Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Eljárást indított az EU csalás elleni hivatala a Budapest Airportnak nyújtott 200 millió eurós hitel miatt

Gazdaság
2024.03.02.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print
27

Súlyos kötelezettségszegés gyanúja miatt indított eljárást az OLAF az EBB korábbi alelnöke ellen egy 2018-ban a Budapest Airportnak nyújtott 200 millió eurós kölcsön miatt.

A hivatali nyomozók a Politico birtokába jutott dokumentum szerint a hónap elején kihallgatták Hudák Vazil volt EBB-alelnököt, mint a hitel jóváhagyásában érintett személyt. Kikérdezték őt a repülőtér igazgatótanácsába való megválasztása miatt is, mivel aggályok merültek fel annak kapcsán, hogy nem tartotta be a munkahelyváltáskor az úgynevezett „lehűlési” időszakot, ez pedig összeférhetetlenséghez vezethetett.

A volt alelnököt azt követően hallgatták ki, hogy az OLAF-hoz panaszt nyújtottak be, melynek állítása szerint Hudák személyes előnyökhöz juthatott a hitel jóváhagyásával.

Vazil Hudák korábban szlovák gazdasági miniszter volt, aki 2016 októberétől 2019 októberéig a bank közép- és kelet-európai részlegét vezette és 2020-ban került a Budapest Airport igazgatóságába. Az ellene felhozott vádakat a lap szerint elutasította, azokat félrevezetőnek és valótlannak nevezte.

A panasz további állítása szerint a hitelből finanszírozott repülőtérbővítés nem felelt meg a környezetvédelmi és szociális előírásoknak. Hudák azonban elmondása szerint nem tudott semmilyen megfelelési problémáról.

A dokumentum szerint az OLAF tisztviselői arról érdeklődtek, hogy a projekt nem felel meg teljes egészében az EBB szociális és környezetvédelmi normáinak, továbbá, hogy Hudák befolyást gyakorolt-e a bank munkatársaira annak érdekében, hogy a hitel értékesítési folyamata során bizonyos kritériumokat ne vegyenek figyelembe.

A volt alelnök azonban azt mondta, hogy mindez „lehetetlen” volna a hitelről szóló döntés meghozatalában részt vevők számára, és hozzátette, hogy a dokumentum szerint már azelőtt dolgoztak a projekten az EBB munkatársai, mielőtt őt alelnökként megkezdte volna a munkáját – hangsúlyozta írásában a Politico.

Íme a Budapest Airport hivatalos, az Economxnak elküldött állásfoglalása, melyet szó szerint közlünk:

A Budapest Airport Zrt. rendelkezik elfogadott EBB-hitellel, és a hitel körülbelül kétharmadát lehívta a repülőtéri fejlesztések végrehajtásához, az EBB követelményeinek és a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően, beleértve a szükséges engedélyek beszerzését is.

Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az említett EBB vizsgálat az EBB saját belső eljárásait vizsgálta a Budapest Airport beruházásai kapcsán. A jelentés nem tartalmi, csupán eljárásbeli kifogásokat állapított meg. (Economx)

Címlapkép forrása: EPP Group
OLAF
Budapest Airport
CSALÁS
gyanúsított
VIZSGÁLAT
hitel
panasz
ebb
VÁLASZ
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.03.02. - 06:22
27
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

  • Brutális fegyvert mutatott be az elszigetelt atomhatalom, de van egy kis gond vele

    Brutális fegyvert mutatott be az elszigetelt atomhatalom, de van egy kis gond vele

  • Kínai turisták özönlenek Magyarországra a budapesti kínai valóságshow után

    Kínai turisták özönlenek Magyarországra a budapesti kínai valóságshow után

  • Orbán Viktor az egyik ellenzéki pártelnök testvérének villájában nyaralt

    Orbán Viktor az egyik ellenzéki pártelnök testvérének villájában nyaralt

  • Szíjj László: Nem tudok Simicska Lajosra rosszat mondani

    Szíjj László: Nem tudok Simicska Lajosra rosszat mondani

  •  A keresztény Magyarország mítosz, akárcsak a turul – 2018

    A keresztény Magyarország mítosz, akárcsak a turul – 2018

  • Nem újráznak az Országos Bírói Tanács jelenlegi tagjai

    Nem újráznak az Országos Bírói Tanács jelenlegi tagjai

  • Büszkén mutatják 230 ezres fizetésüket a fülöp-szigeteki vendégmunkások, akik nyakig eladósodtak, hogy Magyarországon dolgozhassanak

    Büszkén mutatják 230 ezres fizetésüket a fülöp-szigeteki vendégmunkások, akik nyakig eladósodtak, hogy Magyarországon dolgozhassanak

  • Kiemelték a Balatonszéplaknál a tóba zuhant rendőrségi helikoptert a vízből

    Kiemelték a Balatonszéplaknál a tóba zuhant rendőrségi helikoptert a vízből

  • Áll a bál Siófokon, vége a szabadstrandnak és az ingyenes parkolónak

    Áll a bál Siófokon, vége a szabadstrandnak és az ingyenes parkolónak

  • Nem romlik el az idő: folytatódik a napos, késő nyárias, csapadékmentes időjárás

    Nem romlik el az idő: folytatódik a napos, késő nyárias, csapadékmentes időjárás

  • Lázár Jánost elragadta a hév

    Lázár Jánost elragadta a hév

  • Tizből hat nő nem fogja tudni felvenni a babaváró hitelt

    Tizből hat nő nem fogja tudni felvenni a babaváró hitelt

  • A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

    A Balatonba zuhant egy rendőrségi helikopter

  • Milyen büntetést kapnak ma a legelvetemültebb bűnözők?

    Milyen büntetést kapnak ma a legelvetemültebb bűnözők?

  • Négyméteres víz öntött el egy várost Görögországban

    Négyméteres víz öntött el egy várost Görögországban

  • Óriási a baj a magyar mezőgazdaságban

    Óriási a baj a magyar mezőgazdaságban

  • Az évszázad üzletét kötötte Ausztria

    Az évszázad üzletét kötötte Ausztria

  • Megszűnt a Déli Körvasút honlapja?

    Megszűnt a Déli Körvasút honlapja?

  • Akkora raktárat épített a Lidl, hogy nem látszik a vége

    Akkora raktárat épített a Lidl, hogy nem látszik a vége

  • Itt a bejelentés: Vona Gábor visszatért és pártot alapít

    Itt a bejelentés: Vona Gábor visszatért és pártot alapít

  • Mint aki halkan belelépett

    Mint aki halkan belelépett

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element