Híres emberek életével, halálával kapcsolatban számos kérdés merül föl, főként az utókor fejlettebb kutatási technikái vagy más körülmények miatt.
Szókratész, Seneca öngyilkos lett, vagy „segítettek” nekik? Hogy legalábbis a halába küldték őket – nem kétséges.
A híres, Pomeiiben talált holttestek közül az „apa a karjában tartott gyermekével” elnevezésű párosról most derítették ki, hogy nem voltak vérségi kapcsolatban, feltehető, hogy a férfi menteni próbált egy idegen gyermeket.
Columbus származását sűrű homály fedi, még Salvador de Madariaga híres összegző életrajza után/óta is. Tucatnyi itáliai, spanyol, portugál település vallja ma is büszkén híres szülöttének. A legújabb kutatások szerint spanyol és zsidó származású volt, viszont akkor kikeresztelkedett. A Torquemada által szövegezett rendelettel Aragóniai Katalin és II. Ferdinánd 1492-ben kiüzte a zsidókat az országból, kivéve, ha áttértek a katolikus hitre.
Columbus 1451-ben szültett és 1506-ban halt meg.E feltételezés (bocsánat, tudományos felfedezés) szerint őt is érinthette a kiutasítási rendelet, holott korábban Hispaniola kormányzója volt.
Shakespeare írta a szonetteket és a királydrámákat, vagy más, esetleg Ben Johnson?
Széchenyi öngyilkos lett? Vagy? A kérdés ugyanaz, mint Szókratész esetében.
„Ein Blick für den anonymen Rückblick” című utolsó ,művének gondolatmenete világos, logikus, nyoma sincs benne annak a „bomlott elmének és lelki zavarodottságnak”, mellyel öngyilkosságát politikai ellenfelei, az osztrákok (és Kossuth) igazolni szándékoztak.
Persze ez még nem zárja ki a hivatalos verziót, de minimum kétségessé teszi.
A közfelfogás szerint Petőfi a segesvári ütközetben vesztette életét.
Egy korabeli szemtanú-honvéd látta utoljára a költőt, amint menekült a kukoricásban, és egy kozák üldözte. Hogy mi történt, azt a maga is menekülő sorstárs már nem látta..
Mivel akkor nyilvánvalóan se Paskievicset, se Haynaut nem érdekelte Petőfi sorsa, az ütközetben elhunytak azonosítása egyébként gyermekcipőben járt, sőt itt nem is végeztek, legföljebb elesett főtisztek után kutattak, már a XIX. század második felében megindultak a találgatások: hátha Petőfi életben maradt.
1989-ben egy Morvai nevű vállalkozó finanszírozásában konkrétabb elmélet látott napvilágot: Petőfi fogságba esett, egy Barguzin nevű községben, mint Alexander Petrovics élte le életét. Számos könyv és cikk keletkezett, mely e kutatásokkal foglalkozott. A kutatók egy csontvázat is bemutattak, mint Petőfi maradványait. Pechjük volt: női csontvázat favorizáltak.
Ezzel a blamázzsal nagyjából (egyelőre) nyugvópontra jutott az ügy, mellyel kapcsolatban azért érdemes megjegyezni, hogy a békésen tűrt (vagy bármilyen) fogság és új, oroszországi élet a teljes névtelenségben, szögesen ellentmond Petőfi jellemének.
Másfelől: a kutatói kíváncsiságot és tényismeretet a közvélemény szemében úgyis felülírják a legendák, melyek hősi halálról, egy forradalmár költő élettörténetének eredeti felfogásáról szólnak. Szerintem a kérdés felvetése is fölösleges! Ahogy a királydrámák szerzője is „örökre” William Shakespeare marad!
József Attila 1937. december 3-án Balatonszárszón egy vonat alá vetette magát. Általános pszichés állapota, szerelmi- és a kommunista pártban csalódása, Illyés Gyula politikai, irodalmi és magánéleti furmánykodása egyáltalán nem zárta ki, hogy önkezével vetett véget életének. (Csakúgy, mint szimbolikusan ugyanott Latinovits Zoltán.)
Garamvölgyi László, majd a nyomán Kéri Edit vetette föl, hogy talán mégsem! Hanem lökték. (dr. Garamvölgyi László: „Hogyan halt meg József Attila?” Pallas Kiadó, Gyöngyös, 2005.), illetve véletlen baleset volt (Kéri Edit: „Hogyan történt József Attila halála?” Bolváry Kiadó, Budapest, 2008.).
Mindkét szerző „erős tényeket, sőt bizonyítékokat” említ, melyek emgem nem győztek meg, nem rengették meg a felfogásomat a haláleset eredeti verziójáról.
Radnótit közismerten a nyilasok lőtték agyon a halálmenetben Abdánál, 1944. novemberében. Ez nem is vita tágya. Holttestét még a háború után azonosították, megtalálták a kabátzsebében a verseskönvét, és a többi.
Ebben az ügyben a történet utóélete a különös!
A 444.hu közli Ács Dániel írását, „Több volt ez, mint egy költő meggyilkolása” címen, melyben
azt fejtegeti, hogy miért ragaszkodott Radnóti mindhalálig ahhoz, hogy magyar költő volt.
Ács egy videót is közzétett, melyen Dienes András tízéves kutatását ismerteti. (https://www.youtube.com/watch?v=_-OWGgwNV_I&ab_channel=444.hu)
Dienes állítólag perdöntő tényeket kutatott ki, talán a gyilkosok személyéről. Nem tudható. 1962-ben Dienes kéziratát (akit szerinte figyelt az állambiztonásg) Balatonalmádi felé menet a vonaton ellopták. Belehalt, infarktust kapott Almádiban. Feljegyzéseit a halála után a lakásában se találták meg.
Ács próbált kutatni Dienes nyomán, de az Országos Levéltárban a dossziét „nem lehet kutatni.”!
Ács szerint Radnóti legjobb barátai, Ortutay Gyula (Tutus), Forrai Gábor és Baróti Dezső, egy védszövetséget alkottak Radnóti „a kornak megfelelő” imázsának felépítésére.
És? Mi köze ennek ahhoz, hogy személy szerint ki, melyik nyilas gyilkolta meg? Hacsak! Valószínűleg Ferencz Győző véleménye a helytálló: talán a gyilkosok közt később, máig „védett személy” is volt.
Köztudomású, hogy Rákosiék ezerszámra vettek át kis- és nagyobb nyilasokat, szavazatszerzés céljából. A múlt nem számított.
Pokorni, Sulyok, Bayer felmenőjének nyilas múltja mostanában derült ki! Hányan rejtegethetnek ma is ilyen titkokat?
Azt gondolom, hogy a legendákat döngető szenzációktól (és ide sorolom a József Attila-affért is) meg kell különböztetni a csakugyan felnyitni fontos múlt csatornáit. Mint tisztázni Radnóti gyilkosainak kilétét is. „A nyilasok!” Egykutya! De, valaki, mégis meghúzta azt a ravaszt!
