A hallgatók az egyetem vezetésének gyakorlata és az intézmény modellváltása ellen tiltakoznak. Az ülést be is kellett rekeszteni.
Tiltakozásuk jeléül megzavarták a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) diákjai az intézmény szenátusi ülését. Mint fogalmaztak, „az egyetemi autonómiát súlyosan csorbító rektori és kuratóriumi önkény ellen” tiltakoztak.
A 444 most részleteket is közölt az eseményről. Kiderült: a diákok egy órán keresztül tapsoltak, így fojtották bele a szót Koós Pál rektorba.
A diákok ezen kívül szórólapokat osztogattak, és teliragasztották az épületet Koóst és Böszörményi-Nagy Gergely kuratóriumi elnököt kifigurázó matricákkal. Ahogy a portál írja, az egyetem polgárainak körében többek között az váltott ki nemtetszést, hogy Koós Pál három esetben nem fogadta el a szenátus által megszavazott jelöltek pályázatát, két esetben pedig olyan vezetőt jelölt ki, akit pedig a szenátus nem támogatott.
A matricák egyikén Böszörményi-Nagy látható, ahogy egy Koós-álarcot vesz le éppen, a háttérben pedig az egyetemnek otthont adó városnegyedre utalva a Hazugliget felirat szerepel.
A tiltakozó hallgatók egyórás tapsolása ellehetetlenítette a szenátusi ülést, így azt a szenátusi tagok 19 igen, 1 nem, és 4 tartózkodás mellett berekesztették. A hallgatók azt közölték: „A mindenkori szenátus töltse be törvényben rögzített ellenőrző szerepét, biztosítva azt, hogy a rektor ne léphessen túl a hatáskörén, a kuratórium elnöke pedig ne gyakorolhasson korlátlan informális hatalmat az egész intézmény fölött”. (szmo.hu)