Először tesztelték élesben is azt a módszert, amellyel apróra zúzott sókristályokat tartalmazó aeroszolt permeteznének felhőkbe, hogy azok jobban visszaverjék a napfényt. A megoldás ellentmondásos, de egyre többen hisznek benne.
Ezen a ponton nyilván senkinek nem kell bemutatni a globális felmelegedést, illetve annak potenciális hatásait, amelyek már annyira fenyegetőnek tűnnek, hogy a fosszilis tüzelőanyagoktól való megszabadulás mellett állandóan terítéken vannak az olyan, extrémebb megoldások is, mint a szén-dioxidot a légkörből kivonó karbonporszívó, vagy akár az űrben kifeszített, hatalmas napárnyékoló ponyva, vagy az az ennél talán kevésbé bizarr, de szintén a napsugárzás csökkentésére fókuszáló módszer, amelyet nemrég először tesztelt élesben is egy kutatócsoport.
A kutatók egy furcsa berendezéssel lőttek apróra zúzott sókristályokat tartalmazó aeroszolt a levegőbe, hogy kiderítsék, bele lehetne-e permetezni azt az óceánok feletti felhőkbe is, hogy azok jobban vissza tudják verni a napfényt. Az éveken át tökéletesített gép a kritikusai szerint eltereli a figyelmet a valódi megoldásokról, de egyre többen hisznek abban, hogy hamarosan ezt is be lehet majd vetni annak érdekében, hogy a Föld légköre ne melegedjen ennyire ijesztő mértékben – írja a New York Times.
A felhők kifényesítésének ötlete 1990-ből származik, amikor egy John Latham nevű fizikus „A globális felmelegedés kontrollálása?” címmel közölt írást a Nature szaklapban, amelyben elsőként vetette fel, hogy apró részecskéket kellene pumpálni a felhőkbe, hogy megfékezzük a klímaváltozást. Lathamnek azután jutott eszébe ez, hogy a fia séta közben megkérdezte tőle, hogy miért fényesebb a felhők teteje, mint az alja, mire válaszul elmagyarázta neki, hogy tulajdonképpen ezek tükrök, amelyek visszaverik a napsugárzást.
Latham egészen pontosan azt vetette fel, hogy létre kellene hozni egy ezer vitorlásból álló, személyzet nélküli hajóflottát, amely a világ óceánjait járva folyamatosan apró tengervízcseppeket permetezne a levegőbe, ezzel verve vissza a Nap sugárzását. Az egész alapja a Twomey-féle hatás, melynek lényege röviden az, hogy sok apró cseppecske jobban visszaveri a fényt, mint kevés nagy, ha pedig nagy mennyiségű aeoroszolt tolnánk bele a felhőkbe, akkor számunkra kedvező módon tudnánk megváltoztatni az összetételüket.
A kutató azt mondta, hogy ha csak három százalékkal meg tudnánk növelni a felhők fényvisszaverő képességét, azzal már képesek lennénk teljesen ellensúlyozni a légkörbe jutó szén-dioxid által okozott felmelegedést. Azt is hozzátette, hogy ezzel legalább lenne lehetőségünk arra, hogy időt nyerjünk valahogyan. Sarah Doherty légkörkutató, a Washingtoni Egyetem felhőfényesítő programjának vezetője egyébként a New York Timesnak elmondta, hogy az óceánokat járó hajók által kibocsátott apró részecskéknek eddig is volt hasonló hatásuk, de némileg ironikus módon a technológia fejlődésével egyre csökkent a kibocsátásuk, így a felhőket is kevésbé fényesítik, a hűtő hatás pedig csökken.
Persze ideális esetben, egy direkt erre kitalált programban nem káros anyagok kibocsátásával érnék el ezt, hanem a környezetet kímélve. Pontosan ilyen a most letesztelt módszer is, melynek alapját a tengeri só képezi. A szándékos felhőfényesítés viszont elég trükkös, mert az aeroszolok méretét nagyon pontosan kell belőni – ha túl kicsik, akkor nincs hatásuk, ha pedig túl nagyok, akkor pont az ellenkező hatást érik el velük – a mostani projekt egyik kutatója szerint az ideális részecske nagyjából akkora, mint az emberi haj vastagságának hétszázad része.
Ezt már eleve elég nehéz megalkotni, de utána még azt is ki kell találni, hogy hogyan juttassanak másodpercenként egybilliárd (tíz a tizenötödiken) ilyen részecskét a levegőbe, erre alkalmas eszközt pedig nyilván nem találni minden bokorban. Most viszont mégis érkezett erre megoldás, amiben a neves tudósokból álló kutatócsoport mellett fontos szerepe volt a kutatást finanszírozó Bill Gatesnek is. Az így kifejlesztett, hóágyúra emlékeztető berendezés lényege, hogy egy sor fúvóka segítségével képes olyan magas nyomáson kifújni a levegőt, hogy éppen megfelelő méretűre zúzza össze a használt sókristályokat.
Így jutottunk el a szolgálatból kivont, jelenleg múzeumként funkcionáló repülőgép-hordozó, a Hornet fedélzetén véghezvitt kísérletig, ahol egyelőre azt próbálták megmérni egy rakás szenzorral, hogy a gépekbe pumpált magas nyomású levegő és víz kombinációjából születő vízpárában lévő, tökéletes méretűre aprított aeroszolok később is ekkora méretűek maradtak-e, függetlenül a széltől és a páratartalomtól. Az eredményeket most még hónapokig fogják elemezni, de ha ezzel meglesznek, kiderülhet, hogy a felhők fényesítése tud-e működni, és ha igen, akkor hogyan.
Ha az derül ki, hogy a dolog nem működik, akkor sem lesz felesleges, hiszen a kinyert adatok segítséget nyújthatnak az aeroszolok és a felhők közti kölcsönhatások megértésében. Persze ha működik, az sem fog azonnal megoldást hozni, még legalább tíz év kellhet majd ahhoz, hogy a gyakorlatban is be lehessen vetni a módszert. A technológia kritikusai szerint egyébként a napsugárzás csökkentésére irányuló kezdeményezéseknek nem sok értelmük van, mert ha működnek is, azt nem lehet megmondani, hogy milyen hatásuk lesz a bolygó klímájára, és egyébként is, több értelme lenne arra fókuszálni, hogy minél előbb megszabaduljunk a fosszilis tüzelőanyagoktól.
Ezzel a technológiát kutatók is egyetértenek, Doherty szerint mindannyian reménykednek abban, hogy sosem kell majd bevetniük ezeket a berendezéseket. Azt ő is kiemelte, hogy muszáj lesz megvizsgálni a dolog potenciális hatásait, de hozzátette, hogy ettől még ki kell deríteni, hogy tud-e működni, és ha igen, hogyan, mert senki nem tudja, hogy mikor jutunk el arra a pontra, amikor egyszerűen muszáj lesz bevetni. Az ezzel foglalkozó kutatók abban is reménykednek, hogy a nagyközönségtől nem elzártan zajló kísérlet segíthet abban, hogy ne féljenek az ilyen módszerektől az emberek. (Telex)
