Az igazi kincsvadászoknak már csütörtökön elkezdődött a híres feketetói vásár, a legjobb lemezekre, a legmenőbb feliratos táblákra (talán ez az egyik igazi slágertermék) vadászóknak az eldorádója, de az is megkaphatta, amit keresett, aki csak a téli bakancsot vagy csizmát szeretné beszerezni a halmokban álló áruk közül. Elmentünk megnézni a vásárt!
Az igazi kincsvadászoknak már csütörtökön elkezdődött a híres feketetói vásár, a legjobb lemezekre, a legmenőbb feliratos táblákra (talán ez az egyik igazi slágertermék) vadászóknak az eldorádója, de az is megkaphatta, amit keresett, aki csak a téli bakancsot vagy csizmát szeretné beszerezni a halmokban álló áruk közül. Elmentünk megnézni a vásárt!
A legnagyobb kihívás eljutni Feketetóra. Eddig egyértelműen vonattal volt a legpraktikusabb eljutni a vásárba, hiszen szinte a kellős közepén lehetett le- és felszállni. A Nagyvárad és a Kolozsvár közötti vasúti sínek felújítása (szerencsére úgy tűnik, elég jól haladnak vele) miatt a vonatok, ugye, nem közlekednek, a pótlóbuszok kapacitása pedig enyhén szólva sem elégséges, szóval ez esett.
Egy pillanatra még az a gondolat is felötlött bennem, hogy akkor majd busszal megyek, de a romániai szolgáltatók kínálata hamar kijózanított. Az autogari.ro csütörtökre pont nem ajánlott egyetlen olyan járatot sem, ami mind a menetrend, mind a menetidő, mind az árak szempontjából megfelelt volna. Ilyenkor nem csodálkozom azon, hogy senki sem akar ebben az országban tömegközlekedést használni. Ezek után elég hamar eldöntöttem, hogy inkább az egyik barátomnál érdeklődöm, nem akar-e kijönni velem csütörtökön a vásárra. És akart!
Fotó: Gozner Gertrud / Transtelex
Bár a vásárlók számára hivatalosan a csütörtöki az első nap, az egyik visszajáró árus azt mesélte, a legjobb helyeket már egy héttel korábban elkezdik elfoglalni, a hét elejétől pedig már igazán vásári a hangulat. Aki többet fizet, nagyobb területet foglalhat el (négyzetméter alapon szabja meg a település vezetősége, hogy mennyit kell fizessenek az árusok), még a furgonnak is lesz helye, amiben az egész vásár ideje alatt alszik, de azt a jelenetet is elkaptuk, hogy a sátor mellett felállított üstben épp krumplit sütöttek. Akik kisebb helyet foglalnak el, úgy tűnik, hogy inkább a szomszédos településekről ingáznak mindennap a vásárra, nekik tényleg a csütörtöki lehet az első napjuk. A hivatalos kezdésre ugyanis mindenki berendezkedett, nemcsak a portékát kínáló árusok, hanem a falusiak is elkészítették az udvaraikat és a kertjeiket a parkoló autóknak, ahová a kolozsvári díjakhoz képest kifejezetten olcsón, 20 lejért lehet megállítani az autót egy napra.
Egy visszajáró széki néni szerint a csütörtöki forgalmon még nem érződik, hogy nem közlekedik a vasút, még nem voltak kevesebben, mint szoktak. És miközben a helyi viseletbe öltöztetett Barbie-baba áráról beszélgetünk, majd csodálkozom el, hogy milyen olcsón meg tudnánk venni a férfi/női viselethez járó, lényegében régiségnek számító női inget, amiről valamiért mindig azt hittem, hogy nagyon drágán kínálják, azért azt is hozzáteszi, hogy az igazi vásár mindig pénteken és szombaton zajlik. És közben mesél budapesti munkákról, ahová a járvány előtti időkig még rendszeresen járt, de manapság már inkább Kolozsvárra megy takarítani, mert bár kevesebbet fizetnek, mint a magyar fővárosban, de közelebb van a családja és az albérlet sem viszi el a megszerzett pénzt.
Fotó: Gozner Gertrud / Transtelex
Az árusokkal jót lehet beszélgetni, könnyen megered a nyelvük. Egy kalotaszegi néni arról panaszkodik, hogy ő aznap még nem adott el semmit, mindenki a halmokban álló second hand ruhák között turkál, de a viselet iránt már kevésbé érdeklődnek, nem értékelik azt. Ő abban reménykedik, ha majd a néptáncosok megérkeznek, akkor csak lesz olyan, aki vásárol, aki tőle egészíti ki a ruhatárát. „Csak ne essen az eső, mert akkor nem tudok kijönni ezekkel” – mutat a földre kiterített szoknyákra, alsószoknyákra, ingekre és mellényekre. Hozzáteszi: nála mindent meg lehet vásárolni, egy egész tánccsoportot fel tudna öltöztetni.
Fotó: Gozner Gertrud / Transtelex
A vásár közönsége még nemzetközibb, mint Kolozsvár belvárosában a turisták, jegyzi meg a kolléga, akinek az idei volt az első feketetói vására, és nem nagyon szállok vitába vele. Itt tényleg az az lényeg, hogy gazdát cseréljen az áru, és nem az, hogy milyen nyelven beszélsz vagy épp milyen pénzben fizetsz. Hallva, hogy magyarul beszélgetünk, volt, aki egyből forintban mondta az árat, más euróban kínálta. A magyarországi vásárosok sem ritka látvány, volt, aki szinte az egész élettörténetét beleszőtte, amikor róla és az üzlet felől érdeklődtünk.
Volt, aki közel negyven évnyi vásáros tapasztalattal a háta mögött beszél, s mondja, hogy azért a rendszerváltás után, de főleg a 2000-es évektől „felhígult” a vásár, manapság már alig nevezhető régiségvásárnak, mert a többség a Németországból behozott porcelánokért, tepsikért és főleg a ruhákért és cipőkért jön. Ebben viszonylagos konszenzus van. „Nem éri meg”, érkezik a gyors és kategorikus válasz, amikor arról érdeklődöm egy másik vásárostól, hogy akkor megéri-e még a feketetói vásárra járni. Igaz, arra nem térünk ki, hogy számára mikor érné meg pontosan részt venni. Más azt mondja, hogy szinte csak megszokásból jár, mert ez egy ilyen bevett program az életében. Persze a vásárosok sem feltétlen az árakra panaszkodnak.
Fotó: Gozner Gertrud / Transtelex
„Ez zárja a nyári vásárok időszakát, ami még a Szent György Napokon kezdődik” – ezt a kőrispataki szalmakalap-készítő meséli, aki szintén visszajáró vásárosa Feketetónak. Szerinte, a helypénzek szempontjából minden nehézség ellenére is kifizetődő ott lenni a vásáron, mert még úgy is nagyon olcsó a bérleti díj, hogy az utóbbi öt évben lényegében duplájára emelkedtek számukra az árak. Össze sem hasonlítható például azokkal az összegekkel, amit a különböző karácsonyi vásárokon való részvételért kérnek tőlük. Megjegyzi, hogy azokért Romániában különösen sokat kérnek. Még Budapesten is feleannyit kell fizetniük, mint Kolozsváron, Szebenben vagy mostanság már Brassóban is, és a kisebb magyarországi vásárok még a budapestinél is olcsóbbak.
Fotó: Gozner Gertrud / Transtelex
Az igazi nagy bizniszt úgy tűnik, hogy idén is a kajások csinálják. A kínálat megközelíti, sőt esetenként meg is haladja az egyáltalán nem olcsó kolozsvári árakat. Egy miccs darabja 6-7 lej között alakul, a kürtőskalácsért is simán elkértek 25 lejt, a pacalleves adagjáért 20 lejt, míg a szalonnás túrós puliszkából 100 gramm 5-6 lejbe kerül, tehát 20-30 lejnél olcsóbban biztosan nem ússzuk meg a falatozást. A palackozott víz is jó biznisz az árusoknak, egy fél litert 8 lej körüli áron adtak csütörtökön. A lángos 10 lej volt, de a főtt kukoricát is elfogadhatónak éreztük 8 lejért. Ha valaki spórolni szeretne, akkor egy szendvics és legalább egy liter víz a legjobb útitárs a vásárra.
Fotó: Gozner Gertrud / Transtelex
Csütörtökön a jó üzlet reményében még jobban is tartották az árakat, az igazi bombafogások elmaradtak (legalábbis nekünk). Persze alkudni mindig lehet, sőt. Hétvégén, vásárzárás előtt nagyobb az esélye annak, hogy a hőn áhított kincset potom árért is odaadják a csomagoló piacosok. (Transtelex)
