L. Simon nagyon régi fideszesként is elkövette azt a hibát, hogy nem értette a Fideszt. Rosszul azonosította munkájának sikerkritériumait. Ebben a rendszerben és a Fidesz totális politikafelfogásában ugyanis a legfőbb sikerkritérium nem a kiállítás sikere, hanem a Fidesz-szavazók száma. (Éppen ezért nem lényeges például a nézőszám sem az állami médiában.) Azaz a legvégső kérdés, hogy az adott intézkedés, eljárás a nap végén a Fidesz táborának egyben tartását, a nagy történet integritását szolgálja-e. Az elsődleges funkció ugyanis nem a legmenőbb, -jobb kiállítások létrehozása, hanem a politika megtámasztása.
3.  Gyermekvédelem. A Fidesz kulcstémáinak egyike az úgynevezett LMBTQ-lobbi elleni háború, amelynek keretében megvédi a magyar gyermekeket. Ennek sikeréhez nélkülözhetetlen, hogy a lehető legkomolyabb veszélyként azonosítsa mindenki, akinek szerepe van a projektben. Pont úgy, mint például a migrációt. L. Simon eljárásával – még ha akaratlanul is – mintha az egész gyermekvédelmi műsor komolytanaságát jelezte volna. Noha már az is elég lett volna, hogy Csák jelzése nyomán nem állított fel azonnal korhatárkapukat az ajtóban. És mindegy, hogy ez nem következik a jogszabályból, megvalósíthatatlan, és így tovább. Ám nem azért fideszes a múzeum vezetője, hogy a Fidesznek magyarázkodnia kelljen, ha akar valamit. Merthogy ők ezzel üzenni akartak a szavazótábornak, és tökéletesen érdektelen, hogy a Nemzeti Múzeum igazgatója, a párt meghatározó kultúrpolitikusa úgy egyébként mit gondol erről az egészről. Pláne az, hogy a valóságban működik-e a távoltartás: a lényeg a történet, nem pedig az, bemennek-e a kíváncsi kamaszok a múzeumba kezükben az okostelefonnal, amelyen aztán bármit elérhetnek nulla másodperc alatt.
4. Mi Hazánk. Egyre inkább tűnhet úgy, hogy a Fidesz szavazótáborának a szélén van egy Mi Hazánk-veszély. Noha a párt valamilyen mértékben nyilvánvalóan kontrollált, ám a Fideszben pontosan értik, a politika egy pontig menedzselhető, ám egy ponton túl kontrollon kívüli része is van. Azaz a Fidesz széléről leváló választók viszonylag könnyen csúsznak a Mi Hazánk felé, miközben sokkal nehezebben elérhetőek a túloldali „Gyurcsány és vidéke” tábor számára. Ahogyan a Jobbik történetének első szakasza, úgy a Mi Hazánk is rejt vidéki kockázatokat a fidesznek, mert néhány százalék váratlan odaszakadása bizonyos körzetekben fontos lehet, ha a Fidesz a negyven százalék környékén stabilizálja támogatottságát, s nem tud visszamászni az ötvenes tartományba. Minthogy ez létező veszély, erre koncentrálnak. A túloldalon L. Simon korrekt eljárása úgysem hozna nekik semmit, az az urbánus elit, amely méltányolja az igazgató viselkedését, elérhetetlen és érdektelen számukra.

Nem fizetnek, de keresnek

A Fidesz hatalompolitikai működésében tökéletesen felesleges morális vagy eszmei változókat keresni, ez mindig költség/haszon elemzés.

Költség. Itt az nincs. A választók tömege számára tökéletesen érdektelen, kirúgták-e a múzeum igazgatóját, sokan eddig sem tudták, ki az; a többséghez tán el sem jut a hír. A Fidesz-szavazók egyébként sem lepődnek majd meg azon, hogy a Fidesz fideszes, ráadásul mikromnyi esély sincs arra, hogy az Orbán-rendszer hívei azért váljanak le, mert L. Simon nem vezetheti tovább a múzeumot, lehetetlen, hogy éppen ez lenne az a pont, amely tömegeknek jelent fordulatot, ha közben megvédik őket Gyurcsánytól, Brüsszeltől, valamint a migráció okozta veszélyektől.

Haszon. Amint arról írtunk, a lépéssel kijelölték a fideszes döntéshozó, intézményvezető elit mozgásterét, autoritási korlátait, és így tovább. A Mi Hazánk elméletileg kontrolállt szavazatszerzési képességét is igyekeztek korlátozni, miközben újra elküldték a legfontosabb üzenetet a Fidesz erre fogékony, a téma iránt érdeklődő részének. Jelezték: a gyermekeket mindenáron megvédik. (Bármit jelentsen is ez.)

Hogy ebben a képletben hol van a kultúra? A világ elbeszélésének a lehetősége? A pluralizmus? A magyar kultúra? Egyáltalán: az igazság?

Sehol. Ebben, ahogyan a NER működéséből következik, csakis a Fidesz hatalompolitikája van.

A történetben talán csupán az a meglepő, hogy a fideszes L. Simon László is őszintén meglepődik a Fidesz működésén. (24.hu)