Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Pottyondy Edina: Megpróbálunk valamennyit jóvá tenni az elkövetett bűnökből a kormány helyett

Belföld
2024.05.09.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

A tervezett 25 millió helyett több mint 219 millió forintot gyűjtöttek az influenszerek.

Pottyondy Edina humorista és tartalomgyártó szerdán a közösségi médiában számolt be arról, hogy az Odakint most szörnyek járnak elnevezésű gyermekvédelmi tüntetésen és azután összegyűjtött 219 millió forint már olyan hatalmas összeg, hogy elkölteni sem egyszerű.

Azt is megjegyezte, hogy már megvan három lakás és az áldozatoknak segítő két szociális munkás is.

Februárban a Hősök terén tartottak demonstrációt az internetes tartalomgyártók „Odakint most szörnyek járnak – Kiállás az áldozatokért, a gyerekekért, az egészséges társadalomért” címmel. A kiállás egyik célja az volt, hogy egy hajléktalanná vált, bántalmazott áldozat megsegítésére adományokat gyűjtsenek.

A cél 25 millió forint lett volna, ám több mint 219 millió forintot sikerült végül összegyűjteni.

A gyermekek védelme érdekében szervezett demonstráció fő szervezői Osváth Zsolt, Szabó Márton, Nagy Ádám, Tapasztó Orsi, Bányai Judit, Fancsikai Eszter, Pottyondy Edina, Gulyás Márton, Baukó Attila (Azahriah) és Gyurkó Szilvia voltak.

Az egyik szervező, Pottyondy Edina most a közösségi médiában számolt be arról, hogy mint kiderült, „a 219 millió már olyan nagy összeg, hogy még elkölteni sem egyszerű.”

Két és fél hónap elteltével nagyjából mostanra alakult ki a struktúra és a segítséget elfogadó áldozatok köre. Egy helyett tizenegy ember életét tudjuk könnyebbé tenni az adományozóknak köszönhetően 

– írta Pottyondy Edina, aki hozzátette, hogy már megvan három lakás, két szociális munkás, akik napi szinten segítenek az áldozatoknak, és akiknek elkezdődött az egészségügyi és mentálhigiénés kezelése is.

Megpróbálunk valamennyit jóvá tenni az elkövetett bűnökből, a kormány helyett

– jegyzi meg.

Azt is leírja, hogy akiket érdekel részleteiben, hogy miként folyik, mennyire bonyolult és összetett a rehabilitációs munka, és mire megy el a pénz, azok az Utcáról Lakásba Egyesület honlapján találhatnak erről bővebb információkat, akik a befolyt adományok szakszerű elköltéséért vállalják a felelősséget. (Index)

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Pottyondy Edina (@nematellerede) által megosztott bejegyzés

Címlapkép forrása: Youtube/Pottyondy Edina
Belföld
Pottyondy Edina
GYERMEKVÉDELMI TÜNTETÉS
tüntetés
adomány
UTCÁRÓL LAKÁSBA EGYESÜLET
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.05.09. - 08:38
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Tovább fokozódik a kánikula

    Tovább fokozódik a kánikula

  • Váratlanul, indoklás nélkül kirúgták a szentgotthárdi általános iskola igazgatóját

    Váratlanul, indoklás nélkül kirúgták a szentgotthárdi általános iskola igazgatóját

  • A lengyel uniós elnökség zászlajára tűzheti a Magyarország elleni eljárást

    A lengyel uniós elnökség zászlajára tűzheti a Magyarország elleni eljárást

  • Miközben Óbudán áll a bál, Bús Balázs Pilismaróton építgeti kultúrbisztróját

    Miközben Óbudán áll a bál, Bús Balázs Pilismaróton építgeti kultúrbisztróját

  • Nemzetközi szintre lép a Budapest Contemporary: hazai és európai galériák vesznek részt az idei vásáron

    Nemzetközi szintre lép a Budapest Contemporary: hazai és európai galériák vesznek részt az idei vásáron

  • Rogán Antal Magyar Péterrel példálózott, amikor az ország legnagyobb veszélyéről beszélt

    Rogán Antal Magyar Péterrel példálózott, amikor az ország legnagyobb veszélyéről beszélt

  • Lépett a HÖOK is a felháborodást kiváltott gólyatábor miatt

    Lépett a HÖOK is a felháborodást kiváltott gólyatábor miatt

  • Állatok betonfalak között - erre nem lehet büszke az Orbán-kormány

    Állatok betonfalak között - erre nem lehet büszke az Orbán-kormány

  • Továbbra is embertelen módon bánik az Orbán-kormány a kárpátaljai menekültekkel

    Továbbra is embertelen módon bánik az Orbán-kormány a kárpátaljai menekültekkel

  • A hétvégén tovább csökkenek az üzemanyagárak

    A hétvégén tovább csökkenek az üzemanyagárak

  • Újabb kórházbezárás szentesen

    Újabb kórházi osztály zár be Szentesen

  • Részegen megütött egy nőt, lemond a Fidesz-KDNP politikusa

    Részegen megütött egy nőt, lemond a Fidesz-KDNP politikusa

  • Animalpornó filmszerep, megcsalások, leszbikus kicsapongás, gyermek magára hagyása: a bíróság szerint mit sem számít ha ezt az anya teszi

    Animalpornó filmszerep, megcsalások, leszbikus kicsapongás, gyermek magára hagyása: a bíróság szerint mit sem számít ha ezt az anya teszi

  • Féltékenységből lelocsolta benzinnel párját egy férfi, négy ház vált lakhatatlanná Pilisvörösváron

    Féltékenységből lelocsolta benzinnel párját egy férfi, négy ház vált lakhatatlanná Pilisvörösváron

  • Egy érintés, és kész! – A Volánbusz járműveinek már több mint egyharmadán elérhető a készpénzmentes fizetés

    Egy érintés, és kész! – A Volánbusz járműveinek már több mint egyharmadán elérhető a készpénzmentes fizetés

  • Ismét házi őrizetbe került Romániában a szexuális bűncselekményekkel gyanúsított Andrew Tate brit-amerikai influenszer

    Ismét házi őrizetbe került Romániában a szexuális bűncselekményekkel gyanúsított Andrew Tate brit-amerikai influenszer

  • Ötödik sebesség

    Ötödik sebesség

  • Bíróság elé citálja Gyucsány Ferencet a kizárt DK alapító?

    Bíróság elé citálja Gyurcsány Ferencet a kizárt DK alapító?

  • Nem Románia lépett el mellőlünk leginkább az utóbbi években

    Nem Románia lépett el mellőlünk leginkább az utóbbi években

  • Horváth Csaba: Sem bűnt, sem törvénysértést nem követtem el

    Horváth Csaba: Sem bűnt, sem törvénysértést nem követtem el

  • Nagyon nem jött be az elektromos fordulat, óriás hátraarcot csinál a patinás autógyártó

    Nagyon nem jött be az elektromos fordulat, óriás hátraarcot csinál a patinás autógyártó

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element