A földi élet kulcsának számító molekulák jelentős része megtalálható azokban a mintákban, amelyeket a Bennu nevű aszteroidáról gyűjtött be a NASA űrszondája.
A kutatók ebből arra következtetnek, hogy az élet kialakulásához szükséges feltételek széles körben elterjedtek a korai Naprendszerben.
A NASA OSIRIS-REx űrszondája által a Földre szállított, a Bennu aszteroidáról származó kőzet és por vizsgálata során olyan molekulákat tártak fel a tudósok, amelyek bolygónkon kulcsfontosságúak az élethez. Sőt, kristálymaradványokból arra következtetnek, hogy az égitesten egykor sós víz is lehetett, amelyben ezek a molekulák reakcióba is léphettek volna egymással – számolt be a tudományos felfedezésről honlapján az amerikai űrkutatási hivatal.
A leletek nem mutatnak bizonyítékot magára az életre, de azt sugallják, hogy az élet kialakulásához szükséges feltételek széles körben elterjedtek a korai Naprendszerben, növelve annak esélyét, hogy élet más bolygókon és holdakon is kialakulhatott
– mutatnak rá a kutatók.
„A NASA OSIRIS-REx küldetése már most újraírja a tankönyvet arról, hogy mit tudunk Naprendszerünk kezdeteiről” – mondta Nicky Fox, a NASA washingtoni főhadiszállásának Tudományos Missziói Igazgatóságának munkatársa. „Az aszteroidák egyfajta időkapszulát biztosítanak szülőbolygónk történelmébe. A Bennu mintái kulcsfontosságúak abban, hogy megértsük, milyen összetevők léteztek naprendszerünkben az élet kezdete előtt a Földön."
Az OSIRIS-REx adatai jelentős vonásokkal gazdagítják az élet lehetőségeivel teli naprendszer képét. Hogy eddig miért csak a Földön látunk életet, máshol pedig nem, ez az igazán izgalmas kérdés.
– tette hozzá Jason Dworkin, a NASA Goddard OSIRIS-REx projektjének tudósa.
Az OSIRIS-REx űrszondát 2016 őszén lőtték fel. 2020-ban érte el a Nap körül keringő Bennut, amelyről az év októberében sikerült is mintákat begyűjtenie, majd 2023-ban a Földre juttatnia. Hasonló akciót eddig csak a japánok hajtottak végre, ők a Ryugu aszteroidáról gyűjtöttek mintát. Abban is fellelték az élet összetevőinek nyomait, de korántsem olyan teljességgel, mint a mostani mintákban. (Economx)