Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Semjén Zsolt: A Fidesz és a KDNP szövetsége a magyar történelem legsikeresebb konstrukciója

Belföld
2023.11.18.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print
1

Ez pedig szerinte az emberi minőségből is következik.

A magyar történelem és az Európai Unió legsikeresebb politikai konstrukciójának nevezte a Fidesz és a KDNP szövetségét a kormánypárt 30. tisztújító kongresszusán elmondott beszédében Semjén Zsolt. A KDNP elnöke úgy fogalmazott, hogy ők egy világnézeti párt, a Fidesz pedig „egy keresztény ihletettségű nagy néppárt”, ez egészült ki a társadalom szinte minden szegmensével. Sikerüket a 2010 óta tartó folyamatos kormányzással igazolta, ami szavai szerint „az emberi minőségből is következik”. A negyedik kétharmados győzelmüket pedig egyenesen politikai csodának nevezte. Semjén Zsolt szavai szerint készen állnak arra, hogy folytassák Szent István országépítő nagy művét.

Szombaton tartja 30. tisztújító kongresszusát a Fidesz Budapesten, a Hungexpón, a rendezvényen 1500-1800 küldött és legalább ugyanennyi vendég vesz részt. Hollik István korábban azt mondta, hogy a tisztújító kongresszuson megválasztják az elnököt, az alelnököket és a párt bizottságainak vezetőit, tagjait, ugyanakkor nem hoznak formális döntést a Fidesz-KDNP EP-listavezetőjéről. Orbán Viktor miniszterelnöknek a pártelnöki pozícióra nincs kihívója, a Mandiner korábbi cikke szerint ugyanakkor az alelnöki poszton lehet változás. Az atv.hu értesülései alapján Kubatov Gábort és Kósa Lajost újra jelölték és vállalják is, Németh Szilárd azonban megkeresésükre nem árult el semmit, de annyit azért mondott, hogy „meglepetést szeretne okozni”. A negyedik alelnököt, Gál Kingát nem érték el. (hang.hu)
Címlapkép forrása: Semjén Zsolt Facebook-oldala
SEMJÉN ZSOLT
 Fidesz kongresszus
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2023.11.18. - 10:59
1
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Úszott egyet a fekáliásnak mondott Szajnában Párizs polgármestere

    Úszott egyet a fekáliásnak mondott Szajnában Párizs polgármestere

  • A Vaskapunál egy hete ég az erdő

    A Vaskapunál egy hete ég az erdő

  • Lélegzetelállító felvételek: drónnal repültek a Mount Everest csúcsa fölé – VIDEÓ

    Lélegzetelállító felvételek: drónnal repültek a Mount Everest csúcsa fölé – VIDEÓ

  • Lázár János ajánlattal állt elő a józsefvárosiaknak – Pikó András polgármester reagált rá

    Lázár János ajánlattal állt elő a józsefvárosiaknak – Pikó András polgármester reagált rá

  • Budapest Airport: ezermilliárdért jogot vettünk Nagy Mártonnak, hogy pelenkát rendeljen

    Budapest Airport: ezermilliárdért jogot vettünk Nagy Mártonnak, hogy pelenkát rendeljen

  • Tökéletes viharba került az európai légi közlekedés, ettől szenved a Wizz Air és a Ryanair is

    Tökéletes viharba került az európai légi közlekedés, ettől szenved a Wizz Air és a Ryanair is

  • Több mint 30 millióból töltögetik a KDNP honlapját és Facebook-oldalát

    Több mint 30 millióból töltögetik a KDNP honlapját és Facebook-oldalát

  • Foreign Policy: Hogyan lett Orbán Viktor Putyin gyalogja?

    Foreign Policy: Hogyan lett Orbán Viktor Putyin gyalogja?

  • Tovább drágulnak a lakáshitelek, újabb nagybank törte át a kamatplafont

    Tovább drágulnak a lakáshitelek, újabb nagybank törte át a kamatplafont

  • Nem érdemes túl sokat várni a második negyedéves magyar GDP adattól

    Nem érdemes túl sokat várni a második negyedéves magyar GDP adattól

  • Egyre intenzívebbek a viharok Magyarországon

    Egyre intenzívebbek a viharok Magyarországon

  • A következő napokban eldőlhet Joe Biden sorsa

    A következő napokban eldőlhet Joe Biden sorsa

  • Tudósítás a kereszténynek mondott Magyarországról

    Tudósítás a kereszténynek mondott Magyarországról

  • Eldulvult Gyurcsány és a gyulai DK alapító vitája

    Eldurvult Gyurcsány és a gyulai DK alapító vitája

  • A Hegyvidék alpolgármestere visszautasít minden hazug vádat

    A Hegyvidék alpolgármestere visszautasít minden hazug vádat

  • Egy térképen Mészáros Lőrinc összes eddig megtalált vitatott vasúti beruházása

    Egy térképen Mészáros Lőrinc összes eddig megtalált vitatott vasúti beruházása

  • Szinte az egész országban hiányzik a víz a talajból, már most rendkívüli a kár

    Szinte az egész országban hiányzik a víz a talajból, már most rendkívüli a kár

  • Zuhanórepülésbe került a magyar akkugyártás

    Zuhanórepülésbe került a magyar akkugyártás

  • Orbán magányosan üldögélt a NATO-csúcs szünetében - VIDEÓ

    Orbán magányosan üldögélt a NATO-csúcs szünetében - VIDEÓ

  • Forró lesz a helyzet a hétvégén is

    Forró lesz a helyzet a hétvégén is

  • A hatalom ellenséget lát független médiában, ezért próbálja megfojtani

    A hatalom ellenséget lát a független médiában, ezért próbálja megfojtani

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element