A parkoláson évente 120 millió forintot tud megtakarítani a Hegyvidék, a közétkeztetés ára nem nőtt, és több üzemeltetési munka is olcsóbb lett az új közbeszerzési rendszerben.
Egyetlen félév alatt több százmillió forintot sikerült megtakarítani a közbeszerzéseken – mutatta be a Hegyvidék önkormányzata. A XII. kerületben, ahol tavaly váltották le a fideszes kerületi vezetést a Kovács Gergely vezette, MKKP-többségű testületre, egy olyan rendszert dolgoztak ki, hogy nagy, csomagban meghirdetett közbeszerzések helyett több kisebb pályázatot írtak ki az egyes célzott beszerzésekre, így több induló jöhet a pályázatokra, és szigorúbb ellenőrzést is ígértek. Erről pár mondat erejéig már beszélt Kovács Gergely a Magyar Narancsnak adott interjúban, de a mostani közleményükben és a mellé csatolt videóban több gyakorlati példát mutattak be erre.
Az egyik legfontosabb tétel a parkolás. Ez most 90 millió forintba fog kerülni évente, miután az előző, még fideszes vezetés által tavaly kiírt, majd gyorsan visszavont közbeszerzés alapján 210 millióba került volna.
A közétkeztetési pályázatra öt ajánlat érkezett. Ennek a keretösszege 1,36 milliárd forint lett évente, ami nagyjából ugyanannyi, mint amennyi korábban volt – ez szigorúan nézve nem spórolás, de mivel az élelmiszerek jelentősen drágulnak, az önkormányzat úgy értékeli, hogy siker az, ha szinten tudják tartani a pályázatra kifizetendő összeget.
Az épületkarbantartási feladatoknál kettébontották a feladatokat, az egyik felében a rezsióradíj a legrosszabb ajánlat esetében is 52 százalékkal olcsóbb lett, mint amennyit eddig kellett fizetni, a másiknál 38 százalék ugyanez az arány. A kazánok karbantartásánál 30 százalékos az átlagos megtakarítás, ahogy a takarítási munkáknál is, a liftüzemeltetésnél pedig 68 százalékos – sorolták. (hvg.hu)