Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Az ukrán hatóságok szerint ennyi ember tűnt el a háborúban

Külföld
2024.07.22.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

42 ezer embernek veszett nyoma

A hivatalos nyilvántartásban jelenleg 42 ezer eltűnt ukrán állampolgár szerepel – közölte szerdán Dmitro Bohatyuk, az ukrán belügyminisztérium illetékes főosztályának vezetője az Ukrinform állami hírügynökséggel.

A tisztségviselő elmondta, hogy a különleges körülmények között, azaz a háborúban eltűntek jegyzékébe mostanáig több mint 51 ezer ember adatai kerültek be. „Jelenleg körülbelül 42 ezer ilyen ember van” – tette hozzá. Szavai szerint ugyanis most már mintegy hétezer emberről van információja a belügyminisztériumnak. Közülük háromezren biztosan életben vannak, és a hatóságok tudják, hol tartózkodnak.

„Jelenleg mintegy négyezer azonosított holttest van. Túlnyomó többségük katona volt, akiket eltűntnek nyilvánítottak, de később azonosították a holttestüket – fejtette ki Bohatyuk. Elmondta: az eltűnt személyek után több mint 90 százalékban az országos rendőr-főkapitányság nyomoz. „Gyakorta előfordul, hogy egy embert különleges körülmények között eltűntnek nyilvánítanak, majd később bebizonyosodik, hogy az ellenség fogságába esett” – fűzte hozzá a belügyi vezető.

Andrij Demcsenko, az ukrán határőrszolgálat szóvivője az Ukrajinszka Pravda hírportált arról tájékoztatta, hogy szerdától a határőrök minden 18 és 60 év közötti ukrán férfi esetében ellenőrzik a katonai regisztrációs okmánynak, azaz katonai igazolványnak vagy katonai szolgálatra kötelezett ideiglenes igazolványának a meglétét, amikor az érintettek elhagynák Ukrajnát. Ez a dokumentum lehet papír- vagy elektronikus alapú. Hozzátette, hogy a határt átlépő férfiak túlnyomó többsége mostanáig rendelkezett a szükséges okmányokkal, így az új rendelkezés nem csökkentette a forgalmat. Mindössze néhány tucat olyan embernek nem engedélyezték a határátlépést, aki otthon felejtette a katonai igazolványát vagy egyáltalán nincs is neki olyan – fűzte hozzá a szóvivő.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közösségi oldalain arról számolt be, hogy újabb 95 ukrán katona tért haza orosz fogságból. Szavai szerint a most kiszabadult foglyok az ukrán fegyveres erők, a nemzeti gárda tagjai és határőrök. „Hálás vagyok a fogolycserében részt vevő csapatunknak és az Egyesült Arab Emírségeknek a közvetítésért. Bármilyen nehéz is, mindenkit megkeresünk, aki fogságban van. Mindenkit vissza kell hoznunk” – szögezte le az államfő.

A hadifoglyok hazahozatalával foglalkozó koordinációs központ hozzáfűzte, hogy a most kiszabadított foglyok között van 13 ukrán katona, akik a mariupoli Azovsztal üzem védelmében vettek részt.

Denisz Marcsuk, az ukrán agrártanács elnökhelyettese szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Dél-Ukrajnában a gazdálkodók több tíz hektárnyi terméstől esnek el az orosz hadsereg által elkövetett gyújtogatások következtében. Szavai szerint az aratás kezdetével az orosz hadsereg szándékosan mér csapásokat szántóföldekre FPV drónokkal, hogy leégesse a termést. Közölte, hogy a harmadik éve tartó háború kezdete óta Ukrajna mezőgazdasági infrastruktúrája már több mint 50 milliárd dollár veszteséget szenvedett el.

Roman Mrocsko, a város katonai közigazgatásának vezetője arról adott hírt, hogy az orosz erők ismét ágyúzták a megyeszékhelyt, Herszon várost, aminek következtében egy 47 éves nő megsérült.

Oleh Szinyehubov, a keleti Harkiv megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy szerdára virradó éjjel az orosz hadsereg légibombákkal mért csapást a régióbeli Borva településre. Károk keletkeztek egy kávézóban, egy autómosóban és három családi házban, de személyi sérülésről nem érkezett hír.

Az ukrán vezérkar legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége megközelítette az 563 ezret. Az ukrán erők kedden megsemmisítettek egyebek mellett 11 orosz harckocsit, 43 tüzérségi és egy légvédelmi fegyvert, valamint 31 drónt. (MTI)/magyarhirlap.hu

Címlapkép forrása: YASUYOSHI CHIBA/AFP via Getty Images
OROSZ-UKRÁN HÁBORÚ
UKRAJNA
Oroszország
Volodomir Zelenszkij
Vlagyimir Putyin
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.07.22. - 06:27
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Működőképessége határára került egy angol cég, aminek a kormány 17 milliárdos mentőövet dobna

    Működőképessége határára került egy angol cég, aminek a kormány 17 milliárdos mentőövet dobna

  • Csalás nélkül is borulhat a fővárosi eredmény

    Csalás nélkül is borulhat a fővárosi eredmény

  • Hadházy Ákos bejutott a Szuverenitásvédelmi Hivatal kertkapuján

    Hadházy Ákos bejutott a Szuverenitásvédelmi Hivatal kertkapuján

  • Napjaink globális vízbiztonsága és az állam felelőssége

    Napjaink globális vízbiztonsága és az állam felelőssége

  • Csütörtöktől változnak az árak a benzinkutakon

    Csütörtöktől változnak az árak a benzinkutakon

  • A kreativitás már a bölcsőben elkezdődik!

    A kreativitás már a bölcsőben elkezdődik!

  • Orbán nem mondhat beszédet az EP egyik alakuló ülésén

    Orbán nem mondhat beszédet az EP egyik alakuló ülésén

  • NATO 75 - Barátok közt! - Szijjártót szétszedték a kommentelők

    NATO 75 - Barátok közt! - Szijjártót szétszedték a kommentelők

  • Itt vannak a kormány javaslatai az elektromosautó-piac támogatására

    Itt vannak a kormány javaslatai az elektromosautó-piac támogatására

  • Megugrottak a repülőutas kárbejelentések, akár automatikusan is fizetnek a biztosítók a járatkésésekre

    Megugrottak a repülőutas kárbejelentések, akár automatikusan is fizetnek a biztosítók a járatkésésekre

  • A Tisza Párt a Fidesz elleni fő erővé vált

    A Tisza Párt a Fidesz elleni fő erővé vált

  • Kátyú hátán kátyú: ilyen siralmas állapotban vannak a magyar utak 2024-ben, itt a friss jelentés

    Kátyú hátán kátyú: ilyen siralmas állapotban vannak a magyar utak 2024-ben, itt a friss jelentés

  • A vállalkozónak kedvező döntés született a pilismaróti bányanyitás ügyében

    A vállalkozónak kedvező döntés született a pilismaróti bányanyitás ügyében

  • Horváth Lajos Ottó is cáfolja Vidnyánszky Attilát, visszautasítja az állításait

    Horváth Lajos Ottó is cáfolja Vidnyánszky Attilát, visszautasítja az állításait

  • Eddig nincs hatása az újraszámlálásnak a főpolgármester-választás eredményére

    Eddig nincs hatása az újraszámlálásnak a főpolgármester-választás eredményére

  • Fokozódik a hőség

    Fokozódik a hőség

  • Vészhelyzetet hirdetett az iváncsai akkugyár mögötti cég

    Vészhelyzetet hirdetett az iváncsai akkugyár mögötti cég

  • Tovább olvadt a fideszes előny a balatoni övezetben

    Tovább olvadt a fideszes előny a balatoni övezetben

  • Orosz dezinformációt osztott meg a Magyar Nemzet a kijevi gyerekkórház elleni támadásról

    Orosz dezinformációt osztott meg a Magyar Nemzet a kijevi gyerekkórház elleni támadásról

  • Az egyik kezével még többet vesz el az Orbán-kormány, a másikkal pedig még jobban büntet

    Az egyik kezével még többet vesz el az Orbán-kormány, a másikkal pedig még jobban büntet

  • Elkaszálták Mészáros Lőrinc médiacégének lengyelországi terjeszkedését

    Elkaszálták Mészáros Lőrinc médiacégének lengyelországi terjeszkedését

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element