Fontos tanulmány jelent meg a világ vezető tudományos folyóirata, a Nature által kurrált Scientific Reportsban a magyar vízbázis és ásványvizek lítiumtartalmáról.
A gyakori alkálifém az egyik legfontosabb alapanyaga az akkumulátorgyártásnak, amely kifejezetten vízigényes folyamat. A kutatás meglepő eredményre jutott a hazai vízkészletek lítiumtartalmát illetően, ami annak fényében érdekes, hogy Magyarországon egyre több és több akkuipari beruházást jelentenek be, és ezek esetében gyakran felmerülnek az egészségügyi kérdések. - írja a Portfolio
Hiánypótló tanulmány jelent meg a Nature kiadó a Scientific Reports nevű kiadványában, amely a lítiumszennyezés lehetséges növekedésére összpontosít a vízi környezetben és az ivóvízkészletekben a lítium akkumulátorok világszerte növekvő gyártása és újrahasznosítása miatt.
A vizsgálat elsősorban a magyarországi csapvizek és ásványvízforrások jelenlegi lítiumtartalmának felmérésére irányul, amelynek különös jelentőséget ad, hogy a hazai akkuipari beruházások miatt egyre gyakrabban merülnek fel környezetvédelmi aggályok, sokszor emlegetik a kritikus a gyártás jelentős vízigényét, valamint a vízbázist fenyegető szennyezési kockázatokat.
A legtöbb kutatás viszont arra koncentrál, hogy az épülő gyárak mennyire csapolhatják meg a hazai vízkészleteket. Így például több kutatás is foglalkozik azzal, hogy a felszín alatti vízkészletek hosszú távú és jelentős megcsapolásával annak mennyiségi és ez által akár minőségi romlását okozhatják az újonnan létesülő üzemek. A vízben megjelenő szennyezésekkel viszonylag kevés átfogó kutatás foglalkozik még úgyis, hogy már több ilyen üzem (az SK On gyára Komárom mellett és a Samsung SDI létesítménye Gödnél) már jelenleg is üzemel.
Mit is tesz a lítium a szervezettel?
A gyártás egyik legfontosabb alapanyag a lítium. Az alkáli fém erősen reaktív, a természetben elemi állapotban nem található meg, csak vegyületeiben fordul elő, amelyek általában ionosak. Egészségügyi hatásai pedig ma sem teljesen tisztázottak, bár bevett gyógyszeralapanyagként is a használata. Főként a bipoláris zavar és számos más mentális betegség kezelésekor alkalmazzák, és fontos hangsúlyozni, hogy terápiás célokra a lítiumot a természetben előforduló forrásokhoz képest nagyon nagy dózisban adják. A terápiás dózisok a kezelendő betegség jellegétől függően változnak; a jelentések szerint az adagok a napi 85 mg-tól a napi 2400 mg-ig terjednek, a 600-1200 mg/nap az általános tartomány.
Jól ismert, hogy a lítium terápiás dózisai hangulatstabilizáló és egyéb mentális egészségügyi előnyökkel járnak; azonban ezek a nagy dózisok egy sor jelentős egészségügyi kockázatot is hordoznak, így a betegeket rutinszerűen ellenőrzik egy sor ismert mellékhatás miatt. Az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) a terápiás dózisok számos mellékhatását említi, köztük a gyomor-bélrendszeri, neurológiai, pszichiátriai, vese- és veseműködést, kardiovaszkuláris zavarok növekvő kockázatát, de a csökkent pajzsmirigyműködés, akneiform bőrkiütések kialakulása és jóindulatú leukocitózis is szerepel a mellékhatások lajstromában,.
A WHO megállapította, hogy "az étrendi lítium toxicitása ismeretlen", mivel a beviteli szintek sokkal alacsonyabbak, mint a terápiás "potenciálisan toxikus dózisok". Az EPA megjegyezte, hogy "mivel a klinikai szakirodalom a betegek terápiás kezelésére összpontosít, a minimálisan hatékony dózis alatt megfigyelt hatásokról nincs információ", és csak alacsony-közepes bizalmat fejez ki a bizonyítékokkal kapcsolatban.
Ezek fényében különösen fontos a kutatás, amely megvizsgálta a hazai vizeknél a lítiumkoncentrációt.
Akkumulátorgyárakból a vizes pohárba?
Az Ökológiai Kutatóközpont kutatói, így Dobosy Péter, Illés Ádám és Endrédi Anett, valamint az ELTE Természettudományi Karának tanára, Záray Gyula által írt tanulmány kiemeli a vízforrások lítiumkoncentrációjának vizsgálatának fontosságát a lítium akkumulátorok széleskörű használata és azok lehetséges környezeti hatásai miatt. Hangsúlyozza, hogy a lítiumionokat nehéz eltávolítani a vízből a hagyományos kezelési módszerekkel, és tárgyalja, hogy ezek az ionok átjuthatnak az ivóvízellátáshoz használt szűrőrendszereken is.
A kutatók tudósok 19 különböző magyarországi város csapvizét vizsgálták meg, ráadásul változatos volt a mintavétel, mert egyes városok csapvize természetes szűrési folyamaton átesett folyókból származott, mások nyílt víztározókból, megint mások pedig földalatti vízforrásokból. Az eredmények azt mutatták, hogy a különböző forrásokból származó csapvíz lítiumtartalma helyszínenként eltérő volt.
Például a folyókból származó csapvíz lítiumkoncentrációjának mediánja 3,52 mikrogramm/liter (µg/l) volt, míg a nyílt víztározókból származó csapvíz mediánja 5,02 µg/l, a földalatti forrásokból származó csapvíz mediánja pedig 8,55 µg/l volt a legmagasabb. Ezek a lítiumszintek mind a 10 µg/l-es biztonsági határérték alatt voltak, ami azt jelenti, hogy nem jelentenek közvetlen egészségügyi kockázatot. A tudósok a városokat a csapvíz lítiumtartalma alapján is csoportosították, és érdekes mintákat találtak, ami arra utal, hogy a vízforráson kívül más tényezők is befolyásolhatják a lítiumszintet.
Az első csoportba az a két város (Székesfehérvár és Eger) tartozik, ahol a csapvíz Li-koncentrációja a legmagasabb (25,7 és 19,8 µg/l), míg a második csoportba négy település (Zalaegerszeg, Kaposvár, Miskolc és Pécs) tartozik, ahol a lítiumtartalom átlagosan 10,75 és 14,35 µg/l között van.
A harmadik csoportba azok a városok (Szolnok, Budapest, Győr, Szekszárd, Békéscsaba, illetve Veszprém) kerültek, amelyek csapvizében a legalacsonyabb átlagos koncentrációval (1,56 és 3,61 µg/L között) mérték, míg a negyedik csoportba azok a városok, amelyek csapvizében a Li-koncentráció 5,81-8,90 µg/L között volt (Tatabánya, Kecskemét, Debrecen, Szeged, Nyíregyháza, Szombathely és Salgótarján).
Palackozott lítiumos víz?
A kutatók a Magyarországon kapható különböző típusú palackozott ásványvizeket is megvizsgálták. Az ásványvíz a föld alól származik, és különböző ásványi anyagokat tartalmazhat, köztük lítiumot is. Az ásványvizek három kategóriáját vizsgálták lítiumtartalmuk alapján: azokat, amelyekben kevés lítium van (5-10 µg/L), azokat, amelyekben közepes mennyiség (10-100 µg/L), és azokat, amelyekben viszonylag sok (100-200 µg/L). Az összes ásványvíz átlagosan körülbelül 52,9 µg/L lítiumot tartalmazott, de az emberekre jellemző mennyiség 17,9 µg/L körül volt. Érdekes kapcsolatot találtak az ásványvizekben a lítium és egy másik elem, a kálium között. Ez a kapcsolat arra utal, hogy a talajban található kőzetek és ásványok típusa, ahonnan a víz származik, befolyásolhatja, hogy mennyi lítium kerül a vízbe. A tanulmány eredményei segítenek jobban megérteni az ásványvizekben található lítium különböző mennyiségeit, és azt, hogy ez hogyan befolyásolhatja a táplálkozásunkat. Azt is elmondja, hogy az ezekben a vizekben lévő lítium szintje nem túl magas, és nem kell nagy aggodalomra adnia okot az egészségünk szempontjából.
A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy bár az akkumulátorgyártásból és -újrahasznosításból származó esetleges lítiumszennyezés aggodalomra adhat okot, a magyarországi csapvíz és ásványvízforrások jelenlegi lítiumkoncentrációja viszonylag alacsony, és
nem valószínű, hogy az emberi egészségre jelentős hatást gyakorolna.
Az ezekből a forrásokból származó napi lítiumbevitel becslések szerint az ajánlott étrendi bevitel kevesebb mint 3%-a. A kutatás hangsúlyozza a vízforrásokban lévő lítiumszennyezés lehetséges hatásainak értékelésének fontosságát, a Duna folyóban mért, a tanulmányban felhasznált koncentrációk pedig alapértékként szolgálnak majd a jövőbeli értékelésekhez. (Portfolio)