"Aki fegyelmezettséghez, rendhez szokott, annak nincs problémája"
– így reagált Pintér Sándor belügyminiszter a Kulturális Bizottság decemberi meghallgatásán arra a kérdésre, hogy mit tegyenek azok a tanárok, akik nem értenek egyet az iránnyal.
A fegyelmezettség és a rend jegyében sorra hozza a Belügyminisztérium az oktatási intézkedéseket. Úgy tűnik, mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol probléma, ellátatlanság, eredménytelenség jelentkezik, nem érdemes vizsgálni az okokat, foglalkozni a pedagógiai fejlesztésekkel, anyagi vagy személyi segítséget adni, elég egy megfelelő szigorítás vagy előírás.
Az egyik legújabb ilyen intézkedés annak a lehetőségnek az eltörlése, hogy a mindennapos testnevelésből két alkalom más sporttevékenységgel vagy néptáncórával helyettesíthető legyen. Romlottak a fittségi adatok – nézzük meg, hol lehet valami fegyelmezetlenség a háttérben! Ne foglalkozzunk azzal, hogy a fittség romlását okozhatja a tanulói terhelés növekedése is, hogy a napi egy óra testnevelés nem tudja ellensúlyozni a hatórás padban ülést, hogy az órák 45 perces fizikai inaktivitása még felnőtteknek is sok, nemhogy gyerekeknek, hogy a szünetekben nincs sem idő, sem lehetőség az intenzívebb mozgásra. Ne gondolkozzunk azon, hogy nem kellene-e mozgásszüneteket beiktatni az órákba, hogy megvannak-e a mindennapos testnevelés tárgyi feltételei, hogy jók-e a pedagógiai módszerek, szívesen mozognak-e a gyermekek az órán, lehet-e érdemjegyekkel ösztönözni a testmozgásra – és azt sem kell megnézni, hogy azoknak, akik eddig éltek a felmentési lehetőséggel, rosszabbak-e a fittségi adatai az átlagosnál. Töröljük el, ami eddig a rend útjában állott – aki rendhez szokott, annak ezzel nem lesz problémája.
Hasonló volt a logikája Maruzsa Zoltán köznevelését felelős államtitkár iskolaigazgatóknak írt februári levelének, amelyben arra kötelezte az igazgatókat: ellenőrizzék, rendszeresen adnak-e érdemjegyeket a tanárok. Nem érdekes, mi okozta, hogy a Krétában a félévzárás előtt megszaporodnak az érdemjegyek: valóban a tanári hanyagság az ok, vagy az értékelési rendszer korszerűtlensége is közrejátszik. A köznevelési törvény előírását mindenképp be kell tartatni, az igazgatóknak van idejük az ellenőrzésre, hiszen érdemi kérdésekbe már úgysem szólhatnak bele. A tanárok között pedig nincs helye annak, aki nem szokott fegyelemhez.
A tankerületek egy része úgy igazodik ehhez az elvhez, hogy beleszól a tanárok által választott oktatási módszerekbe is. Ha egy szülő panasszal fordul hozzájuk, hogy az órán nem ott tartanak, ahol kellene, mert mindenféle játékkal töltik az időt, nem érdekli őket, hogy a gemifikáció, a játékon keresztül való tanulás hatékonyabb módszer a frontális oktatásnál: utasítják a tanárt a tanterv szigorú betartására.
Ha pedig a szülők azt kifogásolják, hogy integráltan oktatható autista gyermekeiket nem fogadják a tankerület iskoláiban, a tankerület kiterjeszti ezen gyermekek fogadásának kötelességét az összes kerületi iskolára – anélkül, hogy tenne valamit azért, hogy az iskolák el tudják látni ezeket a gyermekeket. Segítő személyzetre, képzésre, szakmai háttér biztosítására semmi szükség: ha rend van, akkor eredmény is lesz.
Természetesen a rendhez az is hozzátartozik, hogy ne történhessenek szabálytalanságok. Márpedig korábban rendszeresen előfordult, hogy a törvényi előírások ellenére nem volt egész nap szakképzett óvodapedagógus a gyermekekkel, vagy egy tanár, tanító olyan órát tartott, amihez nem volt meg a szakképesítése. De most – ha nem is tökéletesen – helyreállt a rend: a jogszabályokat módosították, délután már szabályos, ha nincs óvodapedagógus a gyerekekkel, óvodapedagógusként középfokú végzettség is megengedett, és jelentősen enyhítették az iskolákban is a képesítési követelményeket.
A sorba rendezés is a rend szükséges eleme. Vezessük hát be a pedagógusok teljesítményértékelését, pontozzuk, hogy ki teljesít jobban az előírt szempontok szerint! Nem nagy ár a frusztráció, a formális, a szükségletek helyett az elvárásokhoz igazodó teljesítés, a pontozással járó hatalmas többletteher az igazgatókon: a pontozás hatására nyilván jobb pedagógusokká válnak, akik eddig nem voltak azok, és az így megnevelt pedagógusokkal akkor is jobb lesz az iskola, ha az igazgató az intézmény működésének, pedagógiai módszereinek, céljainak jobbá tétele helyett az értékeléssel tölti az idejét.
És további rendteremtés várható: már elkezdődött az agymosás arról, hogy feleslegesek a gyógypedagógusok, fejlesztők, pszichológusok az iskolákban, óvodákban. Ez indokolja, hogy a lehetőségekhez igazodjanak azok a jogszabályok, amelyek jelenleg betarthatatlan számú szakember alkalmazását írják elő, és ne kelljen pénzt költeni az oktatást segítők béremelésére sem.
A pedagógusok terhelhetősége határtalan. A bérrendezés és a státusztörvény elhárított minden akadályt, nincs már semmilyen ok a rendet és fegyelmet szolgáló előírások elutasítására. Teljesen felesleges azt vizsgálni, hogy egy intézkedés végrehajtása mekkora kapacitást, milyen szakértelmet igényel, hogy a hatás arányban van-e a terhelés növekedésével. Kapjon feladatot mindenki, aki még él és mozog, és a kifogások helyett legyen hálás a béremelésért, vagy szedje a sátorfáját – a könnyített képesítési szabályok, az óraadók és nyugdíjasok alkalmazásának korlátlan lehetősége miatt találnak helyette mást! Lehet új szabályokat hozni, és át lehet tekinteni minden, már meglévő előírást, és kötelezni azok betartására – legyen szó a jegyek beírásáról vagy az emberkereskedelem áldozatainak azonosítását szolgáló rendszerbe való óvodai regisztrációról.
Mert az oktatás problémáiról nem gondolkodni és beszélgetni kell: a legfontosabb a rend és a fegyelem!
Juhász Ágnes
A szerző a Civil Közoktatási Platform munkacsoport-vezetője.