Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Bíróság elé álltak az ikrek, akik feltűntek Borkai Zsolték mellett az adriai jachton

Kék
2024.04.17.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print
6

K. Lilinek és K. Csengének, valamint az édesanyjuknak nem megfelelően elköltött állami támogatások miatt kell felelniük.

Szerda délutánra tűzték ki a Pesti Központi Kerületi Bíróságon egy fiatal testvérpár büntetőperének előkészítő ülését. A két nővel, K. Lilivel és K. Csengével szemben azért emeltek vádat, mert olyan támogatásban részesültek, amit a vállalkozásukra kellett volna fordítaniuk, az ügyészség szerint ugyanakkor másra költötték a pénzt, aminek leplezésében az anyjuk is részt vett, így ő is a vádlottak padjára került. Ahogy az Index rámutatott, a két nőt a Borkai Zsolt féle „hajókupleráj” kapcsán már megismerhette a nyilvánosság 2019 őszén, az önkormányzati kampány hajrájában.

A lap tudósítása szerint a jelen büntetőügy független a borkais esettől, a testvérpárnak azért kell felelnie, mert vissza nem térítendő támogatásban részesültek egy, a fiatalok munkanélküliségének csökkentését és vállalkozóvá válásukat segítő programban benyújtott pályázat útján, de a támogatási kérelemben vállalt kötelezettségeiket nem teljesítették: a részükre utalt pénzt vállalkozói tevékenységükhöz nem köthető célokra használták fel. Ebben közreműködött az édesanyjuk is, aki saját vállalkozását felhasználva valótlan tartalmú számlákat állított ki lányai részére, ezzel közel 6 millió forintnyi pályázati támogatás jogosulatlan felhasználásához nyújtott segítséget. Az ügyészség nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás büntette és hamis magánokiratok felhasználásának vétsége miatt emelt vádat.

Az elékészítő ülést ugyanakkor el kellett napolni, mert a testvérpárnak nem volt védője, ezért kérelmezték, hogy a bíróság vagy rendeljen ki számukra ügyvédet vagy engedélyezze, hogy ők maguk meghatalmazhassanak egyet. Az ügy várhatóan szeptemberben veszi majd kezdetét. (24.hu)

Címlapkép forrása: Youtube/TV2 Magyarország
k. csenge
k. lili
BORKAI ZSOLT
támogatás
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.04.17. - 14:56
6
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Csak az adósságok kamataira 3000 milliárdot fizet idén az Orbán-kormány, és ebben még nincs benne az új kínai kölcsön költsége

    Csak az adósságok kamataira 3000 milliárdot fizet idén az Orbán-kormány, és ebben még nincs benne az új kínai kölcsön költsége

  • Karsai Dániel napokon belül benyújtja újabb kérelmét Strasbourgban

    Karsai Dániel napokon belül benyújtja újabb kérelmét Strasbourgban

  • Magyar Péter álláshirdetést adott fel

    Magyar Péter álláshirdetést adott fel

  • Nagyon durva átverés terjed: száznál több ügyfél nevében félmilliárd forint hitelt vettek fel a csalók

    Nagyon durva átverés terjed: száznál több ügyfél nevében félmilliárd forint hitelt vettek fel a csalók

  • Van 10 település, ahol olyan súlyos a szegénység, hogy a Holdról is látszik

    Van 10 település, ahol olyan súlyos a szegénység, hogy a Holdról is látszik

  • Száz év után újra Párizsban az olimpia!

    Száz év után újra Párizsban az olimpia!

  • Az orosz hírszerzés terjesztheti azt az álhírt, hogy Orbán ellen Kijevben merényletre készültek

    Az orosz hírszerzés terjesztheti azt az álhírt, hogy Orbán ellen Kijevben merényletre készültek

  • Meddig hallgat Obama?

    Meddig hallgat Obama?

  • "Éhes voltam, és adtatok ennem." - Ételosztás "kéretlenül" Debrecenben

    "Éhes voltam, és adtatok ennem." - Ételosztás "kéretlenül" Debrecenben

  • Sok napsütésre számíthatunk

    Sok napsütésre számíthatunk

  • Gyászol a tudományos szakma: elhunyt Bernáth László

    Gyászol a tudományos szakma: elhunyt Bernáth László

  • 2024 Futball EB Magyarország szereplése: csalódás! De Rossi-nál jelenleg nincs jobb megoldás!

    2024 Futball EB Magyarország szereplése: csalódás! De Rossi-nál jelenleg nincs jobb megoldás!

  • Kiesett lakása ablakán és meghalt Oroszország egyik vezető közgazdásza

    Kiesett lakása ablakán és meghalt Oroszország egyik vezető közgazdásza

  • Milyen lesz a jövő vakcinája?

    Milyen lesz a jövő vakcinája?

  • Augusztus havi véradások Komárom-Esztergom vármegyében

    Augusztus havi véradások Komárom-Esztergom vármegyében

  • Átvilágítás nélkül jöhetnek Magyarországra az orosz és fehérorosz vendégmunkások

    Átvilágítás nélkül jöhetnek Magyarországra az orosz és fehérorosz vendégmunkások

  • Gyakorlatilag mindenkit kirúgtak a Gattyán Györgyhöz köthető biatorbágyi üzemből

    Gyakorlatilag mindenkit kirúgtak a Gattyán Györgyhöz köthető biatorbágyi üzemből

  • Szokatlan időpontban készül rendkívüli bejelentésre a kormány

    Szokatlan időpontban készül rendkívüli bejelentésre a kormány

  • Évente tízmilliárdokba kerül tárolni az Orbán Viktor által két éve teljesen feleslegesen vett földgázt

    Évente tízmilliárdokba kerül tárolni az Orbán Viktor által két éve teljesen feleslegesen vett földgázt

  • Lukoil-ügy: az EU nem rohan Magyarország és Szlovákia segítségére

    Lukoil-ügy: az EU nem rohan Magyarország és Szlovákia segítségére

  • Elsüllyedt egy tartályhajó, több kilométeren keresztül húzza maga után az olajat

    Elsüllyedt egy tartályhajó, több kilométeren keresztül húzza maga után az olajat

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element