Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Az Ukrajnában zajló háború lezárását Trump és Harris is " átpasszolná" Európának?

Külföld
2024.08.11.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print
61

A látszólag gyökeresen ellentétes pozíciók dacára elnökként mindkét jelölt könnyen olyan pozícióban találhatja magát, amikor az amerikai érdekeket szem előtt tartva úgy határoz: így is, úgy is véget vet a háborúnak.

Ha pedig ehhez Washington az európaiak által túlzónak ítélt engedményeket fogadtatna el Ukrajnával, akkor nekik dönteniük kell: vagy harcias retorikájukból visszakoznak és beállnak a sorba, vagy magukban folytatják Kijev támogatását, ennek minden terhét és kockázatát vállalva. S még csak abban sem igazán reménykedhetnek, hogy egy ilyen fejleményről legalább előzetes tájékoztatást kapnak. 

Se szeri, se száma a próbálkozásoknak, melyek arról szólnak, miként lehetne Donald Trump elnökké választása esetére előre biztosítani (Trump-proofing) a támogatást, amit jelenleg Ukrajnának nyújt a Nyugat. Alapból feltételezve, hogy a segítség Trump győzelmével véget érne, míg demokrata elnökség mellett marad. A valóság ennél bonyolultabb. Tény, hogy ha a terepen két éve tartó patthelyzetben addig nem következik be változás, akkor a novemberi választás után várható egy határozott nekibuzdulás. Ám bármely irányba mutasson is ez, az új elnök lendületét így is, úgy is lefékezi majd a realitás: Amerika számára tudniillik Kijev támogatását feladni is, folytatni is felettébb komplikált.

Trump egy huszárvágással megoldaná?

Donald Trump magabiztosan hirdeti hónapok óta, hogy ő bizony „24 óra alatt” véget vetne az ukrajnai háborúnak. A körülötte állók hideget-meleget fújnak, aminek következtében nem egyértelmű, hogy egy következő Trump-kormányzat a harcoló felek közül melyikre mekkora nyomást gyakorolna. Volt védelmi minisztere, Mike Pompeo nemrég a Wall Street Journal hasábjain egy olyan tervet körvonalazott, melyben egyszerre turbóznák fel Ukrajna politikai, katonai támogatását, beleértve a korlátozások nélküli fegyverszállítást és a NATO-tagságot, illetve keményítenék a legfájóbb bank- és energiaügyi területeken a Moszkva elleni szankciókat. Mások viszont – köztük az alelnök-jelölt J.D. Vance – készek lennének engedményeket is tenni Oroszországnak, csak hogy Amerika mielőbb megszabaduljon a konfliktustól, melyben ők leginkább vészes figyelemelterelést látnak.

Maga Trump vélhetőleg az utóbbi irányba hajlana.

Részben geopolitikai megfontolásból (az ő elnöksége alatt tudatosult a washingtoni elit egészében, és maradt azóta is hivatalos politika, hogy a fő kihívás Kína), részben belpolitikai okokból (az átlagpolgár belefáradt a világ csendőre szerepbe, és sokukat az ukrán helyzetnél jobban aggasztja a saját déli határaikon át érkező illegális bevándorlók havi száz-kétszáz ezres tömege). Ámde hiába vetné magát egy Trump-kormány nagy elánnal a konfliktus lezárásába, hamar zsákutcába futhat. Washington semmi esetre sem engedheti meg magának, hogy úgy tűnjön, túl sokat enged Putyinnak. Ha Oroszország túlságosan kedvező feltételekkel tudná befejezni a háborút, akkor Peking azt Amerika gyengeségeként értékelhetné, s könnyen vérszemet kaphat. Magyarán: hacsak nem sikerül épp a megfelelő pillanatot elkapni, amikor mindkét harcoló fél kész a kompromisszumra, akkor bizony Trumpnak is balanszíroznia kell majd az arcvesztés és az eszkaláció kockázata között: a háború tovább húzódhat.

A demokraták a végtelenségig bírnák?

A másik tábor viszont hiába emlegeti úton-útfélen, hogy a „végsőkig kitartunk” Kijev mellett: az amerikai szerepvállalás kezd olyannyira terhessé válni, hogy egy Harris-adminisztráció is az első adandó alkalmat megragadná, hogy kitáncolhasson belőle. A külső akciókból nem csak a republikánus, de a demokrata közvélemény, illetve Kongresszus jó részének is elege lett: részben a belső gondokra fókuszálnának, részben pedig erőt gyűjtenének a fő fenyegetésnek tekintett Pekinggel szemben. A Biden-Harris adminisztráció, s velük a demokrata oldal azonban saját retorikájának foglya. Ukrajna kapcsán hidegfejű geopolitikai elemzés helyett kezdettől költői túlzásokba estek: a konkrét előzmények, érdekellentétek számbavételét az asztal alá söpörték, s inkább csak „a demokráciák” és „az autokráciák” egyetemes küzdelméről beszéltek.

Biden elnök 2022 óta minden évben Kamala Harrist küldte a kiemelt eseménynek számító Müncheni Biztonsági Konferenciára, aki ott újra és újra hitet tett Kijev támogatása mellett. Az alelnök érzelemdús beszédei mögött azonban jóval több óvatosságról árulkodtak a tényleges amerikai lépések. Washington az európaiak unszolása dacára sem volt hajlandó elvágni a Fehér Házat a Kremllel közvetlenül összekötő „forró drótot”, s amikor a helyzet komolyra fordul – mint legutóbb a Kijevnek szállított amerikai rakéták orosz területre irányítása kapcsán – az amerikai védelmi miniszter nem habozik felhívni orosz kollégáját. Az Egyesült Államok Ukrajna NATO-csatlakozását illetően is folyamatosan behúzta a NATO-fékeket, s feltűnően kerüli az 5. cikk aktiválásának még a kósza ötletét is, amikor időnként véletlenül NATO-területen landolnak ilyen-olyan lövedékek. Egy Harris-adminisztráció esetén viszont bizonytalan, hogy az Ukrajnának szánt pénzforrások előbb-utóbb óhatatlanul bekövetkező elapadását vajon miként kompenzálná a kormányzat: katonai eszkalációval vagy új javaslatokkal.

Közös pont: átpasszolni Európának

Abban az elnökjelöltek között – és az amerikai politikai paletta egészén – teljes a konszenzus, hogy bár Oroszország zavarkeltő ellenfél, az általa jelentett kihívás Kínához képest messze csak másodlagos. A két oldal abban is egyetért, hogy épp ezért illene, ha Moszkva féken tartásában elsősorban Európa vállalná az oroszlánrészt. Ez korántsem új kérés. Az USA hol a 2001. szeptember 11. utáni „terror ellenes háborúra”, hol most Kínára hivatkozva igyekszik elérni, hogy bokros teendői közepette legalább európai szövetségesei védelmét ne kelljen lényegében egyedül fedeznie. Obama elnök védelmi minisztere 2011-ben fejveszett pánikot keltett, amikor NATO-partnerei felé jelezte: az Egyesült Államoknak „fogytán a türelme”.

A reakció európai oldalon akkortájt azonban nemigen jutott túl a szokásos sopánkodáson-kéztördelésen. Az azóta mégis megindulni látszó változáshoz két dolog kellett. Egyrészt, hogy Putyin elnök 2014-ben önhatalmúlag annektálja a Krím-félszigetet. Ez a legnaivabb EU-vezetők számára is egyértelművé tette: posztnemzeti, „történelemvégi” ábrándjaiknak a való világhoz nincs sok köze. Másrészt Trump elnöknek a maga kissé faragatlan módján sikerült jól az európaiakra ijesztenie. A „pénzt vagy életet” NATO-adaptációjaként közölte szövetségeseivel: vagy rendesen fizetnek (ti. költenek a védelemre), vagy legközelebb Amerika már nem feltétlenül siet a segítségükre. Az ebből következő európai eszmélés-féleséget Ukrajna 2022-es orosz lerohanása tovább erősítette.

A katonai kiadások növelése és a sürgősségi fegyverbeszerzések mellett a komolyabb európai szerepvállalást hivatott jelezni az Atlanti Szövetség júliusi csúcstalálkozójának egyik újdonsága, miszerint ezentúl Amerika helyett a NATO dolga lesz az Ukrajnának nyújtott támogatás koordinálása. Ez azonban vajmi csekélység ahhoz képest, amit a szövetségesektől egyik és másik amerikai elnökjelölt is elvárna. Az ukrajnai konfliktus folyományai Európát ugyanakkor már így is aránytalanul sújtják. Az uniós országok mezőgazdaságától az aeronautikai és űrszektorig számtalan ágazat megsínyli a szankciókat, az olcsó orosz energiahordozók kiesése az európai cégeket versenyhátrányba hozza, ráadásul még a megugró fegyverzeti kiadások sem az itteni hadiipari bázist erősítik zömükben, hanem az amerikaiba vándorolnak vissza.

Európa sarokba szorítva

Kamala Harris külpolitikai főembere, annak győzelme esetén a nemzetbiztonsági főtanácsadói poszt legvalószínűbb várományosa, Phil Gordon, kiválóan ismeri Európát és az európaiakat: a kontinensünkkel megbízott államtitkárként ténykedett az Obama-adminisztrációban. Már évekkel ezelőtt nem kevés iróniával szemlélte az európai politikusok fejveszett kapálózását az USA választási kampányok alatt. Mint mondta: „Kész invázió van ilyenkor Washingtonban. Nem telik el nap anélkül, hogy Európából érkező látogatók igen drága ebédet kínálnának bárkinek, aki közel s távol képes lehet nekik némi információt adni arról, hogy kinek ki ad tanácsokat, vagy jóslatokba bocsátkozni a két párt jelöltjei által folytatni kívánt politikákról”.

Ukrajna kapcsán ez utóbbi téren a szokásosnál több bizonytalanság vár az európaiakra.

A látszólag gyökeresen ellentétes pozíciók dacára elnökként mindkét jelölt könnyen olyan pozícióban találhatja magát, amikor az amerikai érdekeket szem előtt tartva úgy határoz: így is, úgy is véget vet a háborúnak. Ha pedig ehhez Washington az európaiak által túlzónak ítélt engedményeket fogadtatna el Ukrajnával, akkor nekik dönteniük kell: vagy harcias retorikájukból visszakoznak és beállnak a sorba, vagy magukban folytatják Kijev támogatását, ennek minden terhét és kockázatát vállalva. S még csak abban sem igazán reménykedhetnek, hogy egy ilyen fejleményről legalább előzetes tájékoztatást kapnak.

Donald Trumpra közismerten nem jellemző a konzultálás a szövetségesekkel (az iráni atomegyezményt felrúgta, Jeruzsálemet pedig Izrael fővárosának ismerte el anélkül, hogy erről a NATO-partnereknek szót ejtett volna), ám európai szemmel a Biden-Harris páros sem teljesített sokkal jobban. Az afganisztáni NATO-művelet felszámolásáról az ott állomásozó csapatok háromnegyedét adó szövetségeseknek mindössze a bejelentés előtt pár nappal szóltak, és 2021 folyamán végig az európaiak feje felett tárgyaltak Putyinnal. Persze jó okkal. Az európaiak tudniillik az első puskalövés gondolatára is hajba kapnak, helyzetük és érdekeik sokfélesége óhatatlanul megosztja őket. Egyetlen mód van rá, hogy az EU-országok „egy kottából énekeljenek”, ahogy teszik ezt többnyire az ukrán konfliktus kirobbanása óta: ha a hangjegyeket ehhez Amerika diktálja. (Portfolio)

Címlapkép forrása: Fast Company
HÁBORÚ
Oroszország
orosz-ukrán konfliktus
UKRAJNA
 orosz-ukrán háború
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.08.11. - 09:21
61
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

  • Meghalt Kárpáti Zsuzsa volt parlamenti képviselő

    Meghalt Kárpáti Zsuzsa volt parlamenti képviselő

  • Közeleg szeptember elseje: 3 tipp a zökkenőmentes iskolakezdéshez

    Közeleg szeptember elseje: 3 tipp a zökkenőmentes iskolakezdéshez

  • 35 éve küld jeleket egy titokzatos objektum

    35 éve küld jeleket egy titokzatos objektum

  • Bezuhantak a MÁV bevételei

    Bezuhantak a MÁV bevételei

  • Törökország bólinthat Svédország NATO-csatlakozására, ha nem lesz több Korán-égetés

    Törökország bólinthat Svédország NATO-csatlakozására, ha nem lesz több Korán-égetés

  • Miért hívjuk melegnek a melegeket?

    Miért hívjuk melegnek a melegeket?

  • Jelentősen emelkednek a gyorshajtás büntetési tételei

    Jelentősen emelkednek a gyorshajtás büntetési tételei

  • Már csikorog a bádog Szent István kereke

    Már csikorog a bádog Szent István kereke

  • A globális forrás korszaka

    A globális forrás korszaka

  • Hawaii-on több mint ezer embert még keresnek a tűzvész után

    Hawaii-on több mint ezer embert még keresnek a tűzvész után

  • Híradóból kimaradó témák

    Híradóból kimaradó témák

  • Választási csalással vádolják Donald Trumpot

    Választási csalással vádolják Donald Trumpot

  • Van még valami, amiben a magyarok sereghajtók

    Van még valami, amiben a magyarok sereghajtók

  • Akkumulátorgyárak árnyékában: mennyi most a lítium a magyar csapvízben?

    Akkumulátorgyárak árnyékában: mennyi most a lítium a magyar csapvízben?

  • Létezik ötmillió alatt is új autó, de a kutyának sem kell

    Létezik ötmillió alatt is új autó, de a kutyának sem kell

  • Komoly Soros-forrásoktól eshetnek el a magyar civil szervezetek

    Komoly Soros-forrásoktól eshetnek el a magyar civil szervezetek

  • Sok munkahely szűnhet meg Vácon

    Sok munkahely szűnhet meg Vácon

  • Szinte országszerte 30 fok fölé melegszik a levegő

    Szinte országszerte 30 fok fölé melegszik a levegő

  • “Gyerekek a napon, politikus és tiszteletes urak az árnyékban”

    “Gyerekek a napon, politikus és tiszteletes urak az árnyékban”

  • Kivonul Európából a Soros Györgyhöz köthető Open Society Foundations

    Kivonul Európából a Soros Györgyhöz köthető Open Society Foundations

  • Egy nappal a pályázat kezdete előtt alapította cégét egy volt focista, nyert is rögvest 8 milliárdot

    Egy nappal a pályázat kezdete előtt alapította cégét egy volt focista, nyert is rögvest 8 milliárdot

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element