Az, hogy valamiféle erő még a NER-re is hat, amely visszatartja mondjuk attól, hogy az utolsó lábujjával is letáncoljon a normalitás talajáról, jó hír.
Ha külső erő hat rá így, az sem baj. Nem minden ám a szuverenitás. Ahhoz képest ugyanis, hogy eredetileg a sajtó megregulázásával indokolták a szuverenitásvédelmi tervet, ha a tegnap beterjesztett szöveggel lesz törvény a tervezetből, az alapján újságírókat nem lehet majd rabláncon elvezetni, csak mert pályáztak külföldi pénzekre is. Választáson induló civil szervezeteket viszont lehet. A Fidesz úgy került hatalomra 2010-ben, hogy pártalapítványa ellenzékben fogadott el külföldi pénzeket. Vélemény.
„Sérül Magyarország szuverenitása – egyúttal kiemelt nemzetbiztonsági kockázatot hordoz –, ha a politikai hatalom olyan személyek, szervezetek kezébe kerül, akik és amelyek függőségi viszonyban állnak bármely külföldi hatalommal, szervezettel vagy személlyel.”
A tegnap este benyújtott „szuverenitásvédelmi” törvénycsomag tervezetében szerepel ez a veretesnek látszó megállapítás, rögtön az elején, előzetes indoklásaként mintegy annak, miért van szükség az Alaptörvény újabb módosítására, új, „szuverenitásvédelmi” hivatal létrehozására, azon szervezetek monitorozására, amelyek „külföldről származó támogatás felhasználásával megvalósuló tevékenysége befolyást gyakorolhat a választások kimenetelére”, valamint akár három évig terjedő börtönbüntetés belengetésére azok számára, akik választáson civilként indulva külföldről fogadnának el pénzt.
Mielőtt részletesen belemennénk, mi értelme is van a tervezetnek, vizsgáljuk meg előbb az idézetben foglalt alapállítást! Két lehetőség van ugyanis. Az állítás vagy igaz, vagy nem az. Mérhetetlen nagyvonalúságunkban először fogadjuk el igaznak a mondat tartalmát. Hümmögve bólogassunk kicsit, miközben mondogatjuk: igen, országunk szuverenitása sérül és kiemelt nemzetbiztonsági kockázatot hordoz, ha a politikai hatalom olyanok kezébe kerül, akik függőségi viszonyban állnak bármely külföldi hatalommal, szervezettel vagy személlyel.
A nyugodt, egyetértő hümmögést azonban ekkor óhatatlanul éles csattanás szakítja meg: a homlokunkra csapunk. Hiszen akkor baj van. Legalább 2010 óta nagy a baj. Akkor ugyanis olyanok kerültek hatalomra, akik pénzt fogadtak el külföldről.
A Fidesz pártalapítványa kimutathatóan kapott a német CDU pártalapítványától. Nem csupán ösztöndíjprogram keretében: többször milliós összegeket utaltak a németek a Fidesz-alapítványnak.
Kormányra kerülve aztán a német autóipar érdekeit mindig szem előtt is tartotta az Orbán-kormány.
Mielőtt azonban ebből rögtön levezetjük a világot irányító titkos összeesküvések nagy elméletét és alusisakkal a fejünkön kiabálunk a „big pharmáról”, kérdezzük meg: sérült ettől Magyarország szuverenitása?
Nem sérült. Egyrészt a német kapcsolat tudható, nyilvános, sőt látványos volt, annak tudatában hozhattak döntést a választók, kell-e nekik a németektől pénzt felmarkoló Fidesz. Másrészt kormányra kerülve aztán sok ipari kérdésben egy húron pendült ugyan a kormány a németekkel, de a tőlük kapott pénz egyáltalán nem akadályozta meg Orbán Viktort abban, hogy az eszement német „Willkommenskultur” leghangosabb kritikusa legyen 2015-ben.
A valóság tehát némileg bonyolultabb a „külföldről jött pénz=nemzetvesztés”-egyenletnél, ám ettől még természetesen fontos, hogy más országok érdekében dolgozó, általuk kreált vagy időközben megvett fedett ügynökök ne lehessenek hatalmon Magyarországon. Jó lenne például pontosan tudni, húzódik-e személyes érdek vagy lekötelezettség a magyar kormányfő látványos putyinista fordulata mögött – ha ilyesmit kutatna a jövő februártól működő szuverenitásvédelmi hivatal, annak valóban lehetne haszna.
Eszközei mindenesetre elvileg lennének: gyakorlatilag bárkitől bármilyen információt elkérhet a hivatal, ráadásul az elnöknek és az alelnököknek titoktartási kötelezettségük sincs. Még a nemzetbiztonságtól is kérhetnek információt. Csakhogy a minősítettek feloldását azért kérniük kell – nem sokáig jutnának tehát, ha mondjuk valami csoda folytán kutatni kezdenék a diplomácián túlmutató Orbán–Putyin-viszonyt. Még akkor sem jutnának sokra, ha a nemzetbiztonságnak egyébként lenne a témáról érdekes információja – amit persze erősen kétlünk. Azt is, hogy ilyen szándék megfogalmazódik majd az Orbán Viktor által javasolt, hat évre kinevezett majdani elnök fejében. Nem fog, holott az ország szuverenitását alighanem az veszélyezteti legdurvábban, ha fő döntéshozóját valamivel titokban zsarolni tudják.
Ehelyett figyelhetik majd a civil szervezeteket, hogy betartják-e a szabályokat, amelyek eddig csak a pártokra vonatkoztak, mostantól meg már rájuk is, ha indulnak választáson. Ha nagyon ügyesek, 2026-ban megakadályozhatják, hogy civil szervezet külföldi pénzből plakátkampányt csináljon – amelynek ugye tavaly is akkora hatása volt Márki-Zayék amerikai pénzes produkciójával, hogy nemhogy az ország, de még a Fidesz szuverenitásának sem ártottak vele. Orbán Viktor simán kétharmadot szerzett megint. Efféle törvény nélkül is.
A negyedik kétharmadnak több oka volt, részleteztük is akkor rögtön, egyike volt ezeknek az erőforrások elképesztő különbsége. A párttörvényt ugyanis a Fidesz játszotta ki igazán, amikor szintén civilnek álcázott szervezetek folytattak politikai plakátkampányokat – elég egy alapítványt közbeiktatni, s a milliárdok rögtön elvesztik közpénzjellegüket. Plakátolhatott a CÖF is kedvére, a Megafon is folytathatott milliárdos Facebook-kampányt a Fidesz érdekében – sem egyik, sem másik nem jelent meg a Fidesz kampányköltségei között, ahogy a KESMA-birodalom Fidesz-érdeket szolgáló üzeneteinek ára sem. Azokat szintén a magyar adófizetők állták tízmilliárdos nagyságrendben. Azok az adófizetők is, akik nem a Fideszre szavaztak. A választáson részt vevők majdnem fele, 48 százaléka is tehát.
Az állampárti működés és a tisztességtelen, valójában csak látszólagos versenyfeltételek egyrészt kitermelték az ellenzéki kényszert, hogy forrást szerezzenek, s hasonlóan vonjanak be pénzeket a kampányba, mint a CÖF-ös „civilséggel” trükköző Fidesz –
csak mivel az ellenzéki összefogásnak nem nyílt lehetősége arra, hogy a Fideszhez hasonlóan az államkasszát csapolja meg, másfele kellett keresgélniük. Valahol a NER-en kívül. Külföldön.
Amennyit ott találtak, századrésze sem volt ugyan a Fidesz által közpénzből pártcélra eltérített forrásoknak, de még így is kimondhatjuk: cseppet sem volt ez egészséges helyzet tavaly. Még üdvözölhetnénk is, hogy becsukják most ezeket a kiskapukat – ha becsuknák mindet. Ám most csak azok az ajtók záródnak, amelyek a külföldről kapott „civil”, valójában politikai szándékú pénzekre vonatkoznak. A pártokra vonatkozó szabályokat kijátszó CÖF-ös álcivil kampányok mehetnek tovább.
Az ország szuverenitásáról szóló mantra a választásokkal kapcsolatban tehát – amely ezt a törvénytervezetet megalapozta – cseppet sem a népszuverenitásról szól. Ahhoz, hogy az érvényesüljön, egyszerűen tisztességes tájékoztatás és egyenlő versenyfeltételek kellenek. Ez a tervezet ehhez nem visz közelebb, ami nem olyan nagy csoda, hiszen a szuverén ebben a felfogásban nem az ország, hanem Orbán Viktor maga. Ami az ő szuverenitását sérti, az ellen az államnak és szerveinek harcolniuk kell. Erre pedig alkalmasak a Fideszt nem, de az ellenzéket források lehetőségétől elvágó új szabályok, meg a felállítandó új hivatal is.
Utóbbi jogosítványai arra éppen elegendők lesznek, hogy kitűnő Vegzatúra- és Propagandahivatalként működjön. Feladatai között szerepel ugyanis, hogy „feltérképezi és vizsgálja azon szervezeteket, amelyek külföldről származó támogatás felhasználásával a választói akarat befolyásolására irányuló tevékenységet folytatnak, vagy ilyen tevékenységet támogatnak”. Na most, a választói akarat befolyásolása elég tág fogalom, például idetartozik az is, ha egy újság igazat ír bármilyen politikusról. Nyilván azért teszi, hogy olvasója a kapott információt átgondolva döntsön majd a választáson. Ha ezt olyan szervezet teszi, amely kapott külföldről pénzt – nos, máris vizsgálhatja a vegzatúrahivatal, aztán jól megállapíthatja a jelentésében, hogy külföldi ügynök az illető. Börtönbe a sajtómunkást ezért nem fogják vinni, a 3 év nehéz vasban csak a választáson külföldi pénzzel induló jelöltre vagy szervezetre vonatkozik, ám a törvénytervezet egyáltalán nem zárja ki, hogy a sajtó megbélyegzésére is használják. A szabály ugyanis egyszerű: külföldről jött pénzből igazat mondani sem szabad, eltérített magyar pénzekből viszont orrba-szájba lehet hazudozni is, azzal semmi gond.
Az tehát, hogy a sajtóról egy szó sincs a tervezetben (holott a Fidesz-frakcióvezető Kocsis Máté szeptember végén még azzal indokolta a szuverenitásvédelem szükségességét, hogy a „dollármédia” orra alá kell borsot törniük), elvileg nem jelenti, hogy a gyakorlatban a hivatal nem száll majd be a dollármédiázós kormánykampányokba néhány rendkívül komolynak látszó pecsétes papírral, jelentéssel.
A helyükben mondjuk nem tennénk ilyet. Nevetségessé tennék magukat. Ha ugyanis így fogadják el ezt a törvényt, ahogy a tervezetben szerepel, abból egyértelmű: a jogalkotó szerint börtönnel is sújtandó gonosz nemzetvesztést, szuverenitáscsorbítást csupán választáson indulva lehet elkövetni. Végül tehát alulmaradtak azok a Kocsis Máté hangján szólók, akik a sajtóra is kiterjesztették volna a böriveszélyt – ez volt az a fal tehát, ameddig a Fidesz elmerészkedhetett anélkül, hogy tényleg kivágjanak minket az EU-ból. Az, hogy valamiféle erő még a NER-re is hat, amely visszatartja mondjuk attól, hogy az utolsó lábujjával is letáncoljon a normalitás talajáról, jó hír. Ha külső erő hat rá így, az sem baj. Nem minden ám a szuverenitás. Az lehet káros is, ha egyetlen személynek van, másoknak meg nincs. Fontos is lehet – ha népszuverenitásról van szó. De még fontosabb, hogy jó döntések szülessenek. Az ráadásul, hogy valami „hatással van” egy döntés meghozatalára, még csak nem is jelenti, hogy a döntéshozó szuverenitása sérülne. Ja, hogy nem tehet meg bármit következmények nélkül? Hogy azokat mérlegelnie kell és úgy kell döntést hoznia? Az élet már csak ilyen.
S hogy elég átgondolt-e ez a tervezet? Nem vagyunk biztosak benne. Ha például Romániában ihletet merítenek belőle, könnyen befellegezhet annak a gyakorlatnak, hogy a magyar állam erdélyi civileket segít.
Azért persze nem hullajtanánk sok könnyet, ha a jövőben nem magyar pénzzel avatkoznának be kormánykörök mondjuk az észak-macedón, a szlovén, vagy a francia választásokba – ahogy ez a NER alatt gyakorlattá vált. Aláhúzva, hogy a szuverenitás nem általános érték. Inkább a Jupiter–kisökör-szabályzat mentén értelmezendő. Ha mi avatkozunk be más állam választásába, az dicső tett, ha más a mienkbe, az nemzetvesztés – persze az is csak akkor az, ha a szövetségeseink teszik Nyugatról, és éppen nem a Fidesz érdekében. A rusz medve mancsát ellenben a legnagyobb örömmel rázogatjuk, kémeit tárt karokkal várjuk, dezinformációs csatornái ellen nemhogy nem küzdünk, inkább kihangosítjuk álhíreiket a saját állami médiánkban. Ahol persze rendkívül szuverén emberek dolgoznak. Pontosabban: szuverénemberek. A szuverén emberei.
A törvénytervezetre visszatérve: összességében nem sok újat hoz. A pártokra eddig is vonatkozó szabályokat kiterjeszti minden választáson induló szervezetre, bezár tehát egy kiskaput a külföldi pénzek fogadása előtt, plusz megalakít egy sóhivatalt, amely bármilyen információt megszerezhet, és majdnem bármilyet nyilvánosságra is hozhat, de mást nagyon nem tud tenni. Ez személyiségi jogilag eléggé riasztó, könnyű lehet visszaélni vele, sajtóvegzálási kampányokat is lehet indítani akár, de azok eddig is hasítottak a propagandatérben. A Válasz Online-nál ezeket megvetéssel és rosszallással igen, különös izgalommal azonban eddig sem figyeltük: megalakulásunk óta tartjuk magunkat ahhoz, hogy nem indulunk külföldi pályázati pénzekért, ahogy magyar pártpénzekért vagy oligarchapénzekért sem. Hogy addig létezünk, ameddig (értelemszerűen: magyar) olvasóink támogatják a munkánkat, mert fontosnak érzik a létünket. Ebben a döntésünkben azonban a fennkölt gondolat bár fontos, de nem az egyetlen tényező. A gyakorlatban ugyanis a „külföldi pénz” cseppet sem úgy néz ki, ahogy a propaganda faék egyszerűségű képlete mutatja – a sajtó esetében sem. Nem úgy megy az, hogy az amcsik megdobnak egy lapot egy rakás pénzzel, aztán az rögtön amcsi érdekeket szolgál. (EU-pályázatok esetén meg különösen nehéz értelmezni a „külföldi érdeket”, hiszen Magyarország az EU tagja.) A pályázatok összeállítása rengeteg idő és munka. Kell rá egy munkatárs, aki azzal foglalkozik. Aztán ha nyer a pályázat, a teljesülést dokumentálni kell, azt ellenőrzik, egy rakás dokumentumot kell köröztetni, jóváhagyatni… Nem azt, hogy sikerült-e Soros adósrabszolgaságába taszítani a magyarságot, hanem olyan uncsi dolgokat, hogy elkészült-e a cikk a folyószennyezésről, amire a pályázati pénzt kapta a szerkesztőség. Tízfős csapatunknak egyszerűen nincs kapacitása ilyesmire – a normális, valódi újságírói munkától, a lap rendes működtetésétől vonná el az energiát a rengeteg adminisztráció. Szerencsénkre és olvasóinknak hála ilyen források bevonása nem is égető így, ötödik születésnapunk előestéjén, más, nálunk nagyobb szerkesztőségeknek azonban elengedhetetlen lehet a működéséhez a pályázati pénz – 50-60 fő közül pedig már akad is olyan, akire rábízhatók az adminisztráció terhei.
S ahogy a Fidesz sem lett külföldi ügynök attól (nem attól lett külföldi ügynök), hogy az alapítványa német pártpénzt fogadott el ellenzékben, laptársaink sem lesznek azok attól, ha – velünk ellentétben – fogadnak külföldi pályázati pénzeket is.
Öröm, hogy a törvénytervezet tanúsága szerint erre végre a Fidesz is rájött. (valaszonline.hu)
