A civilben tanárként dolgozó Ungváry Zsolt Gyula kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül kapott miniszteri elismerő oklevelet.
Augusztus 20-a alkalmából kapott miniszteri elismerő oklevelet Ungváry Zsolt Gyula, aki néhány napja még arról ábrándozott a Demokrata online hasábjain, hogy Donáth Annát elveteti az anyja, így megvalósul a budapesti olimpia. A szerző fikciójában Donáth meg nem születésének eredményeként Hámori Luca olimpiai bajnok lesz, az éremtáblázat élén pedig Kína és a Donald Trump által vezetett Egyesült Államok után Oroszország és Magyarország következne.
Kitüntetését Ungváry az Érdi Tankerület pedagógusainak tartott tanévnyitó ünnepségen vehette át Aradszki András országgyűlési képviselőtől, aki Facebook-bejegyzésben számolt be az eseményről. Az oklevélen az áll, Ungváry kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül kapta.
A Demokratában szereplő bemutatkozás szerint Ungváry történelemtanárként és iskolai könyvtárosként dolgozik egy Pest megyei gimnáziumban. „Az írásban – a politikai publicisztikában különösen – az igazságérzet vezérel, összekapcsolódva a pedagógusi lelkületből fakadó tanítási vággyal. Elsősorban magyarként és keresztényként szeretném felmutatni azokat az értékeket, amiket az életben legfontosabbnak tartok, s amelyeket számtalan veszély fenyeget” – írja magáról. (hvg.hu)
Jogi lépéseket tesz a Momentum a Demokrata minősíthetetlen cikke miatt
A Demokrata szerzője, Ungváry Zsolt azon lamentált, mi lenne most, ha Donáth Anna édesanyja abortuszra megy.
Jogi lépéseket tesz a Momentum egy Demokratában megjelent véleménycikk miatt, amelyben a kormánypárti kiadvány egyik szerzője, Ungváry Zsolt egészen döbbenetes módon lamentál azon, hogy ha az ellenzéki párt nemrég leköszönt elnöke, Donáth Anna édesanyja az abortuszt választja szülés helyett, akkor Budapesten idén olimpiát rendeztek volna. A még a kormánymédiában is súlyos esetnek számító Ungváry arra utalt, hogy Donáth pártja, a Momentum gyűjtött még 2017-ben aláírásokat azért, hogy tartsanak népszavazást a kormány olimpiai terveiről.
A kormány egyik propagandistája, Ungváry Zsolt éppen arról fantáziál, hogy Donáth Anna édesanyja abortusza esetén Magyarország olimpiát rendezhetett volna idén
– írta Tompos Márton, a Momentum elnöke a Facebookon.
Tompos Márton szerint „ez nem az első eset, amikor a kormány által fanatizált idióták egy momentumos politikus halálát kívánták, és sajnos valószínűleg nem is az utolsó”, ezért meg fogják tenni a szükséges jogi lépéseket.
Tényleg a náci propaganda szintjére süllyedő, a politikai ellenfél haláláról értekező emberekkel azonosulnak? Az sincs rendben, hogy szerintük csak az a magyar, az a hazafi, az a nemzet része, aki rájuk szavaz, de ez túlmegy minden határon
– tette hozzá a politikus.
Az Alternatív címet kapott cikkben többek közt ezt a párbeszédet találta leírni a szerző:
„– Tudja (…) már van két gyerekem, egyébként is ez még csak egy sejtcsomó, a testem része, afölött pedig én rendelkezem, most nem aktuális a dolog.
– Természetesen, kedves D.-né – bólogatott a doktor, és elvégezte a beavatkozást. – Úgy nézem, kislány volt, de ennek már nincs jelentősége…” (media1.hu)