Érdekes különbség a nyugati és a kínai kultúra között, hogy utóbbi kifejezetten szereti több ezer éves szólásmondásokkal megindokolni 21. századi gazdasági döntéseit.
Meg kell hagyni, van abban valami keleti romantika, amikor egy-egy prezentáció valami magvas Konfuciusz-bölcsességgel kezdődik, de ha jobban belegondolunk, furcsán néznénk arra a nyugati szakértőre, aki – mondjuk – egy jó kis Szókratész-idézettel kezdené üzleti modellje bemutatását. Így magam is némi lábrángással hallgattam, amikor múlt héten egy kínai kolléga új selyemúttal kapcsolatos előadása nem is kezdődhetett mással, mint a szokásos ideillő mondással: „Ha gazdaggá akarsz válni, először utakat kell építened!” De sikerült?
A Hszi Csin-ping kínai elnök-párfőtitkár személyes ügyének tekinthető Övezet és Út Kezdeményezés (BRI) tíz évvel ezelőtti beharangozását követően hamar a nyugati kritikák kereszttüzébe került. Különösen a Kína megerősödésétől tartó Egyesült Államok és ázsiai partnerei, így Japán és India köreit zavarta Peking nagyratörő terve. Ennek megfelelően a kritikák egy része propagandisztikus volt, azonban az ezermilliárd dollárosra becsült program számos olyan mellékhatással járt, amelyek valóban aggodalomra adhatnak okot.
AZ EGYIK LEGTÖBBET HANGOZTATOTT VÁD, HOGY KÍNA TUDATOSAN OLYAN FELTÉTELEKKEL AD KÖLCSÖNT A RÉSZTVEVŐ ÁLLAMOK SZÁMÁRA INFRASTRUKTÚRA-ÉPÍTÉSRE, AMI IDŐVEL ADÓSSÁGCSAPDÁBA SODORJA AZ ÉRINTETT ORSZÁGOT.
Ennek következménye, hogy a kínai hiteleket fizetni képtelen államnak át kell adnia az – amúgy kínai cégek által busás haszonnal – megépített infrastruktúraelemeket a kínai félnek. E tétel bizonyítására általában Srí Lanka esetét szokták emlegetni, ahol kínai hitelből jórészt kínai cégek által épített kikötő törlesztését nem győzte az állami kassza, így az pekingi üzemeltetésbe került – India nem kis geopolitikai bosszankodását kivívva.
Kína is sokat bukott a projekten
Nyugati kutatók elemzése alapján azonban kiderült, hogy Kína nem löki szándékosan adósságcsapdába partnereit. Valójában inkább arról van szó, hogy – szemben a meglévő globális intézményekkel – a nemzetközi hitelezés terén tapasztalatlan kínai állam és intézményei nem elég alaposan mérik fel egy-egy üzlet kockázatait és a partnerük megbízhatóságát, így gyakran valójában inkább saját magukat ejtik hitelezői csapdába. Becslések szerint Peking már legalább 200 milliárd dollárnyi hitelét volt kénytelen valamilyen formában restrukturálni, ami az amúgy is gyenge lábakon álló hazai pénzügyi helyzet mellett elgondolkodtatta a kínai vezetést.
ENNEK MEGFELELŐEN AZ UTÓBBI IDŐBEN MÁR SOKKAL KISEBB MÉRTÉKŰ A KÍNAI HITELKIHELYEZÉS MÉRTÉKE.
Azaz, egy évtized után Peking is ráébredt arra, amit elemzőként már eleve tudtunk: nem véletlenül ódzkodtak a nemzetközi pénzügyi intézmények és persze a piaci szereplők a Globális Dél infrastruktúraépítkezéseitől, ahol a gazdasági és politikai kockázatok túlmutattak a lehetséges nyereségen.
Annyiban persze Peking is érzékelte az e régiókban rejlő kihívásokat, hogy csak kirívóan szigorú feltételek mellett volt hajlandó hitelezni. Nyugati vádak szerint a kínai hitelszerződések egyenlőtlen feltételeket teremtenek a felek között, Peking gyakorlatilag minden kockázatot a hitelfelvevő országra hárít. Viszont ismét csak nyugati kutatások bizonyították, hogy jogi szempontból nincs semmilyen szokatlan vagy indokolhatatlan a szerződések szövegében, azt leszámítva, hogy az összes Kína által felhasznált biztosíték nem szokott mind egyszerre megjelenni a Világbank vagy más hasonló intézmények által támasztott feltételekben.
AZAZ A KÍNAI FÉL A MEGSZOKOTT ESZKÖZÖKKEL, DE MAGÁT SZÁZTÍZ SZÁZALÉKIG BEBIZTOSÍTVA SZÖVEGEZTE A HITELMEGÁLLAPODÁSOKAT.
Szintén nyugati vád szokott lenni, hogy Kína a BRI-n keresztül terjeszti a korrupciót a világban. Attól tartok a legtöbb résztvevő ország polgára Kambodzsától Magyarországig egyetértene abban, hogy ezen régiókban nincs égető szükség kínai segítségre a korrupció terjedéséhez, hiszen bőven akad hazai know-how e téren. Így legfeljebb annyit állapíthatunk meg, hogy a könnyű kínai pénz megjelenése fokozhatta a korrupció méretét az érintett államokban. Mindemellett a kínai félnek köszönhető gyors és – rövid távon – egyszerűnek tűnő infrastrukturális fejlesztések számos esetben kapóra jöttek az adott ország választásokra készülő politikusainak, így Peking politikai befolyása is növekedhetett, aminek persze a Nyugat a legkevésbé sem örül.
Covid, háború, strukturális problémák
EURÓPAI SZEMSZÖGBŐL KÉT PARTIKULÁRIS ÉS KÉT STRUKTURÁLIS PROBLÉMÁVAL KELL SZEMBENÉZNIE A BRI FEJLŐDÉSÉNEK.
A Covid-járvány és az ukrajnai háború ugyan csak indirekt módon, de mégis komoly rövid és hosszú távú hatással volt a projekt európai életképességére. Mindkét válság ugyanis arra ösztökéli az Európai Uniót és tagállamait, hogy csökkentsék kitettségüket a globális és főleg Kínához fűződő ellátási láncoktól. Így olyan hívószavak keringenek most EU-szerte, mint a derisking (kockázatcsökkentés), nearshoring és reshoring (a termelés közeli és baráti országokba telepítése, vagy hazavitele). Josep Borell, az EU külpolitikai főképviselője épp a napokban panaszkodott arra Pekingben, hogy az EU már egyáltalán nem állít elő paracetamol készítményeket, és sokan emlékezhetnek arra, hogy a legegyszerűbb egészségügyi felszerelések – például orvosi maszkok – esetén is Kínától függött az EU ellátása a pandémia idején.
Az ukrajnai háború részben fizikailag is akadályozza a Kína és az EU közötti vasútforgalmat, de ennél is fontosabb, hogy Peking implicit támogatja Moszkva agresszióját, ami még inkább elmélyítette a bizalmi válságot a Nyugat és Kína között. Mindemellett az ukrán helyzet aggasztó párhuzamokat mutat egy esetleges Tajvant érintő válsággal, ami további motivációt jelent a Kínától való függés csökkentésére.
A fentieknél is fontosabbak azonban a hosszú távú, strukturális problémák. Egyfelől a kínai gazdaság erőteljes lassulása megkérdőjelezi Peking jövőbeni pénzügyi erejét, ami elengedhetetlen lenne a hitelezés fenntartásához. Ráadásul egy esetleges gazdasági válság Kína nemzetközi vonzerejének legfontosabb, ha nem éppen egyetlen pillérét ütné ki: a kínai fejlesztési modellbe vetett hitet. Peking ugyanis az elmúlt években puha hatalmát és befolyását a fejlődő országok között jórészt arra alapozta, hogy a nyugatival szemben alternatív utat mutatott a gazdasági növekedés terén, amely – legalábbis a kínai szólamok szerint – nem jár együtt politikai elvárásokkal.
AMENNYIBEN A KÍNAI GAZDASÁGI MODELLRŐL MÉGIS KIDERÜL, HOGY FENNTARTHATATLAN, AZ KÍNA POLITIKAI REPUTÁCIÓJÁT IS ALAPJAIBAN RENGETNÉ MEG A FEJLŐDŐ VILÁGBAN.
Csak Magyarország tart ki Peking mellett?
A másik strukturális probléma pedig a Nyugat és benne Európa Kínával kapcsolatos hozzáállásának alapvető és valószínűleg visszafordíthatatlan megváltozása. Ha lassan is, de az EU nagyobb tagállamai láthatóan ráébredtek, hogy a rövid távú üzleti előnyökért cserébe nem érdemes feláldozni iparuk hosszabb távú versenyképességét és jövőjét. Magyarországot leszámítva minden uniós tagállamban jelentősen romlott Kína megítélése a közvélemény körében, így a politikusok számára nem is okoz különösebb gondot a Pekinggel szembeni markánsabb fellépés – még ha ennek a nagyvállalatai lobbiérdekek nem is mindig tapsolnak. Ironikus módon éppen azok a kelet- és közép-európai országok lettek a legóvatosabbak a Népköztársasággal szemben, amelyekkel az egykori 16+1 együttműködés keretében Kína igyekezett szoros és intézményesített kapcsolatokat kiépíteni. Csakhogy éppen e régiónak vágott leginkább elevenébe az Ukrajna elleni orosz támadás és annak hallgatólagos kínai támogatása.
UGYANAKKOR AZ IS ELKÉPZELHETŐ, HOGY MINDEZ MÁR NEM IS OLYAN FONTOS, HISZEN KÍNA MAGA IS MINTHA TÁVOLODNI KEZDENI A BRI KONCEPCIÓJÁTÓL.
Az elmúlt években Hszi Csin-ping több új globális kezdeményezést is bejelentett, amelyek részben vagy egészben felválthatják az új selyemút koncepcióját. A Globális Fejlesztési Együttműködés (GDI) sok szempontból lefedi a BRI portfólióját, és lassan többet emlegeti Hszi és így a kínai média, mint a BRI-t.
Mindennek persze ellentmond az éppen most, október 17. és 19. között Pekingben zajló harmadik Belt and Road Forum, amelyen száznegyven ország mintegy négyezer küldöttje jelent meg. Nehéz lenne túlértékelni az esemény méreteit és jelentőségét, ami jól mutatja, hogy a fejlődő világban még mindig nagy Kína és a BRI vonzereje. Persze, kérdés, hogy a résztvevők névsora erősíti vagy gyengíti Peking globális befolyását hosszabb távon. Ahogy a BBC híradásában kiemelte: „A rendezvényen megjelent Vlagyimir Putyin orosz elnök, Orbán Viktor magyar miniszterelnök és a tálib kormányzat.” (Portfolio)
