Az izraeli rendőrség Lahav 433 nevű, súlyos bűncselekményekkel foglalkozó egység nyomozói a héten Szerbiába érkeznek, hogy kihallgassák Yisrael (Srulik) Einhornt, Benjamin Netanjahu miniszterelnök volt főtanácsadóját – írják az izraeli lapok.
Einhornt a miniszterelnöki hivatalt megrázó Kata-gate kapcsán kérdezik majd. Einhorn az elmúlt évben Belgrádban élt, és Aleksandar Vučić államfő tanácsadójaként dolgozott, nem is tért vissza Izraelbe azóta, hogy tavaly nyomozás indult ellene.
Einhorn a miniszterelnök volt segédjével, Yonatan Urichhal és Eli Feldstein korábbi szóvivővel a fő gyanúsítottjai a hírszerzési adatok kiszivárogtatásának, beleértve az izraeli hadsereg bizalmas dokumentumainak az ellopását, és az egyik kiszivárogtatását a Bild napilapnak.
Mindhármukat a Katar-gate-hez kapcsolódó nyomozásban is gyanúsítottként kezelik. A nyomozók Einhornt szerették volna kikérdezni a Katarnak végzett PR-munkája kapcsán, amit az Urichhal közösen vezetett cégükön keresztül végeztek. Ők ketten vezették azt a kampányt, amelyben Katart pozitív fényben tüntették fel a 2022-es foci-világbajnokság előtt.
Einhorn korábban szeretett volna megállapodni az ügyészséggel arról, hogy letartóztatás nélkül térhessen vissza Izraelbe tanúskodni, de a tárgyalások nem jártak sikerrel. (Szabad Magyar Szó)