Felrobbanthatja az inflációt a béremelkedés?

A munkaerőpiac feszessége tehát enyhült, de a számok mögé nézve sokkal árnyaltabb a kép. Mekkora béremelkedés várható Magyarországon? Mennyire erős a dolgozók alkupozíciója? Mennyire kell tartanunk az infláció újbóli emelkedésétől?

A januári foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat sokan „csalódást keltőnek” jellemezték. A november-január közötti három hónap átlagában ugyanis 4,6%-ra emelkedett a munkanélküliségi ráta, miközben a foglalkoztatottak száma közel 37 ezer fővel süllyedt. A gazdasági aktivitás visszaesése az elmúlt negyedévekben fokozatosan gyűrűzött be a munkaerőpiacra is, a 2022 második negyedéves mélypontot jelentő 3,2%-os szintről mára a Covid-válság idején látott „magasságokban” áll a munkanélküliségi ráta.

A romlás a recesszió első fázisában mérsékelt volt, aminek összetett okai lehetnek. A járvány alatt/után a cégek megtapasztalták, hogy a munkaerőállomány elbocsátások utáni visszaépítése milyen nehézségekbe ütközik, emiatt a romló környezethez első körben nem a munkaerőállomány csökkentésével reagáltak. Másrészt a munkaerőpiac a válság előtt rendkívül túlfűtött volt, így az alkalmazkodás nem az elbocsátásokon keresztül, hanem a toborzás takaréklángra kapcsolásával valósult meg. A következő néhány hónapban érdemi javulásra még nem számíthatunk, az általános várakozás szerint azonban a gazdasági kilábalással párhuzamosan a munkanélküliségi ráta is fokozatosan mérséklődhet az idei évben.

A munkanélküliségi ráta emelkedése és a foglalkoztatottság csökkenése egyik oldalról kellemetlen, másik oldalról nézve viszont akár pozitívan is értékelhető. A számok a munkaerőpiaci feszességek oldódását mutatják, és azt jelezhetik, hogy csökkennek a bérek oldaláról az inflációra leselkedő veszélyek. De tényleg hátra dőlhetünk?

HA CSAK A FŐ SZÁMOKAT NÉZZÜK, EGYÉRTELMŰEN ENYHÜL A MUNKAERŐPIAC FESZESSÉGE, A SZÁMOK MÖGÉ NÉZVE AZONBAN SOKKAL ÁRNYALTABB KÉP RAJZOLÓDIK KI.

A munkanélküliek száma és a munkanélküliségi ráta emelkedik, de a KSH adatai szerint a betöltetlen álláshelyek száma (bár csökkent az elmúlt időszakban), még mindig magas. Ugyanez igaz az egy üres álláshelyre jutó munkanélküliek arányára, ami a feszesség egy általános mérőszáma.

A gazdaság tehát nem távolodott el számottevően a teljes foglalkoztatottság állapotától, a gazdasági növekedés újbóli beindulásával párhuzamosan, valamint a folyamatban lévő nagy beruházások hozadékaként a munkaerő iránti kereslet a következő években erősödik. Előre tekintve a gazdaságot a képzett munkaerő permanens hiánya jellemezheti, ugyanis a munkaerő állomány bővítésére korlátozott a mozgástér.

1. A demográfia ellenünk dolgozik: a következő 10 évben nagyságrendileg 250-300 ezer fővel csökken a munkaképes lakosság. A szabályozott gazdasági bevándorlás segít, de az alaptrendeket nem tudja teljes egészében megfordítani. (A jelenleg hatályos szabályozás szerint a külföldi munkavállalók kvótája az előző négy negyedévre vonatkozó üres álláshelyek átlagos száma).
2. Az aktivitási ráta további emelése is egy idő után korlátokba ütközik. A munkavállalási korú népesség esetében (15-65 év) az aktivitási ráta 2023 negyedik negyedévben 77,6%-on állt (összehasonlításul 2009-ben 66,3% volt ez a mutató). Ezt a rátát érdemben 80% fölé tolni nagyon komoly kihívás.
3. A kormányzati kommunikációban rendszeresen megjelenik, hogy körülbelül 300 ezres munkaerőtartalék van a gazdaságban, amelynek aktivizálásával érdemben növelhető a munkaerőállomány és a foglalkoztatottság. A papíron 300 ezres állomány a gyakorlatban azonban ennél jóval kevesebb. Még a hivatalos kormányzat kommunikáció is elismeri, hogy a tartalékból néhány 10 ezer fő az, aki azonnal foglalkoztatható, és további néhány tízezer fő, aki átképzés után integrálható a munkaerőpiacra
4. A KSH adatai szerint az inaktívak kevesebb, mint 5%-a kíván dolgozni, szemben a 2009-es 10% feletti értékkel. Ez 109 ezer inaktív munkaképes korú embert jelent.
5. A munkanélküliek 15,3%-a több mint egy éve, 28,5%-a minimum két éve munkanélküli, az összes munkanélküli több mint 30%-a maximum 8 osztályos végzettséggel rendelkezik és több mint 15%-uk soha nem dolgozott.
6. Az inaktívak „aktivizálását” képzettségbeli hiányosságok mellett a földrajzi súrlódások is nehezítik. A Közép-Dunántúl 2,2%-os értékével áll szemben Észak-Magyarország 7,3%-os munkanélküliségi rátája. (2023 negyedik negyedéves adatok). Bizonyos régiókban tehát extrém túlfűtött a munkaerőpiac, más régiókban viszont jelentős a munkanélküliség.  Ezek a földrajzi eltérések komoly súrlódásokhoz vezetnek, áthidalni azonnal nem lehet őket.
7. Ágazatonként is eltérő helyzetben vannak a munkáltatók. A betöltetlen álláshelyek száma országos szinten csökkent az elmúlt negyedévekben (az építőiparban ismert okok miatt például jelentősen), de a pénzügy, ingatlan és adminisztratív területeken nőtt a munkaerőhiány.

AMÍG A NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK SZEMPONTJÁBÓL KEDVEZŐTLEN FEJLEMÉNY A MUNKAERŐPIAC GYENGÜLÉSE, A MONETÁRIS POLITIKA SZEMPONTJÁBÓL EZ NEM KIFEJEZETTEN ROSSZ HÍR.

Az inflációs sokk tetőpontján nem csak itthon, de a fejlett gazdaságokban is rendszeresen előkerült az bér-ár spirál témája. Azóta azonban ennek a rendkívül ijesztő - de a való életben azért ritkán előforduló - folyamat kialakulásának az esélye érdemben csökkent. Az elmúlt évek inflációs sokkját követően globálisan, a nagy gazdaságokban és itthon is meredeken csökkent a pénzromlási ütem, a munkaerőpiaci feszességek lassan, fokozatosan oldódnak (ami, ha késéssel is, de megjelenik a bérdinamika mérséklődésében).

Hazánkban 2022-ben egyértelműen érezhető volt, hogy a magasabb infláció húzza a béreket, a cégek a feszes munkaerőpiac mellett tömegesen kényszerültek év közbeni átbérezésekre. Ez azonban nem indított el egy újabb inflációs hullámot, a tavaly januári tetőzést követően az infláció az év során folyamatosan mérséklődött. Így 2023-ban már nem került sor széles körben év közbeni bérkorrekciókra, a munkáltatók inkább egyszeri juttatásokkal próbálták kompenzálni a magas infláció reálkeresetekre gyakorolt negatív hatását. Ami csak részben sikerült: tavaly a nominális keresetek inflációt alulmúló mértékben nőttek, a reálkeresetek közel 3%-kal csökkentek.

Az idei év elején ismét egymásnak feszült a munkavállalói és a munkaadói oldal:

• a munkavállalók „hátrafelé tekingetve” idén is kétszámjegyű béremeléseket szeretnének látni,
• míg a vállalatok előre nézve, az idén akár 5% alá csökkenő inflációra hivatkozva próbálják kontroll alatt tartani a bértömeget.

A csökkenő inflációval és a munkaerőpiaci feszességek oldódásával párhuzamosan 2024-ben a munkavállalók alkupozíciója, ha nem is gyengül drasztikusan, de semmiképpen nem erősödik. Ennek egyik jele lehet, hogy mérséklődik az önkéntes álláselhagyók aránya.

Ennek ellenére a nemzetgazdaság egészében idén 10% körüli mértékben emelkedhetnek a nominális bérek, ami aktuális inflációs előrejelzésünk mellett 5-5,5% közötti, kiemelkedő mértékű – a termelékenység növekedési ütemét meghaladó – reálbéremelkedést jelent. Önmagában azonban ez még nem ad okot túlzott aggodalomra. A bérek ugyanis jellemzően lemaradva követik az inflációt (a bérek megállapításában az előző évi magas infláció is szerepet játszik), a vásárlóerő helyreállítása pedig elengedhetetlen a fogyasztás normalizálásához.

Átmenetileg tehát elfogadható és indokolt is lehet, a reálkeresetek egyensúlyinál gyorsabb bővülése, a hangsúly azonban itt az „átmeneti” jellegen van. Hosszú távon a bérek növekedésének összhangban kell állnia a termelékenység növekedésével, ha ez nem így történik, az komoly egyensúlytalanságok kialakulásához vezet a gazdaságban, amit Magyarországon korábban a saját bőrünkön tapasztalhattunk.

Az elmúlt 10 évre visszatekintve azt látjuk, hogy 2014-2021 között a reálkeresetek messze a reáltermelékenység feletti ütemben nőttek (hároméves átlagokat vizsgálva). 2022-ben fordult a trend, a tavalyi évben pedig átmenetileg a termelékenység alatti ütemben nőttek a bérek.

Előrejelzésünk szerint (2024-2026 között rendre 10, 8 és 7 %-os nominális bérdinamikával kalkulálva) ez az olló újra nyílik, de a különbség távolról sem akkora, mint a sokkokat megelőző években- nemzetgazdasági szinten a fenti bérdinamikák elfogadhatónak tűnnek.

Ami igaz a teljes gazdaságra nézve, nem biztos, hogy minden ágazatban és minden vállalat esetében megállja a helyét. Tudjuk, hogy a nagy, exportőr vállalatok és a kisebb, hazai piacra termelő vállalatok átlagos termelékenysége között számottevő a különbség, de ugyanez ágazatok között is megfigyelhető.

Ágazatonként és cégenként is jelentős különbségek vannak a tekintetben, hogy egyik oldalról mekkora béremelés szükséges a munkaerőállomány megtartásához, bővítéséhez, másik oldalról pedig, hogy mekkora bérnövekedést bír el az adott vállalat, ágazat. A recept papíron egyszerű: ha a vállalatok az egyensúlyinál nagyobb béremelésre kényszerülnek, akkor ezzel párhuzamosan a termelékenységet is növelni kell. Ellenkező esetben újra egyensúlytalanságok alakulnak ki és az inflációs cél elérése is csak álom marad. (Portfolio)